Csak az év végéig szedhet útdíjat a teherautók után a főváros

  • narancs.hu
  • 2024. június 21.

Belpol

A Kúria megsemmisítette az önkormányzat behajtási díjról szóló rendeletét.

Június 20-i határozatával megsemmisítette a Kúria a Fővárosi Önkormányzat teherautók behajtására vonatkozó szabályozásának egy részét – írja a csütörtöki esti Magyar Közlöny alapján a Telex.

A teherkocsik behajtási díját is tartalmazó rendeletet még 2009-ben hozta az önkormányzat, 2023-ban azonban a budapesti kormányhivatal megtámadta azt, mondván a fővárosnak nincs joga behajtási díj kivetésére.

A Népszava kalkulációi szerint

a behajtási díj eltörlésével a főváros évi 1,7-1,8 milliárd forintos nettó bevételtől esik el (mínusz a díjbeszedés és az ellenőrzés költségei).

A fővárosi önkormányzat azonban mégsem elsősorban emiatt tartja rossznak a döntést. Inkább amiatt aggódnak, hogy ezzel ráengedik Budapestre az immár fizetőssé tett M0-s forgalmát, hiszen biztosan sokak számára válik vonzóvá az ingyenes áthajtás. Mindez persze súlyos forgalomnövekedéssel, zaj, por és légszennyezettség terheléssel jár majd.

Az ügy előzménye, hogy a Sára Botond vezette fővárosi kormányhivatal 2024 elején törvényességi felhívást intézett a fővároshoz, kérve a rendelet visszavonását. A Fővárosi Közgyűlés elutasította ezt, majd kérte a kormányt, hogy törvényben rögzítse a települések díjmegállapítási jogát. A Népszava cikke szerint Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy csütörtöki beszélgetésen azt mondta, egy 2022 óta kész törvényjavaslatot kéne ehhez napirendre tűzni, mégsem teszik.

A kormányhivatal végül a Kúriához fordult, amely arra jutott, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak joga van engedélyhez kötni az általa fenntartott közutak használatát, de behajtási hozzájárulás és regisztrációs díj megállapítására nincs törvényi felhatalmazása. A rendeletet ezért 2024. december 31-i határidővel megsemmisítette a Kúria, azaz addig szedhet díjat a főváros.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.