Brutális korrupció Záhonynál: alig volt olyan határrendész, akit ne lehetett volna lefizetni

  • Magyar Krisztián
  • 2017. július 4.

Belpol

Ötvenhárman állhatnak katonai bíróság elé, de egyelőre szabadlábon védekezhetnek.

Nagyjából másfél éve írtunk egy hosszú riportot a záhonyi határátkelőhelyen dolgozó korrupt határrendészek és pénzügyőrök visszaéléseiről. Záhonyban és a közeli Kisvárdán elképesztő sztoriknak jártunk utána, nem sokkal a látogatásunk előtt vitték el a magyar-ukrán határon szolgálatot teljesítők jelentős részét.

A rendőrségi állományba tartozó dolgozók útlevélkezelőként, néhányan átkelőhely-ügyeletesként dolgoztak; ellenük az a vád, hogy a záhonyi közúti határátkelőhelyen rendszeresen kértek és fogadtak el „jogtalan előnyt”, vagyis általában eurót például azért, hogy fordítsák el a fejüket, ha netán lejárt tartózkodási engedéllyel találkoztak. De azért is kértek és kaptak pénzt, hogy átengedjenek egy-egy túlsúlyos áruszállító kisbuszt. Roppant egyszerű volt a módszer: a sofőr vagy az utasok az útlevélben helyeztek el többnyire húsz és száz euró közötti összeget, amit a rendőr az alsóneműjébe tett el. Volt olyan előállított, akinek a rajtaütés idején közel ezer euró volt a melltartójában úgy, hogy még nem is járt a műszak végén.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Záhonyi Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság állományába tartozó pénzügyőrök közül 26-an buktak le azért, mert kenőpénz ellenében „nem vették észre” a csempészárut – elsősorban cigarettát.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Elkészült a vádemelés

A Központi Nyomozó Főügyészség keddi közleményéből derült ki, hogy 53 határrendész ellen emeltek vádat korrupciós bűncselekmények miatt, pontosabban "hivatali helyzettel visszaélve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette" miatt. A vádlottak ügyeit katonai bíróságon tárgyalják.

A vádemelés tulajdonképpen megerősítette, amit mi is kiderítettünk, vagyis azt, hogy a záhonyi közúti határátkelőhelyen az útlevél-kezelői szolgálatot ellátók bizony eurót kértek és fogadtak el a Magyarország területéről kilépő külföldi állampolgároktól. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint is úgy történt a lefizetés, hogy a határon átlépők az útlevelükbe berakták a pénzt, amit a férfi határrendészek az alsónadrágjukba, a nők pedig a melltartóba dugtak el. Alkalmanként 20 és 400 euró között tettek el a határrendészek.

De az ügyészség azt is megerősítette: tényleg volt olyan is, hogy a határon szolgálatot teljesítők valamiért nem intézkedtek, ha túlsúlyos volt egy rakomány, és szemet hunytak olykor a felett is, ha lejárt egy-egy útlevél, netán valaki tovább tartózkodott az országban, mint ahogy arra engedélye volt.

Fontos részlet, hogy átkelőhely-ügyeletesi szolgálatot ellátó fő határrendészek közül többen tisztában voltak azzal, hogy mit művelnek a korrupt beosztottak, de ebből ők is részesedést kaptak, így nem avatkoztak közbe – áll a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

Akár nyolc évet is kaphatnak

A vádirat 48 vádpontja 453 rendbeli cselekményt tartalmaz, ebből 342-t tettesként, 34-et társtettesként, míg 77-et bűnsegédként követtek el. A legtöbb bűncselekménnyel vádolt határrendész 30 esetben érintett. A vádlottak beosztotti állománykategóriába tartoznak, vezető beosztású vagy tiszti rendfokozatú rendőr nincs köztük.

Kezdetben az előállítottak közül huszonhatan előzetes letartóztatásban voltak, ezt egy idő után lakhely elhagyási tilalommá enyhítette a bíróság, de ma már mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

A Záhonyban és Kisvárdán élő korrupt határrendészekről és pénzügyőrökről, a fényűző életükről és a határ mentén továbbra is virágzó cigarettacsempészetről itt olvashat további érdekes részleteket:

Százezrek a melltartóban - Korrupció a záhonyi határátkelőnél

Évek óta fényűzően éltek a Záhonyról előállított korrupt határrendészek és pénzügyőrök. A környéken mindenki tudta, hogy miből van a pénzük, a hatóságok a közelmúltig mégsem léptek. Igaz, hiába a nagy rendőrségi akciók, Záhonyban fél perc alatt vásárolhatunk Ukrajnából hozott csempészcigarettát.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.