Bogdán László: „Megaláztak. Azóta nincs nyugalmam, állandóan ezen jár az eszem, és mindennap sírok”

  • narancs.hu
  • 2017. október 20.

Belpol

Cserdi polgármestere elmondott néhány dolgot a vele történtekről.

„Megaláztak. Azóta nincs nyugalmam, állandóan ezen jár az eszem, és mindennap sírok miatta” – mondta ma délelőtt a Népszava újságírójának Cserdi polgármestere. Ahogy arról beszámoltunk, tegnap Péterfi Judit, a HírTv műsorvezetője részleteket osztott meg a Privátszféra című műsorának ma esti adásából, melynek Bogdán László lesz a főszereplője. Péterfi azt írta a Facebookján, hogy Bogdánt egy fórum után leköpték, hátulról megrúgták, majd el akarták gázolni egy zebrán. Kollégánk tegnap többször is kereste a településvezetőt, de a telefonja akkor ki volt kapcsolva, és bár ma már kicsöngött, Bogdán továbbra sem vette fel, üzenetekre nem reagált. Munkatársunknak Bogdán egyik ismerőse ugyanakkor azt mondta, neki is elmesélte a polgármester, hogy inzultus érte a rendezvényen. Az Index közben arról írt, az ominózus, a Roma Parlament által szervezett fórumon jelenlévők szerint nem történt inzultus, ők ilyenekre nem emlékeznek, az egyesület elnöke, Horváth Aladár szerint pedig Bogdánnak tisztáznia kellene, miért mondott ilyet.

A Népszava néhány mondat erejéig megszólaltatta Bogdánt: a 400 fős Cserdi polgármestere azt mondta a lapnak, megígérte, hogy a műsor levetítéséig (ez ma este 21.00) senkinek nem nyilatkozik, azt azonban mégis elmondta, hogy egy kocsiból többen kiugrottak, és meg akarták verni, ám sérülést nem szenvedett. „A sérelmeimért sosem teszek feljelentést, nem ez a stílusom” – mondta arra a kérdésre, hogy tett-e feljelentést a történtek miatt. Bogdán még annyit mondott, hogy megalázták, azóta nincs nyugalma, állandóan ezen jár az esze, és mindennap sír miatta.

El akarták gázolni Cserdi polgármesterét, miután bejelentette, hogy náluk nyaralhatnak az Őcsényből kiutált menekültek

Egy fórumon pedig leköpték és hátulról meg is rúgták. Az őcsényi botrány után Bogdán László, Cserdi polgármestere a HírTv Szabadfogás című műsorában bejelentette, hogy a települése szívesen látja a menekült családokat. Azt is mondta, hogy megtisztelő lenne számukra, ha megvendégelhetnék ezeket az „egyszerű embereket, akik bajban vannak”.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.