BKV: Kevés a buszvezető, de nincs veszélyben a szolgáltatás

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 7.

Belpol

A cég elismerte, hogy jelentősek a nehézségek, mert nincs elég buszsofőr. 

Közleményben reagált a BKV Zrt. a létszámhiányt érintő hírekre, miután a kormánypárti KESMA-hoz tartozó Világgazdaság arról írt cikket, hogy egyre drámaibb a létszámhiány, hogy másfél év alatt eltűnt 300 busz- és trolisofőr a cég állományából, és hogy ez már a menetrendet is veszélyezteti, sőt, a lap információi szerint nyáron átlagosan napi 50-60 esetben történt meg, hogy a BKV nem tudott járművezetőt biztosítani. 

A BKV a közleményében azt írta, hogy "bár nyáron valóban drasztikusan csökkent a járművezetői létszám, ősz elejére valamelyest normalizálódott a helyzet, így Budapest közösségi közlekedésének fenntartása nincs veszélyben".

Hozzátették, hogy Európa, Magyarország és azon belül a főváros vonzáskörzetében is hosszú évek óta hiányszakma a közúti közlekedésben a „nagyjárműves” járművezető (tehát a kamion-, a teherautó-, az autóbusz-, a trolibuszvezető).

A közlemény kitér arra is, hogy bár a covid idején részben a turizmus leállása miatt gyakorlatilag maradéktalanul fel tudták tölteni a létszámot, az elmúlt másfél évben valóban folyamatosan csökkenő létszámmal kell szembesülniük. "A csökkenés mértéke idén tavasz végén, nyár elején lett kiemelkedő. További probléma, hogy a járművezetői szakma öregedő korfát mutat, a helyzetet a folyamatos nyugdíjazás is nehezíti.  A létszámhiányt Budapesten és környékén jelenleg az M3-as metróvonal 2017 vége óta tartó felújítása miatti autóbuszos pótlás rendszerszintű járművezetői többletigénye is fokozza" – írták. 

A BKV közleménye szerint ugyanakkor bár a nehézségek jelentősek, de jelenleg nem veszélyeztetik a szolgáltatás folyamatos fenntartását. A toborzás és felvétel – fő- és másodállásban egyaránt – folyamatos, akárcsak a járművezetői képzés, és a munkakörülmények érdemi javításáért is mindent megtesznek.

A BKV kitér arra is, hogy a sofőrhiány más szolgáltatókat is sújt, de "a gazdasági változások és a piaci helyzet nem teszi lehetővé, hogy az elmúlt időszakban kialakult létszám változatlanul maradjon", a jelenlegi helyzet pedig fokozott helytállást kíván a kollégáktól. 

Hozzátették azt is, hogy az idei év végétől 135 új autóbusz és – a BKK Zrt. tulajdonában, de a BKV üzemeltetésében – fokozatosan 48 db új trolibusz állhat forgalomba. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."