Magyar Narancs: Bejelentése, miszerint újra indul a főpolgármesteri posztért, összefüggésben van a koalíciós tárgyalásokkal?
Demszky Gábor: A két dolognak nincs köze egymáshoz. A koalíció győzött, a két programot egyeztetik, igyekeznek megegyezni a nagyon súlyos terheket jelentő stabilizációs csomagról. Sem elvi, sem gyakorlati okát nem látom annak, hogy ezt együtt kellene tárgyalni az önkormányzati választásokkal. Az SZDSZ véleménye természetesen nagyon fontos volt nekem, de a koalíciós partnertől nem tettem függővé azt, hogy indulok-e vagy sem. Az SZDSZ támogatásával indulok, ez eddig is így volt. Ezt természetesen bejelentettem, és udvariassági okokból elmondtam a miniszterelnöknek, mielőtt nyilvánosságra hoztuk volna. De ez egy közlés volt, és nem politikai tárgyalás eredménye.
MN: Mégis ez a látszata.
DG: Logikailag is levezethető, hogy miért nem jó, ha a főpolgármesteri poszt témája ezeknek a tárgyalásoknak. A koalíciónak abszolút többsége van a fővárosban, ez adottság. A koalíció bárkit megnevezhet közös jelöltként, aki elindulhat és meg is nyerheti. Számomra ez nem vonzó út, nekem nem a pártok, hanem a budapestiek támogatását kell megszereznem. Bízom a budapestiekben, az ő véleményük alapján döntöttem az újraindulásról. Nem kell, hogy az SZDSZ ezért adjon vagy kapjon valamit.
MN: De akkor miért volt szükség arra, hogy pont most jelentse be?
DG: Korábban is azt mondtam: a tavaszi választások eredményétől teszem függővé, hogy indulok-e. Nagyon meggondolnám, sőt utólag már könnyű szívvel azt mondom, hogy nem indulnék, ha most Orbán Viktor lenne a miniszterelnök. Nem lelkesítene, hogy ellenzékből mindennap arról kelljen beszélnem, hogyan szárítja ki a kormány Budapestet. Ezt a felállást túl jól ismerem, és nagyon megszenvedtem Budapesttel együtt. Ezzel a kormánnyal viszont együtt tudtunk dolgozni. Gyurcsány Ferenccel aláírtuk a Budapest-szerződést, ami nagyon fontos kerete annak, hogy mi fog történni a városban. A választási eredményben volt szerepe Budapestnek és az SZDSZ itt kapott 12 száza-lékának. Ebből magam is kivettem a részemet. Nemcsak a kampánnyal, hanem a látható munkával is. Az útfelújítások miatt jól feltúrtuk a várost, elkezdtük a metróépítést: látszott, hogy ez a kormány komolyan veszi Budapestet. Amióta pedig nyertünk, egyre nagyobb volt a sürgetés, mondjuk már meg, hogy mi lesz - és ezzel jobb volt elsőnek kilépni.
MN: Túl azon, hogy maradjon a koalíció, milyen személyes vagy politikai motivációkat mérlegelt?
DG: Készült két felmérés a megítélésemmel kapcsolatban: az egyik egy alapos szociológiai közvélemény-kutatás, a másik egy nem reprezentatív telefonos megkérdezés volt. Mindkettő azt mutatja, hogy a budapestiek többsége támogat. Ötödször akkor érdemes indulni, ha van esély nyerni. A legfontosabb ok azonban nem ez, hanem egy nagyon emberi, egyszerű ok. Bizonyos dolgokért nagyon megharcoltam, nagyon hozzám nőttek, és ezeket szeretném végigvinni. Egy prózai dologgal kezdeném, ami az értelmiséget nem nyűgözi le, nem szokott a hetilapok fő témája lenni. Budapest csatornázása és szennyvízkezelése 2010-re teljes lesz, és ez fantasztikus. Ez az egyik alapja a civilizált városi létnek. Ez tényleg húsz év munkája. A másik a négyes metró. Egy hányatott sorsú, sokszor halasztott ügy, ami miatt perre is kellett mennünk, és fogunk még gyötrődni vele eleget. A harmadik, hogy nem szeretnék a kátyúk polgármestere lenni. Biztos vagyok abban, hogy néhány év alatt a kormánnyal együtt rendbe tesszük a főváros úthálózatát. Ezt is szeretném végigvinni.
MN: Mindez ön nélkül nem készülne el?
DG: Persze, egy ilyen funkcióba nem szabad beleragadni, és az ember nem hiheti azt, hogy nincsen nála jobb, de fontos számomra, hogy ezeket az ügyeket én vigyem végig. Túl sok ügyet láttam már új ember kezében elakadni. Más munkát nem tudok elképzelni, és a következő időszakban nem is szeretnék mással foglalkozni. Engem a parlamenti képviselőség nem vonz. Azt hiszem, én mondtam le a legtöbbször a mandátumról. Ebben biztos csúcstartó vagyok. Amikor 2004-ben úgy döntöttem, hogy a két mandátum közül a főpolgármesterit választom, akkor sem két évben gondolkodtam. Budapestért semmiről sem nagy ár lemondani. Terveztem, hogy ha sikerül kijönni abból a gödörből, amibe akkor kerültem, úgy újraindulok.
MN: Mikor érezte, hogy kijött ebből a nyaralóüggyel is mélyített gödörből?
DG: Amikor tavaly végre beindultak a régóta tervezett beruházások. Egyébként az európai parlamenti képviselőségnél tényleg nem tudtuk, hogy összeférhetetlen a két poszt, hiszen korábban ezzel ellentétes jogi állásfoglalást kaptam. Választani kellett, válságos időszak volt, rosszul éltem meg. Ami a másik ügyet illeti, jókor kaptam a pofont. Amikor elismertem, hogy hibáztam, komolyan gondoltam. "vtak ettől, mert Magyarországon politikusok nem szoktak bocsánatot kérni. Azóta azon dolgozom, hogy a munkámról, és ne erről kelljen folyamatosan beszélni.
MN: Térjünk vissza a koalíciós egyeztetésekhez. Az MSZP-t kész helyzet elé állította, ami az ön szempontjából érthető is - elvégre négy évvel ezelőtt is bebizonyosodott, hogy a szocialista és a jobboldali jelöltet is meg tudja verni. Az SZDSZ-ben volt komoly beszélgetés erről?
DG: Konfliktusokról nem tudok beszámolni. Az, ami ezzel kapcsolatban megjelent - hogy más jelölt van, Kuncze Gábor, Kóka János -, az SZDSZ-en belül soha semmilyen formában nem merült fel. Kérdezték tőlem, Gábor, indulsz-e, mert ha indulsz, támogatunk.
MN: Azt kérdezték, hogy indul-e, mert akkor támogatják, vagy csak hogy indul-e?
DG: Mindkettőt. Fel sem merült más. A budapesti eredményeinket elég egyértelműen hozzám is kötik. Természetesen gondolni kell a folytatásra is: be fogom mutatni a jelöltjeimet, akiket a városvezetés új liberális tagjaiként szeretnék látni. Generációváltásra van szükség. Az újak között lesz olyan, aki később a főpolgármesteri pozíció szempontjából is szóba jöhet. De míg ez az SZDSZ-ben 2006-ra vonatkoztatva nem merült fel, a szocialista oldalon igen. A sajtón keresztül üzenték is, hogy örülnének, ha közös jelölt lenne, aki nem én vagyok, hanem kicsit szocialistább vagy szocialista. Nagyon nehéz helyzetben vannak, mert az SZDSZ Budapesten erős párt, de a szocialista párt még erősebb, és természetes, hogy végre ők akarják adni a jelöltet. Vannak többen, akik el tudják képzelni magukat ebben a szerepben. Ez egy olyan helyzet, amit nekik kell tudni kezelni, nem pedig koalíciós tárgyalásokon kell eldőlnie. Az eldöntendő kérdés számukra is az, hogy vagy a koalíció jelöltje leszek, vagy csak az SZDSZ-é. Közös listát viszont nem akarunk, mert az az SZDSZ megszűnéséhez vezetne. Az SZDSZ-nek meg kell őriznie a saját arculatát, és ennek nagyon fontos eleme az, hogy Budapesten önállóan méressük meg magunkat.
MN: A fiatal generáció bemutatása kapcsán milyen pozíciókra gondol?
DG: Nekem most az a legfontosabb, hogy azokon a területeken, ahol nem voltunk elég innovatívak, és amelyek ugyanakkor nagyon fontos várospolitikai területek, ott hozzunk új embereket, új iskolából. Az egyik ilyen terület az urbanisztika, városkép, építészet. Miért van ennyi vállalhatatlan szörnyűség ennyi jó épület között? Ezen az egész területen nagy megújulásra lehet számítani, a városvezetés legmagasabb szintjén is.
MN: Eddig mi fékezte az innovációt ezen a területen?
DG: Kettős nyomás alatt dolgozunk, nagyon kevés hatalommal és hatáskörrel. Nem mi adjuk ki az építési engedélyeket, a tervtanácsunk véleménye csak ajánlás, amit nem vesznek figyelembe. A keretszabályokat csak mi tudjuk módosítani, ezzel kontrollálni tudjuk mondjuk a beépítési sűrűséget, de az építészeti minőség formálására nincsenek eszközeink. A nyomás pedig mindig ugyanabból az irányból érkezik, a befektetők érdekeit képviselő kerületektől. A kerület mit néz? Bevételt, adót, munkahelyet. Mind a hármat hozza a bevásárlóközpont és az irodaház, és egyfajta fejlődést is. Amikor a kerület megegyezik a befektetővel, akkor egy szűken felfogott, parciális érdeket képvisel. Ezért esnek be hozzánk tömegével a számunkra kezelhetetlen módosítási kérelmek, amik mind le vannak egyeztetve, csomó pénzt beletettek már, nekünk már csak a stemplit kellene rátenni. És ezzel szemben kell a főépítészi irodának - erős városvédő pozícióból - nagyon sokszor nemet mondania. Aki ezt a területet irányítja, attól elvárnám, hogy proaktívabban viselkedjen, olyan szemléletet és gyakorlatot hozzon, ami lényegében minden törvényes eszközt kimerítve a megfelelő irányba tudja befolyásolni ezeket a folyamatokat. Például kötelezően elő kell írni a tervpályázatot. Nincs övezetmódosítás, amíg nincs pályázat.
MN: Az nem lehet, hogy a szabályozásnál magasabb szinten, a stratégiaalkotásban is van deficit? Hiszen az egyes lakóparkokról zajló vita nem csatol vissza a hosszú távú városfejlesztési irányokat kijelölő koncepció felé. A városfejlesztési terv sokak szerint nem elég karakteres ehhez.
DG: A baj inkább az, hogy egy koncepciót utólag, az engedélyek birtokában már figyelmen kívül lehet hagyni. Egy hatékony eszközt látok még, a pénzügyi befolyásolást. Nagyon gyenge pozícióból tudjuk befolyásolni azt a befektetői mohóságot, ami a saját érdekei szerint át akarja építeni a várost. Az egyik eszköz az, hogy nem egyedi megállapodást kötünk egy terület átsorolására, hanem egy szerződést arról, hogy ennek fejében a befektető milyen közcélú infrastruktúrát épít a területen. Ezt legutóbb a Hajógyári-szigetnél alkalmaztuk. De ehelyett mondhatnánk azt, hogy az övezetátsorolási kérelmet akkor hagyjuk jóvá, ha ő befizeti az ezzel együtt járó adót. Ezzel részesülünk a profitból, ami kizárólag azáltal keletkezik, hogy megengedtük az ingatlan beépítését. Egy közgyűlési határozat hatására egy terület tízszer annyit ér. Ezt a profitot fel tudnánk használni közcélra, infrastruktúrára vagy zöldterület-védelemre.
MN: Csakhogy ezt a közgyűlésnek is meg kell szavaznia.
DG: Ebben eddig valóban erősebbek voltak a kerületek, mint mi. De most látok politikai szándékot egy erősebb fővárosi kontroll létrehozására. Szerintem ha a miniszterelnök elszánt ebben, akkor az MSZP is mellénk áll.
MN: Említette, hogy a főpolgármesteré gyakorlatilag egy kiüresedett poszt. A beszélgetésünk viszont azzal indult, hogy a támogatottságának köszönhetően rendkívül erős a politikai pozíciója. Négy évig lehetett volna lehetősége arra, hogy kezdeményezze ennek a törvényi környezetnek a megváltoztatását.
DG: Mi nem törvényalkotók vagyunk. Az önkormányzati törvény kétharmados, amit csak a legnagyobb ellenzéki párt szavazataival lehet módosítani. Én azon a véleményen vagyok, hogy ez egy város, és a kerületekben csak városrészi önkormányzatoknak szabadna lenniük. Ezen a véleményen vagyok lényegében 1991 óta, amióta kiismertem a rendszer problémáit. Már akkor láttuk, hogy Budapest nem marad egy város, ebben a rendszerben nem tudunk majd normálisan működni. Például arról, hogy a hetedik kerületben mi történik, ők egyedül döntenek, egyedül adják ki a bontási engedélyt, a szabályozási tervet.
MN: Azért ezt árnyalja, hogy például 2001-ben a Madách sétányt lehetővé tevő szabályozás a főváros egyetértésével lépett életbe.
DG: De a megvalósításhoz már nincs közünk.
MN: Volt olyan alkalom, amikor ön is meg-jelent Hunvald György kerületi polgármester és az autókeres Ehud Amir mellett, például a Gozsdu udvar alapkőletételénél.
DG: A Gozsdu udvar önmagában egy jó dolog.
MN: De az egyébként is megkérdőjelezhető műemléki felújítás ára, hogy a Holló utca gyakorlatilag megszűnik mellette, mert úgymond csak így éri meg a befektetőnek. Ez egy elég nagy áldozat.
DG: Nekem az, hogy megmarad a Gozsdu udvar, fontos, ezért mentem el.
MN: Annak ellenére, hogy 1991-től tudta, hogy rossz a törvény, relatíve kevés impulzus érte a törvényhozást a városháza felől, hogy ez változzon meg.
DG: Ez nem így van. Legutóbb 1998-ban készítettünk egy törvényjavaslatot, ami egységesen kezelte Budapestet. Ezt akkor elvetették, de többször elővettük, leporoltuk. Én ebben a szerepben többször kipróbáltam, milyen 23 kerülettel, 23 testülettel, 627 képviselővel és négy párttal szembemenni. Ezt rajtam kívül ebben az országban senki nem próbálta ki. Az első ciklus ezzel telt. Ebben csak veszíteni lehet. Az SZDSZ elvi támogatása mellett egyedül maradtam. Attól kezdve elkezdtük adottnak tekinteni: a törvényeket végrehajtjuk, és megpróbálunk a fennálló keretek között a legtöbbet tenni. Leszoktattak róla, ha úgy tetszik. A pártfinanszírozás megoldatlan, a pártok örülnek ezeknek a pozícióknak, négyévenként újra lehet osztani. És ez legalább olyan fontos, mint a parlamenti létszám.
MN: Vagy sokkal fontosabb. Annak legfeljebb minimális pluszköltsége van, hogy a parlamentben 386 képviselő ül, és nem mondjuk 250 vagy 200 képviselő van. Az viszont, hogy hogyan irányítják Budapestet, húsba vágó alkotmányos kérdés.
DG: Én nyilvánosan megteszem azt az ajánlatot, hogy bárkivel hajlandó vagyok egyeztetni az egységes fővárosról, kész törvényjavaslatom van, csináljuk meg. Az egyetlen ember, aki a szocialista oldalon képes erre, az Gyurcsány Ferenc. Ez egy történelmi tett lenne. Mondom, hogy miért aktuális ez. Muszáj a régióról beszélni. A központi régió egy gyenge hatáskörökkel rendelkező valami, ami Pest megyéből és a fővárosból áll. Szerintem Budapestnek és a 76 szervesen hozzánk tartozó agglomerációs településnek kellene egy régiót alkotnia. Hiszen ma is közösen használjuk a budapesti úthálózatot, a BKV-t, a kórházakat, az iskolákat, mindent. Ma a fővárosi önkormányzat gyakorlatilag a központi régió, lényegében egy regionális szint. Ha ezt feljebb telepítjük, akkor ott lesz a 76 település és a 23 kerületi önkormányzat, azaz egy központi régiónak 99 települést kell egy kiüresített főváros mellett koordinálnia. Ezzel még nagyobb káoszt hozunk létre. Magyarán a rendszer akkor kezelhető, ha Budapest egységes, ezen belül korlátozott jogosítvánnyal városrészi önkormányzatok működnek, mint Bécsben vagy Párizsban. Ott kell hagyni azokat a feladatokat, amiket az önkormányzatok amúgy is jól csinálnak, a szociálpolitikát, az alapfokú oktatást, a segélyezést, az egészségügyi alapellátást. De ezt a vitát a kerületi polgármesterekkel szemben csak a miniszterelnök tudja megnyerni.
MN: Hathatósabb érvényesítési mechanizmusok nem indulhatnak el? Előkerült a szuperhatáskörű, ám szocialista főpolgármester-helyettes ötlete.
DG: Engem ez nem zavar. Mivel városi ügyekről van szó, nekem mindegy, hogy egy szocia-lista helyettes hozza a pénzt a BKV-ra vagy egy liberális. Sőt, sokkal nagyobb esély van arra, hogy egy szocialista el tudja hozni a pénzügyminisztertől, mint egy liberális, ez a tapasztalatom. Egy erős helyettes, aki kapcsolatot jelent a legbelsőbb körökkel, akikkel én esetleg nem is vagyok kapcsolatban, az nekem jó.
MN: A városfejlesztési tervek régi eleme már az élhető város, a kulturális főváros címért is ezzel indult Budapest. Mégis az a tendencia, hogy erre marad a legkevesebb pénz, mert a nagy része elmegy infrastruktúrára.
DG: Az elsőre akkor lehet költeni, ha a második rendbe van téve. Ezekhez a fejlesztésekhez az kell, hogy pörögjön a gazdaság. Hogy Budapest hatékony város, az abban nyilvánul meg, hogy a pályakezdő munkanélküliség egy év alatt 26 százalékkal csökkent, míg országosan 21 százalékkal nőtt. Lényegében teljes a foglalkoztatottság. A másik dolog, ami élhetővé teszi a várost, hogy itt sokkal többet keresnek az emberek. Hogy 200 000 forint a bruttó átlagbér, ami 40 százalékkal több, mint vidéken. S ehhez az kell, hogy legyen infrastruktúra. Ássuk a csatornát, tesszük be a gázvezetéket, aszfaltozunk. Fent pedig folyik a lakásépítés. És ha mi nem csináljuk az egyiket, nem lenne a másik. 80 milliárdot tesznek bele ebben az évben a közművállalataink az infrastruktúrába, mi pedig 160 milliárdot.
MN: Ennek az a következménye, hogy az emberek használják is az utakat, vagyis egyre több az autó.
DG: Új szemlélet kell a közlekedésben. Például forgalomcsillapítás kell a belvárosban. Nagy port vert fel az útdíj ötlete, ami az egyik, levegőtisztasággal kapcsolatos szakértői anyagunkban bukkant fel. Ennek a feltételei ma még nincsenek meg. De végig kell gondolni, és valószínű, hogy ennél nincs jobb megoldás, hiszen évente 30-40 000 gépkocsival van több. Vannak persze alapfeltételek, amelyek nélkül nem lehet bevezetni. Kell a körgyűrű, a metró, új hidak, P + R parkolók.
MN: Az európai városok tapasztalataiból nem lehetett előre sejteni 1990 körül, hogy 15 évre vetítve az lesz a tendencia, hogy nő a motorizáció, és a tehetősebbek kiköltöznek az agglomerációba? Mert akkor a kátyú ma nem borítaná a várost. Ezzel végső soron összefügg az a kérdés, hogy mikor gondolta először, hogy talán nem csak egy ciklusra választják újra?
DG: Nincs olyan politikus, aki 12 évre tervezne. 1990-ben az volt a cél, hogy a közszolgáltatásokat fenn tudjuk tartani, legyen víz a csapban, meleg a radiátorban. Később az, hogy stabilizáljuk a város gazdálkodását. Minden ciklusnak van egy fő problémája, a mostanié a motorizáció. Keresem azt az embert, akivel egy új közlekedésszervezési modellt Budapesten meg lehet csinálni. És a szakma nem feltétlenül partner ebben.
MN: A 2002-es kampányban az akkori ellenfelei, Gy. Németh Erzsébet és Schmitt Pál egészen vad dolgokat ígértek. Közben ön is olyan elvárásokat kelt, amelyeket aztán a pozíció korlátozottságánál fogva nem tud teljesíteni, s ezért lehet az az ember benyomása, hogy nem történik semmi a várossal.
DG: Bocsánat, de ez egy viszonylag szűk réteg véleménye, különben nem választanának meg. Aki a városban közlekedik, látja, hogy a megújuló utak mellett új lakások épülnek, mindennap 3000 négyzetméter. A városban lakik félmillió nyugdíjas, ők döntik el a választást. Nézik a körzeti televíziót, járnak a városban, és ennek alapján döntenek. Az is igaz, hogy keltünk bizonyos várakozásokat. De amit négy éve ígértünk, az kétharmad részben teljesült, a maradék pedig megvalósulóban van. És a város nincs csődben, nem kell stabilizációs csomag. A teljesítményünk ebben a tekintetben sokkal jobb, mint a kormányzaté. De hogy visszatérjek a kritikára: nekem az lenne jó, ha egy fantasztikusan képzett, a London School of Economicson tanult csapat ideállna, tanácsokat adna, aztán átvenné a várost. Olyan színvonalkülönbség van egy Budapesten értelmiséginek nevezett vita és egy Londonban szervezett konferencia között, hogy az leírhatatlan. Tíz percen belül graffitiről meg kutyaszarról beszélgetünk. Nem túl szofisztikált diskurzus ez.
MN: Húsz év hosszú idő, történelmi lépték. Mit gondol, hogyan ítélik majd meg az ön főpolgármesterségét?
DG: Ugyanolyan ellentmondásos lesz a megítélésem, mint ma. A későbbi korok történészei abból fognak dolgozni, ami le van írva. Kétségtelenül nekem fogják tulajdonítani, hogy a várost szétszedtük 1990-ben, és nem tudtuk összerakni, bár ebben más szereplők is voltak. Meg fogják említeni, hogy ebben az időszakban lettünk Európa második leggyorsabban fejlődő régiója. Ezenkívül van egy fontos dolog: hogy mit nem tettünk tönkre. Például nincsenek toronyházak. Szerintem az egy érték, hogy a Hungária-gyűrűn belül nagyjából megmaradt a beépítési magasság. Lehet, hogy ez meg fog változni, és akkor korszakváltás következik. Én büszke vagyok arra, hogy ez eddig nem volt. Lényegében arra is, hogy majdnem minden, történelmi örökségként kapott középületet felújítottunk vagy fel fogunk újítani. És adunk támogatást a társasházaknak, hogy megújuljanak. Ezek fontos elemek. Ugyanakkor, ha valamit megoldottunk, tíz új problémát is keletkeztettünk. Ilyenkor válságkezelésre kényszerülünk. De a kérdés annyira nem érdekel engem. A köztársasági elnökök megítélése nagyon egyszerű, mert a közvélemény és a történelem kevés dolog alapján ítél. Egy nagyváros sosem tökéletes, sosincs kész, sosem kap jó osztályzatot.
