Cate Blanchett és számos további brit színész, művész is kiáll az SZFE mellett

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 7.

Belpol

A brit kulturális élet meghatározói alakjai nyílt levélben biztosítják támogatásukról az SZFE hallgatóit.

Lassan alig lehet számon tartani, hogy kik és milyen intézmények jelezték, hogy kiállnak az SZFE diákjai mellett. A hvg.hu most arról ír, hogy hamarosan a brit újságolvasók elé kerül az a levél, amelyet a brit kulturális- és közélet képviselői írtak alá a Színház- és Filmművészeti Egyetem „hiteles vezetése” melletti kiállásaként.

Salman Rushdie is az SZFE-vel van

Lassan már inkább csak az a kérdés, ki van még ellene. Salman Rushdie is szolidaritását fejezte ki a Színház-és Filmművészeti Egyetemmel, az intézmény autonómiájáért. Az író másokhoz hasonlóan a tenyerére írt felirattal és egy szelfivel üzent. Köszönjük a támogatást! A Magyar Kamera Asszisztensek Cso...

Az levél írói szerint az SZFE-ügy egy olyan kultúrharc része, amely során különböző kulturális intézményeket próbál megfosztani autonómiájától a hatalom. A brit kulturális élet képviselői azt kérik a magyar kormánytól, hogy állítsa vissza az SZFE intellektuális és vezetői autonómiáját, amely szerintük létfontosságú a művészi kreativitás, az akadémiai kutatás és oktatás tekintetében.

Az aláírók listája:

Adam Low - rendező

Akram Khan – táncos, korreográfus

Ayelet Waldman - író

Augustus Casely-Hayford – történész, kurrátor

Caryl Churchill - drámaíró

Cate Blanchett – színész

Chris Smith – politikus, egyetemi tanár

Christi Puiu – filmrendező

Colm Toibin - regényíró

David Edgar – drámaíró

David Gothard – színházigazgató

David Hare - drámaíró

David Lan – producer, szerző

Eddie Redmayne - színész

Eric Schlosser – író

Helen Mirren – színész

Joe Wright - filrendező

Jude Kelly - fesztiváligazgató

Juliet Stephenson – színész

Marie-Helene Estienne - színházigazgató

Nicholas Hytner - színházigazgató

Martin Sherman – drámaíró

Matthew Lopez – drámaíró

Michael Chabon - író

Nico Muhly - zeneszerző

Paul Mason - író

Pawel Pawlikowski - filrendező

Peter Brook – színházi és filmrendező

Philip Pullman - író

Richard Eyre - színházi és filmrendező

Roger Michell - filmrendező

Salman Rushdie - író

Stephane Braunschweig – színházigazgató

Stephen Daldry - színházi és filmrendező

Stephen Frears - filmrendező

Tracey Seaward - filmproducer

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.