Hullazsákban fekve – Menekültek estéje a Kossuth téren

Belpol

Hullazsákok hevertek az országház előtt, bámészkodó emberek gyűrűjében. Tegnap este, a menekültek világnapján akciózott az Amnesty International Magyarország.

„Három hónappal ezelőtt elhagytam Szomáliát, harcok vannak, szárazság, éhezés. Norvégiába szeretnék menni, hogy jobb életem legyen. Egy barátommal indultam el, az ő apja fizette az útiköltséget Szomáliából Líbiába, a sivatagon keresztül. Hosszú és nehéz út volt, egy platós terepjárón utaztunk Etiópián, Szudánon és Líbián keresztül. A barátomnak nem sikerült a menekülés, leesett a terepjáró platójáról, mert az embercsempészek nagyon gyorsan hajtottak keresztül a Szaharán. A csempészek megállították ugyan az autót, megvizsgáltuk, jól van-e, de nem volt jól, meghalt; a sivatagban temettük el, 19 éves volt. Három hónappal azután, hogy elhagytam Szomáliát, megérkeztem Tripoliba, ahol körülbelül egy hétig voltunk, sok más emberrel laktunk egy nagy házban. Az embercsempészek nagyon rossz emberek voltak, megütötték az új barátaimat, fegyvereik voltak, puskáik, meg pisztolyaik. Április 16-án éjfél körül hagytuk el Tripolit, több mint 70-en voltunk, köztük többen súlyosan sérült emberek. Az az ember, akié a csónak volt, hazudott nekünk, azt mondta, hogy egy üvegszálas csónakkal megyünk, de csak egy felfújható gumicsónak volt... Reggel elkezdett ereszteni a csónak, az emberek a csónak elejébe siettek, hogy betapasszák a lyukat, közben műholdas telefont használtunk, hogy segítséget hívjunk. 6 órát vártunk a mentőhajó érkezésére. Az a 6 óra volt életem legrosszabb élménye, nem hittem, hogy túlélhetem. Az emberek hangosan imádkoztak, kérték az istent, hogy könyörüljön rajtuk. Délután 3-kor megérkezett az olasz mentőhajó. A barátaim a csónakban mind jól voltak, de a sérültek nagyon rossz állapotba kerültek az utazás során, egy nő belehalt az sérüléseibe, egy másiktól pedig elvették kétéves kisfiát, mert nagyon súlyosak voltak a sebei. Most van hol laknunk, van élelmünk, köszönjük az istennek, hogy megmentett bennünket, és köszönjük Olaszországnak. Sokan halnak meg, de a szomáliai emberek továbbra is megpróbálkoznak az úttal, mert a hazámban nincs béke és munka sem. Sokan azt mondják, az emberi életeket kell védeni, nem a határokat...”

Ali történetét egyéb hasonlókkal Rába Roland és Láng Annamária olvasta fel a Kossuth téren. Miközben a menekülők rémtörténetei és a befogadó országok tétlensége, közönye vagy épp bürokratikus tehetetlenségeinek részleteit hallgattuk, a parlament előtti betonrengetegben az Amnesty International Magyarország molinói között 13 fekete hullazsák hevert a földön. Fekete műanyag zsákok, fehér cipzárral, egyik-másik teljesen behúzva, vagy a teteje kicsit nyitva volt, hosszú haj lógott ki...

false

 

Fotó: Németh Dániel

„Globális menekültügyi válság van”

– kezdte beszédét Jeney Orsolya az Amnesty magyarországi vezetője, ekkor valamivel több mint ötvenen álltak félkörben a kifektetett hullazsákok előtt szombat este, a menekültek világnapján. „A második világháború óta még soha ennyi ember nem menekült, mint akár napjainkban, akár az elmúlt évben.” Miközben Jeney rövid helyzetismertetést tartott, elmondta, hogy a menekülők csupán 14 százaléka tart Európába. „A Földközi-tenger ma az egyik leghalálosabb, legveszélyesebb határ”, ezrek vesznek bele a vízbe, akik sosem érnek célt. De vannak határok, amelyek eddig nem számítottak veszélyesnek, de vannak országok, amelyek vezetői megnehezítik a menekülőknek, hogy biztonságra találjanak. E ködös mondatok után persze a tények következtek a nemzeti konzultációról, a gyűlöletkeltő plakátkampányról és kerítésépítésről. A jelenlévők csöndesen figyeltek, skandálás és transzparensmentes kiállás volt. Csak annyi történt, hogy a zsákok közt elbringázott egy fiatal férfi, akiből megvetően vagy megrökönyödve – ezt nehéz volt eldönteni – csak annyi bukott ki, hogy „Atyaúristen, bazmeg”.

Kishajók a csendben

Jeney beszéde után sárga mellényes aktivisták léptek a zsákokhoz, és kiszabadították a protestáló civileket.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Ezután Alba Hyseni, a Szerbiából menekült albán dzsesszénekes kapott szót, aki már 18 éve él Magyarországon. Hyseni szerint ez az ország, ha igazán jól nem is bánt soha a menekültekkel, de adott esélyt nekik, sokan akár otthonra is lelhettek Magyarországon, és hozzájárulhattak az ország gyarapodásához.

Performansz is volt: kis papírhajókat lehetett a „nemzet víztükrének” nevezett Kossuth téri csopogóban úsztatni, vagy a szolidaritás jeleként madzagdarabokat köthettünk a csuklónkra, sőt, aláírhattuk azt a nemzeti konzultációra készült reakciót is, amit az Amnesty kedd délig eljuttat a miniszterelnökhöz. A petíció a konzultáció hamis voltára, illetve a migráció és a terrorizmus bűnös összemosására figyelmeztet.

Csendben, szűk körben telt a menekültek világnapja Budapesten, a Parlament előtt. Megint tudatosult, hogy van baj.

Figyelmébe ajánljuk