Csak úgy dönti a pénzt a magyar állam a határon túli sportakadémiákba

  • narancs.hu
  • 2018. november 17.

Belpol

Orbán milliárdokat ad arra, hogy focilázával a térséget is megfertőzze.

Az összesen kilenc magyar állam által támogatott sportakadémia közül három már kész, hat még készül - írta meg a 444.hu, miután mindezt Orbán pénteken, a dunaszerdahelyi létesítmény átadásakor kifejtette.

Ahogy idézik, Orbán elmondta, hogy a „sport a mi közös nyelvünk, összeköt bennünket és becsületes versengésre buzdít. Ezért Magyarország kormánya a sportakadémiák létrejöttét az egész Kárpát-medencében támogatja”. ARáadásul személyes meggyőződéseként hangoztatta, hogy a a sport az európai civilizáció egyik legfontosabb építőköve.

A nagy határon túli sporttámogatási projektjeink állásáról elmondta: "„A dunaszerdahelyi akadémia a topolyai és a csíkszeredai után a harmadik akadémiánk, ami a Kárpát-medencében, de Magyarországon kívül foglalkozik fiatalokkal. A sornak azonban ezzel nincs vége: jelenleg Munkácson, Sepsiszentgyörgyön, Eszéken és Lendván is komoly akadémiai fejlesztések történnek. A Felvidéken pedig Dunaszerdahely mellett Révkomáromban és Rimaszombaton is támogatjuk egy-egy labdarúgóakadémia létrejöttét”.

Ahogy azt a 444.hu cikke számolja, mindez milliárdos nagyságrendű "támogatást" takar. Szerintük a dunaszerdahelyi akadémiára

  • a kormány 1,1 milliárd forintot
  • a Magyar Labdarúgó Szövetség 2,1 milliárdot
  • a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is 300 milliót adott.
  • A szlovák labdarúgó szövetség pedig félmillió eurót áldozott ugyanerre.

 

Határon túli focira pedig az elmúlt két évben 20 milliárd forintot költött el az állam - írják. Ebből 2 milliárd eleve Mászáros eszéki csapatához vándorolt.

Ahogy emellett Orbán kifejtette, nemcsak fociakadémiákban gondolkodik a kormány: ősszel itthon átadták a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát, ahogy már a kézilabdának is lett ilyen. Emellett a birkózók, a kajak-kenu és az úszás intézményei is készülnek. Erdélyben mindemellett most épül egy kézilabdaakadémia, egy ökölvívóakadémia és egy jégkorongakadémia - teszik hozzá.

Ahogy írják, a szomszédok közül szinte csak Ausztria maradt ki. De hát nekik végülis egy nemzetközi egyetemet "adományoz" Orbán: legalábbis a CEU Bécsig űzésével az ottaniaknak jót tesz.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”