Botrány az algyői iskolában: igazgató lehet abból, akit a tantestület és a szülők is elutasítanak

  • narancs.hu
  • 2017. június 19.

Belpol

639-en tiltakoznak ellene. Vajon meghallja valaki a hangjukat?

Részletes cikkben mutatja be az algyői Fehér Ignác Általános Iskola körüli botrányt mai cikkében a Délmagyar. Az iskola igazgatói posztja körül már két éve puskaporos a levegő, mivel amikor lejárt a korábbi intézményvezető, Iván Zsuzsanna mandátuma, hiába szerette volna továbbra is vezetni az iskolát, nem kapott erre lehetőséget. A posztra ketten jelentkeztek, ő és Gondáné Pál Ildikó. A közalkalmazotti közösség Ivánt támogatta, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) végül mindkét pályázatot alkalmatlannak találta. Így az egyik igazgatóhelyettes vállalta a megbízást, de csak átmeneti ideig, az újabb igazgatói pályázat kiírásáig.

Erre megint jelentkezett Gondáné Pál Ildikó, de a pályázatát ismét elutasították, mivel még nem volt közoktatási vezetői szakvizsgája, és amúgy sem volt a tantestület tagja korábban. Mellette pályázott még Horváthné Kunstár Andrea természettudományi szerkesztő és Talla Szilvia technika–informatika szakos tanár is, az ő pályázatukat pedig az előzetes véleményformálásra jogosult összes szervezet, többek között a tantestület, a szülők és a polgármesteri hivatal is támogatta. Megint ugyanaz történt: az Emmi egyik jelentkezőt sem támogatta, de végül mégis megbízták Kunstár Andreát a Fehér Ignác Általános Iskola vezetésével, ám mindössze egy évre.

Most azonban lejárt a mandátum, és nem fogják kitalálni, ki pályázott ismét Kunstár Andrea mellett. Igen, persze, hogy Gondáné Pál Ildikó! Kunstár Andreát 33 kollégája támogatja, mindössze 3-an szavaztak ellene. Gondánét a tanári karból csupán 2-en akarják igazgatóként látni, 34-en ellene voksoltak.

Az iskola épülete

Az iskola épülete

Fotó: Facebook/Fehér Ignác Általános Iskola

Korábban egyébként felröppentek olyan pletykák, hogy a minisztérium csak azért húzza az időt, hogy Gondáné (aki anno azt mondta, „menedzserszemléletű, komoly sportiskolai koncepciója van”) megszerezze a szükséges vezetői vizsgát, és így ki tudják nevezni.

Az algyői szülői munkaközösség vezetője, Greksáné Kurucz Irma azt mondta a Délmagyarnak, hogy már 639 aláírást gyűjtöttek olyan szülőktől és nagyszülőktől, akiknek a gyereke vagy az unokája az algyői suliba jár, és mindannyian azt szeretnék, ha nem Gondáné Pál Ildikó lenne az intézményvezető. Greksáné arról beszélt, hogy bár az Emmi nem köteles megindokolni, kit nevez ki igazgatónak (erre július 10-ig van idő), ők mindenképpen elküldik a 639 szignót Balog Zoltán miniszternek.

De Gondáné Pál Ildikó is megkapja majd a szülők és nagyszülők levelét, akik azt kérik, „ha tényleg fontos neki az algyői gyerekek élete és fejlődése, akkor vonja vissza pályázatát”.

Gondáné ezt nem fogja megtenni. A lapnak azt mondta, látatlanban nem reagál az aláírásokra, a pályázatát beadta, azt nem fogja visszavonni. „Azért tanultam, hogy alkalmas legyek egy igazgatói tisztségre, amiről nem helyben döntenek majd” – magyarázta.

Neked ajánljuk

Amatőr, archív

A borító tipográfiája és grafikai megoldásai édes-vegyes emlékeket ébreszthetnek az ötven fölötti hallgatókban. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az 1970-es évek végétől jelentetett meg hasonló kiszerelésű válogatásalbumokat olyan zenekaroktól, amelyeknek addigra 4–5 nagylemezük volt.

Mögötte fájdalom

A fiatalon eltávozó művész (1879–1920) minikiállítását a Magyar Nemzeti Galéria a halálának 100. évfordulóján készült bemutatni, a tárlatot nagyrészt egy magángyűjtő adományára, illetve új vásárlásokra alapozták. 

Prüntyögés és pátosz

Egyre több a kortárs magyar dráma, legalábbis a függetleneknél és a budapesti main­stream színházak stúdiói­ban, és egyre látványosabb az a tendencia, hogy a szerzők, dramaturgok, rendezők a színház, és nem az irodalom felől érkeznek (ami nem jelenti azt, hogy adott esetben a darabjaik ne lehetnének esztétikailag is értékesek). Ez a pezsgés jót tesz a szcénának: kitermel egyfajta eszköztárat, módszertant, és hosszú távon a középszer színvonalát is emelheti.

Túl a szeméthegyen

A háttérben szemetes zsákokban rengeteg PET-palack. Megjelenik kék estélyiben a műsorközlő, és szájbarágós-hajlongós-negédes modorban felkonferálja Bellinitől a La sonnambulát, amelyet, ahogy ő mondja, egy nagyszerű énekesnő fog előadni. Harmad­éles a cím, aki tud olaszul, annak sérti a fülét a rossz hangsúly. 

Ismeretlen vizeken

A 19. század végén két nő egymásba szeret, aztán több mint öt évtizeden át élet- és üzlettársakként egy hajótársaság élén állnak: ez a történet fikcióként is izgalmas lenne. De Bertha Torgersen és Hanna Brummenæs valóban léteztek. A szerzőnek ez a harmadik magyarul megjelent regénye, a fordítás az előző kettőhöz (Lélegezz, Anyám ajándékai) hasonlóan Petrikovics Edit munkája. A szöveg nőtörténeti és LMBTQ-történeti szempontból egy­aránt kiemelt jelentőségű.

Politikai konstrukció

Az 1950-es évek Magyarországa és a Rákosi-rendszer kapcsán rögtön a mindent elborító Rákosi-képek ugranak be, közöttük az, amelyiken a hős egy búzamezőn kalászokat fogdos, meg persze az, hogy „Sztálin legjobb magyar tanítványához” köthető az ötvenes évek Magyarországán a „személyi kultusz időszaka”. Szinte halljuk az „éljen Rákosi” skandálást az ütemes tapssal.

Három majom egyszerre

„Nem tudom, nem emlékszem, hogy mi volt, nagyon távoli ez nekem már, ködös” – mondotta a tisztelt bíróságnak Berec Zsolt Fidesz-tag, valamikori Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlési alelnök Boldog István Fidesz-tag, volt fideszes országgyűlési képviselő tárgyalásán. Boldogot és társait korrupcióval vádolják, a volt képviselőre hatéves börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyészség.

Köhög, fullad

Az Orbán-rezsim szellemi, adminisztratív és morális leépülésének és kormányzóképtelenségének immár minden áldott nap megnyilvánuló tünete az a felülről gerjesztett káosz, amely az oktatásban és az egészségügyben eluralkodott. Mindkét, az ország jólétét és hosszú távú sikerességét meghatározó ágazat túljutott a válság 24. óráján, és mindkettőben a még fellelhető szakszerű működés kizárólag a benne résztvevők elhivatottságán, s még inkább a tűrőképességén múlik.

Hűséges hátország

A magyar kormány kilenc, vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással büntetett orosz oligarchát szeretne leszedetni az Európai Unió szankciós jegyzékéről. Az orosz elnök legbelsőbb körének tagjairól van szó, akiknek fontos szerepük van Putyin háborújának finanszírozásában.

Az erő nem velünk van

Orbán Viktor országstratégiáját nemrég Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója vázolta fel „Nem a szétbontásra, igen az összekapcsolásra – ez Orbán stratégiája a következő évtizedre!” címmel. Az írás egy tavaly év végén, zárt körben elhangzott Orbán Viktor-beszéd összefoglalójaként jelent meg, először a Mandiner.hu-n, majd minimális változtatással és a kormányfőre utalás nélkül a nyomtatott Mandiner hetilapban is.

Mesél az erdő

Guberálók kutatják át a déli határkerítésnél Magyar­országra bejutott ázsiai, afrikai emberek hátrahagyott holmiját, pénzt, telefont, powerbankot keresve. Az elfogott embercsempészek autóit bandák bontják szét. Az önkormányzatok hiába szerveznek rendszeres begyűjtést, nem győzik elvinni a szemetet.