Pályázat számlagyárosoknak

Csak egy nap a világ

  • Becker András
  • 2012. július 2.

Belpol

Sosem volt könnyű pályázati pénzekből finanszírozni civil programokat, de most a Wekerle Sándor Alapkezelő minden eddiginél magasabbra tette a lécet: mindössze egyetlen napot hagyott többtucatnyi pályázónak, hogy elköltse a programjára megítélt egymillió forint körüli összeget – legalábbis szoros számszaki értelemben.

Június 30-án volt hivatalosan az utolsó nap, amikor elkölthették a nyertes szervezetek „A roma fiatalok integráló környezetben megvalósuló tehetséggondozó szolgáltatásokhoz történő hozzáférésének javítását szolgáló programok támogatására” című pályázaton elnyert pénzt – nagyjából átlagosan egymillió forintot. Mivel a 2011-es költségvetéshez kötődő pénzről volt szó, a szabályok értelmében június 30-a „jogvesztő” határidő volt: aki addig nem bonyolította le a programot, az bukta a pályázaton elnyert pénzt – erre külön fel is hívták a pályázók figyelmét.


Fotó: MTI

 

Június 30-a azonban idén szombatra esett: ilyenkor a szükséges intézmények és eszközök jó része nem elérhető, így a legtöbb pályázó számára a program megtartásának tényleges határideje 29-e, péntek volt. Csakhogy a pályázaton nyertes 42 szervezet számláján 28-án, csütörtökön reggel még nem volt ott az elnyert összeg. Aztán valaki az államkincstárnál (MÁK) megnyomott egy gombot, és elkezdett csordogálni a folyószámlákra a pénz. De csak csordogált, mert a kedvezményezettek többségéhez csak pénteken érkezett meg a kincstári utalás. (Volt olyan pályázó, aki tőlünk tudva meg, hogy utaltak: szaladt a takarékszövetkezetbe, majd vissza az örömhírrel, hogy tényleg, megjött a pénz. 29-e, péntek 11 óra volt.)

Kézbe adták

Március 24-én írta ki az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) a Nemzeti Tehetség Programhoz kötődő pályázatot. A kiírás szerint az előfinanszírozott, száz százalékban támogatott programokat május 31-e és június 30-a között kellett bonyolítani. (Az előfinanszírozás – hangsúlyozzuk – azt jelenti, hogy a támogató, jelen esetben az állam, előre adja a pénzt, vagyis ideiglenesen sem kell gondoskodni forrásról.) A megvalósításra kiírt egy hónapos intervallum szakértők szerint vicc: nehéz elképzelni azt a programot, amely harminc nap alatt érdemben változtatni tud a címben exponált sok évtizedes problémán. Ehhez képest a kiírástól számítva bő három hónap telt el úgy, hogy a pályázatot elbíráló és bonyolító szervezetek, az OFI mellett a KIM háttérintézményeként funkcionáló Wekerle Sándor Alapkezelő és a változékony nevű erőforrás-minisztérium, meg persze a MÁK nem tudott megbirkózni a feladattal. De vajon miért?

A hasonló témájú pályázatokat addig többé-kevésbé sikeresen kezelő Oktatásért Közalapítvány (OKA) tavaly áldozatul esett a közalapítványokat érintő kormányzati tisztogatásnak. Forrásaink szerint ezek után azért az OFI lett a téma szakmai gazdája, mert a kormány egy lojálisabb szervezet kezébe akarta adni azt a tehetséggondozásra fordítható sokmilliárdos büdzsét – az oktatási  államtitkárság alá tartozó, Kaposi József vezette OFI feltétlen lojalitásához pedig nem fér kétség. Az elvszerű döntéseknek viszont mindig ára van: az OFI szakmai tapasztalatok híján jóval nehezebben birkózik ezekkel a feladatokkal, mint tette azt az OKA.

Tovább lassította az ügymenetet, hogy Hoffmann államtitkár asszony valamiért hosszú hetekig nem írta alá az OFI által nyertesnek ítélt pályázók listáját – ki tudja, min töprenghetett. Mikor ez végre megtörtént, beütött a minisztercsere az erőforrás-minisztériumban, és a Réthelyi Miklós székébe ülő Balog Zoltán asztalán álltak pár hetet az aláírásra váró szerződések. A pályázók persze egyre idegesebben ostromolták az OFI-t meg a Wekerlét, hogy most akkor szervezzék-e a tehetségkutatót, író-olvasó tábort, egyebeket, de csak ígéreteket kaptak. Aztán egyszer csak, június közepén (!) megjöttek az aláíratlan szerződések, egy felszólítás kíséretében, hogy a nyertes pályázók június 18. és 20. között személyesen vigyék be az aláírt papírokat a Wekerle Alapkezelőhöz. A „kedvezményezettek” ezt meg is tették, de meglepetésükre a szerződésekből nem kaptak példányt, csak újabb ígéreteket, hogy „most már tényleg, nemsokára”. Újabb idegőrlő napok következtek, ment a visszaszámlálás, és egyre bizonytalanabbnak látszott, hogy valóban megkapják a megítélt pénzt, ráadásul szerződésük sem volt – végül a hónap utolsó napjaiban megindultak az utalások.

Látszat és valóság

Ebben a helyzetben a pályázók előtt júniusban nagyjából három lehetőség állt: lemondhattak volna a pénzről, és lefújhatták volna a meghirdetett rendezvényüket; bízva a pénz megérkezésében, más pályázati projektjükből előfinanszírozzák a programot – ez teljesen szabálytalan, rossz esetben akár büntetőeljárást is vonhat maga után; kölcsönt kérnek – amit nem tesz könnyűvé, hogy még egy szerződést sem tudnak mutatni, ami az ügylet „fedezetét” jelentené. Egyetlen esetben nem gond a pályázat megvalósítására adott irreálisan kevés idő, illetve a pénz csúszása: ha valaki csak papíron nyújt szolgáltatást, így az ellenoldali dokumentumai is fiktívek.

Most az eljáró hatóságok és háttérintézményeik olyan helyzetet teremtettek, amelyben a „kedvezményezettek” csak valamilyen többé-kevésbé illegális és/vagy kockázatos megoldás árán valósíthatták meg a programjaikat. Egy civil szervezetet ennyi bakinak és szabálytalanságnak már a töredékéért is örökre kizárnák minden pályázatból – érzékelteti a helyzetet az egyik induló egyesület vezetője. A többség szerint egyenesen nonszensz, hogy úgy utalnak ki nagyjából ötvenmillió forintot, hogy a kedvezményezetteknél nincs egyetlen példánya sem a szerződésnek. Többen arról beszéltek, hogy – miközben hetente hallani hangzatos politikai nyilatkozatokat a tehetséggondozás fontosságáról – nagyjából ennyire veszik komolyan az apparátus politikai vezetői a tehetséggondozást. Ez pedig nyilván kihat a szakmai vezetők hozzáállására is. „Június 30-ig ki kellett szórni a tehetséggondozásra megpántlikázott pénzt: kiírtak egy ilyen mondvacsinált pályázatot, hogy ne mondhassák rájuk, hogy nem csináltak semmit” – mondja az egyik forrásunk. Tény, az eredeti pályázati felhívásban 21 milliós keretösszeg szerepelt, míg ténylegesen ennek több mint a dupláját osztották szét. „Valami fiókban találtak még harmincmilliót – nagyjából ennyi tervezés és tudatosság van ebben a dologban. Mindegy, ez is valami, legalább vége a stressznek. Úgy kértem kölcsön a programra, hogy még szerződésem sem volt, csak a nevünk a nyertesek listáján. Megint tizenkilencre kellett lapot húzni, és megint bejött – nyugtázza az egyik szervezet vezetője. – Személy szerint nagyon boldog voltam, amikor megjött a pénz, mert tudtam, hogy ma végre végig fogom aludni az éjszakát.”

Figyelmébe ajánljuk

Egyetlen nappali tagozatos szakot tudott indítani a Debreceni Egyetem siófoki kampusza

A jelentkezők tömege elmaradt, a meghirdetett huszonöt szak közül csak nyolcat sikerült indítani, ebből hét levelező. Sem gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnököket, sem programtervező informatikusokat, sem adattudósokat, sem egészségügyi menedzsereket, sem gyógyszerfejlesztési kutatás-menedzsereket nem fognak képezni mostanában a Balaton-parti városban. Egyelőre tehát nem látszik megvalósulni az az elképzelés, hogy szezonon kívül nyüzsgő diákváros legyen Siófokból.

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.