Június 30-án volt hivatalosan az utolsó nap, amikor elkölthették a nyertes szervezetek „A roma fiatalok integráló környezetben megvalósuló tehetséggondozó szolgáltatásokhoz történő hozzáférésének javítását szolgáló programok támogatására” című pályázaton elnyert pénzt – nagyjából átlagosan egymillió forintot. Mivel a 2011-es költségvetéshez kötődő pénzről volt szó, a szabályok értelmében június 30-a „jogvesztő” határidő volt: aki addig nem bonyolította le a programot, az bukta a pályázaton elnyert pénzt – erre külön fel is hívták a pályázók figyelmét.
Fotó: MTI
Június 30-a azonban idén szombatra esett: ilyenkor a szükséges intézmények és eszközök jó része nem elérhető, így a legtöbb pályázó számára a program megtartásának tényleges határideje 29-e, péntek volt. Csakhogy a pályázaton nyertes 42 szervezet számláján 28-án, csütörtökön reggel még nem volt ott az elnyert összeg. Aztán valaki az államkincstárnál (MÁK) megnyomott egy gombot, és elkezdett csordogálni a folyószámlákra a pénz. De csak csordogált, mert a kedvezményezettek többségéhez csak pénteken érkezett meg a kincstári utalás. (Volt olyan pályázó, aki tőlünk tudva meg, hogy utaltak: szaladt a takarékszövetkezetbe, majd vissza az örömhírrel, hogy tényleg, megjött a pénz. 29-e, péntek 11 óra volt.)
Kézbe adták
Március 24-én írta ki az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) a Nemzeti Tehetség Programhoz kötődő pályázatot. A kiírás szerint az előfinanszírozott, száz százalékban támogatott programokat május 31-e és június 30-a között kellett bonyolítani. (Az előfinanszírozás – hangsúlyozzuk – azt jelenti, hogy a támogató, jelen esetben az állam, előre adja a pénzt, vagyis ideiglenesen sem kell gondoskodni forrásról.) A megvalósításra kiírt egy hónapos intervallum szakértők szerint vicc: nehéz elképzelni azt a programot, amely harminc nap alatt érdemben változtatni tud a címben exponált sok évtizedes problémán. Ehhez képest a kiírástól számítva bő három hónap telt el úgy, hogy a pályázatot elbíráló és bonyolító szervezetek, az OFI mellett a KIM háttérintézményeként funkcionáló Wekerle Sándor Alapkezelő és a változékony nevű erőforrás-minisztérium, meg persze a MÁK nem tudott megbirkózni a feladattal. De vajon miért?
A hasonló témájú pályázatokat addig többé-kevésbé sikeresen kezelő Oktatásért Közalapítvány (OKA) tavaly áldozatul esett a közalapítványokat érintő kormányzati tisztogatásnak. Forrásaink szerint ezek után azért az OFI lett a téma szakmai gazdája, mert a kormány egy lojálisabb szervezet kezébe akarta adni azt a tehetséggondozásra fordítható sokmilliárdos büdzsét – az oktatási államtitkárság alá tartozó, Kaposi József vezette OFI feltétlen lojalitásához pedig nem fér kétség. Az elvszerű döntéseknek viszont mindig ára van: az OFI szakmai tapasztalatok híján jóval nehezebben birkózik ezekkel a feladatokkal, mint tette azt az OKA.
Tovább lassította az ügymenetet, hogy Hoffmann államtitkár asszony valamiért hosszú hetekig nem írta alá az OFI által nyertesnek ítélt pályázók listáját – ki tudja, min töprenghetett. Mikor ez végre megtörtént, beütött a minisztercsere az erőforrás-minisztériumban, és a Réthelyi Miklós székébe ülő Balog Zoltán asztalán álltak pár hetet az aláírásra váró szerződések. A pályázók persze egyre idegesebben ostromolták az OFI-t meg a Wekerlét, hogy most akkor szervezzék-e a tehetségkutatót, író-olvasó tábort, egyebeket, de csak ígéreteket kaptak. Aztán egyszer csak, június közepén (!) megjöttek az aláíratlan szerződések, egy felszólítás kíséretében, hogy a nyertes pályázók június 18. és 20. között személyesen vigyék be az aláírt papírokat a Wekerle Alapkezelőhöz. A „kedvezményezettek” ezt meg is tették, de meglepetésükre a szerződésekből nem kaptak példányt, csak újabb ígéreteket, hogy „most már tényleg, nemsokára”. Újabb idegőrlő napok következtek, ment a visszaszámlálás, és egyre bizonytalanabbnak látszott, hogy valóban megkapják a megítélt pénzt, ráadásul szerződésük sem volt – végül a hónap utolsó napjaiban megindultak az utalások.
Látszat és valóság
Ebben a helyzetben a pályázók előtt júniusban nagyjából három lehetőség állt: lemondhattak volna a pénzről, és lefújhatták volna a meghirdetett rendezvényüket; bízva a pénz megérkezésében, más pályázati projektjükből előfinanszírozzák a programot – ez teljesen szabálytalan, rossz esetben akár büntetőeljárást is vonhat maga után; kölcsönt kérnek – amit nem tesz könnyűvé, hogy még egy szerződést sem tudnak mutatni, ami az ügylet „fedezetét” jelentené. Egyetlen esetben nem gond a pályázat megvalósítására adott irreálisan kevés idő, illetve a pénz csúszása: ha valaki csak papíron nyújt szolgáltatást, így az ellenoldali dokumentumai is fiktívek.
Most az eljáró hatóságok és háttérintézményeik olyan helyzetet teremtettek, amelyben a „kedvezményezettek” csak valamilyen többé-kevésbé illegális és/vagy kockázatos megoldás árán valósíthatták meg a programjaikat. Egy civil szervezetet ennyi bakinak és szabálytalanságnak már a töredékéért is örökre kizárnák minden pályázatból – érzékelteti a helyzetet az egyik induló egyesület vezetője. A többség szerint egyenesen nonszensz, hogy úgy utalnak ki nagyjából ötvenmillió forintot, hogy a kedvezményezetteknél nincs egyetlen példánya sem a szerződésnek. Többen arról beszéltek, hogy – miközben hetente hallani hangzatos politikai nyilatkozatokat a tehetséggondozás fontosságáról – nagyjából ennyire veszik komolyan az apparátus politikai vezetői a tehetséggondozást. Ez pedig nyilván kihat a szakmai vezetők hozzáállására is. „Június 30-ig ki kellett szórni a tehetséggondozásra megpántlikázott pénzt: kiírtak egy ilyen mondvacsinált pályázatot, hogy ne mondhassák rájuk, hogy nem csináltak semmit” – mondja az egyik forrásunk. Tény, az eredeti pályázati felhívásban 21 milliós keretösszeg szerepelt, míg ténylegesen ennek több mint a dupláját osztották szét. „Valami fiókban találtak még harmincmilliót – nagyjából ennyi tervezés és tudatosság van ebben a dologban. Mindegy, ez is valami, legalább vége a stressznek. Úgy kértem kölcsön a programra, hogy még szerződésem sem volt, csak a nevünk a nyertesek listáján. Megint tizenkilencre kellett lapot húzni, és megint bejött – nyugtázza az egyik szervezet vezetője. – Személy szerint nagyon boldog voltam, amikor megjött a pénz, mert tudtam, hogy ma végre végig fogom aludni az éjszakát.”
