Egyáltalán nem szerepel az oktatási esélyegyenlőség támogatása a jövő évi költségvetés tervezetében – hívta fel közleményében a figyelmet a Roma Sajtóközpont. A 2003-ban egymilliárd forinttal elindított, tavaly már csaknem hétmilliárdból gazdálkodó, az integrált oktatást előtérbe helyező program tehát jövőre – a mostani állás szerint – nem folytatódik. A program további sorsát firtató kérdésre a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság a sajtóközpontnak érdemi választ nem adott: „Amíg nincs elfogadott jövő évi költségvetés, addig az említett területeket érintő forrásokról sem áll módunkban nyilatkozni.”
A 2003-ban elindított oktatási reform célja az volt, hogy a szegregált oktatás helyett a hátrányos helyzetű gyermekek integrálása váljon gyakorlattá, vagyis hogy a zömében roma diákok elkülönítés helyett közös csoportokban tanuljanak a többiekkel, és ugyanolyan minőségű képzést kapjanak, mint bárki más. Az integrált oktatás először 45 úgynevezett bázisiskolában kezdődött el speciális módszertan alapján, tavaly már az általános iskolák negyede, továbbá óvodák és középiskolák is bekapcsolódtak a programba: összesen 1900 közoktatási intézményt, 300 ezer tanulót és 13 ezer pedagógust érintett az integrált oktatás. Az integrációt vállaló intézmények emelt normatívát kaptak, valamint 2009-től a programban részt vevő pedagógusok többletfeladatait is havi 5–60 ezer (átlagban 20 ezer) forintos bérkiegészítéssel ismerték el. Emellett a gyerekeiket rendszeresen óvodába járató szülők félévente tízezer forint óvodáztatási támogatásban részesültek.
Meddig tart? Közös kulturális fesztiválon romák és nem romák Ferencvárosban, áprilisban
Fotó: MTI
Minderre együtt 2009-ben 6,5 milliárdot költött az állam, sőt, a 2010-es kormányváltás után több százmillió forinttal még növelték is a forrásokat. Igaz, az iskolákat segítő pedagógiai-módszertani szolgáltatási rendszert szétverték, tehát a szakmai színvonal csökkenése már előre elkönyvelhető volt. Ha pedig a mostani költségvetési terv valósággá válik, az integrációs kísérlet tíz év után meg is szűnik.
Az iskolai integráció tapasztalatai annak ellenére pozitívak voltak, hogy a romák/hátrányos helyzetűek részére nyújtott egyéb támogatások általában nem jutnak el a címzettekhez (például a fogyatékosnak vagy sajátos nevelésű igényűnek minősített gyerekek után járó emelt normatívát nem a gyerekek fejlesztésére fordítják az iskolák, miközben az „sni”-vé, fogyatékossá minősítés a romák elkülönítésének eszközévé vált). Az integrációs programban viszont a támogatások konkrét és számon kérhető célokhoz kötöttek (voltak), tehát a hatásuk mérhető, a pénz hasznosulása ellenőrizhető (volt). A legismertebb jó példa egyébként a Lázár János vezette Hódmezővásárhelyé: a polgármester 2006-ban a szakképzett pedagógusok és az eltérő szociális helyzetű diákok arányának kiegyenlítésével alapított új iskolákat, ahol a tanulók eredményei rövid idő alatt igazolták az erőfeszítéseket.
Kézdi Gábor és Surányi Éva 2005–2007 között vizsgálta az oktatási integrációt: a programnak a tanulók fejlődésére gyakorolt hatásait a bázisiskolák és a velük leginkább összehasonlítható kontrolliskolák eredményeinek összevetésével vizsgálták. A kutatók negatív hatást egyáltalán nem tapasztaltak, miközben kimutatták, hogy az integráció javítja az olvasási készségeket, az önértékelést, növeli a sorsirányítás képességébe vetett hitet, valamint a nehéz helyzetekkel való megküzdés készségét – nemcsak a romák és hátrányos helyzetűek körében, hanem a többségi nem romáknál, nem hátrányos helyzetűeknél is. Havas Gábor és Zolnay János 2010-es kutatása arra jutott, hogy integrált oktatás esetén lassan kezd megváltozni a pedagógusok és az iskolaigazgatók szemlélete, illetve a mélyszegénységben élő roma és nem roma gyerekek jobban felszerelt iskolába járnak, jobb pedagógiai program alapján tanulnak és jobbak a továbbtanulási esélyeik. A kutatók viszont azt is megállapították, hogy az integrációs program ellenére sok egyéb ok miatt Magyarországon összességében növekszik a szegregáció (a tanulmány publikálásakor a jobboldali sajtó ezt igyekezett úgy beállítani, mintha az „erőszakos integráció” növelné a szegregációt). Kertesi Gábor és Kézdi Gábor pedig idén márciusban (a Haza és Haladás Alapítványnak a mélyszegénység lehetséges csökkentésével foglalkozó tanulmánya részeként) azt mutatta ki, hogy a beóvodáztatási támogatásnak milyen eredményei vannak, illetve a kiterjesztésében még mekkora tartalékok rejlenek.
A több összetevős oktatási integráció leállítása tehát azt jelentené, hogy az eddigi eredményeket vennék semmibe, és a pedagógusoktól is elvennék a jövedelmük mintegy ötödét. Nem beszélve arról, hogy a program kibővítésének milyen pozitív társadalmi hatása lehetne – a nemzetközi tapasztalatok alapján az évtizedeken keresztül következetesen végrehajtott integrációs politikának nincsen ismert alternatívája. Ugyanakkor a narancs.hu-nak az egyik szakember úgy vélekedett, hogy a közoktatásban zajló folyamatok – az államosítás, a normatív finanszírozás megszüntetése, a középiskolai keretszámok központi meghatározása-szűkítése, a szakoktatás végleges lebutítása, a tankötelezettség korhatárának leszállítása – az esélyegyenlőség megvalósítását amúgy is lehetetlenné teszik. Az integrációs program megszüntetése – ha végül megtörténik – „csak” szépen illeszkedik a jelenlegi oktatáspolitikába.
