Bokszeralsótól a rabosítóig – így állították elő a székházfoglalót

  • Birtalan Gy. Gergő
  • 2013. március 29.

Belpol

Lapunk alkalmi szerzőjét ismét vendégül látta a magyar rendőrség. Most azonban nem mint egyetemista tüntetőt, hanem a Fidesz-székház egyik elfoglalóját vitték el péntek reggel kollégiumi szobájából. Élménybeszámoló.

Másfél hónappal ezelőtt ezt találtam írni, amikor az ELTE előadójában tüntetés előtt összegyűlt diákokra rámozdultak a nyomozók: „Kétféle módon lehet megtörni az embereket. Az egyik mód a sztálini: éjszaka jön a fekete kocsi, elvisznek, és soha nem látnak többé. A másik a kádári: folyamatosan figyelnek, ezt tudatják is veled, kellemetlenkednek, szívatnak, igazoltatnak, motoznak, egyszóval: nem hagynak élni.” Ez persze csak egyfajta osztályozás, de az is hamar kiderült, hogy az ilyen éles elkülönítés manapság már nem állja meg a helyét. Ma reggel ugyanis jött egy – ugyan nem fekete – kocsi, és elvittek.

Kopogás nélkül jöttek be

Egyébként teljesen jogszerűen, mert a Fidesz feljelentése után indult nyomozásban „csoportosan elkövetett garázdaságban” gyanúsított lettem, és ilyen minőségemben bármikor előállíthatnak. Azért vagyok gyanúsított, mert én is ott voltam a párt Lendvay utcai székházának elfoglalásakor.
Akkor ugyan nem jutott eszébe a rendőröknek, hogy a szerintük riadalmat és közrend megzavarását okozó cselekedeteim miatt elmarasztaljanak, a székházban dolgozók pedig annyira megriadtak, hogy elküldték a helyszínre érkező rendfenntartókat, de most három héttel később mégis be kellett nyitni kopogtatás nélkül a kollégiumi szobámba, reggel hétkor, ahol éppen a barátnőmmel aludtam.

Irány a Gyorskocsi utca!

Benn állnak már a szobában, én meg egy szál bokszeralsóban próbálom értelmezni a helyzetet, majd megkérem a férfit, hogy lépjen ki, amíg magamra kapok valamit. „A szabály az szabály” – jön a válasz, így a negyvenes rendőr óvó tekintete alatt öltözöm fel, talán csak azért, mert még a végén megpattannék a nyolcadik emeleti ablakon keresztül. Szerencse egyébként, hogy a húsvéti szünetet barátnőmmel együtt terveztük eltölteni, különben Kecskemétre kellett volna utánam jönni. Miután felöltöztem, a megilletődött kollégiumi nevelőtanár kíséretében sétáltunk le az autójukig. A rendőrök különben azt mondják, Kecskemétről is a Gyorskocsi utcába vittek volna.

A kocsiban már nem beszélgetünk. Miután megérkezünk, tízperces várakozás után felmegyünk az irodába, ahol az „előadónak” nevezett kihallgató elkezdi a jegyzőkönyvfelvétel körülményes procedúráját. Mivel gyanúsított vagyok, ezért dönthetek úgy, hogy nem teszek vallomást – ezt választom. Így is hosszú időbe telik, amíg az összes papírt mindenhol aláírjuk, kitöltjük, összekeverjük, szétválogatjuk. A hangulat kedélyes, még az okmányirodában is ingerültebbek szoktak ennél lenni. Miután előkerül az illetékes kolléga, lemegyünk a rabosítóba, ahol harmincféle módon ujjlenyomatokat vesznek tőlem, és lefényképeznek az amerikai filmekből ismert táblákkal. Miután még egy-két papírt aláírok, mehetek Isten hírével. A folyosón még egy kicsit diskurálunk, majd kezet fogunk a főhadnaggyal, aki megköszöni az együttműködést.

Képünk illusztráció


Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Minek?

A jó háromórás procedúra során (előállítástól a kiengedésig) belenyomták a kezem egy tintapacniba, csináltak rólam pár előnytelen fényképet, és felvettek, majd kinyomtattak egy jegyzőkönyvet, amely arról szól, hogy nem teszek vallomást. Ezt a három, halasztást nem tűrő teendőt természetesen úgy is intézhettük volna, hogy küldenek például egy e-mailt és bejövök, de nekik valamiért fontos volt három rendőrt kikocsiztatni Budafokra reggel hétkor. Lehet, hogy ha rám dobnak egy háromsoros üzenetet, akkor eszembe jutott volna esernyőt is vinni, és tíz óra után nem a zuhogó esőbe kellett volna kilépnem az utcára másfél órára onnan, ahol a reggelim várt.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.