"Csakis rajtunk múlik" - Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje

  • Bundula István, Mészáros Bálint
  • 2010. április 8.

Belpol

A Lehet Más a Politika, az MDF és az MSZP listavezetőjét elsősorban nem a programjukról kérdeztük - eleget beszélhettek azokról máshol, ráadásul mi is épp az előző oldalon zártuk le a témát -, hanem arról, hogy milyen parlamenti (ellenzéki) munkára készülnek, hogy mit gondolnak az elmúlt évekről és a valószínűsíthető győztesről. Az utóbbi párt miniszterelnök-jelöltjét is szerettük volna megszólaltatni, de a Fidesz sajtóosztályának a jelek szerint nem sikerült időpontot találni az interjúra.
A Lehet Más a Politika, az MDF és az MSZP listavezetőjét elsősorban nem a programjukról kérdeztük - eleget beszélhettek azokról máshol, ráadásul mi is épp az előző oldalon zártuk le a témát -, hanem arról, hogy milyen parlamenti (ellenzéki) munkára készülnek, hogy mit gondolnak az elmúlt évekről és a valószínűsíthető győztesről. Az utóbbi párt miniszterelnök-jelöltjét is szerettük volna megszólaltatni, de a Fidesz sajtóosztályának a jelek szerint nem sikerült időpontot találni az interjúra.

Magyar Narancs: Az elmúlt hetekben olyan hírek jelentek meg, hogy csak megfelelő szakmai színvonalú és számú frakció élére volna hajlandó állni, ellenkező esetben inkább Brüsszelben marad. Mindenekelőtt ezt szeretnénk tisztázni: ha az MDF bekerül az Országgyűlésbe, hazajön?

Bokros Lajos: Lesz értelme Magyarországon politizálni, mert rendkívül kiélezett két év előtt állunk. Senki nem lesz képes teljesíteni azokat a délibábos ígéreteket, amiket az MDF kivételével minden párt hirdet. Ha nem tízmillió állampolgár kárára és rovására történne mindez, még azt is mondhatnám, hogy élvezet lenne figyelni a leendő kormánypárt vergődését.

MN: Mindenképpen hazajön?

BL: Érdemes lesz hazajönni.

MN: Csütörtökre milyen programot tervezett magának? Akkor várja vitára a többi párt listavezetőjét, de egy hasonló, az LMP kezdeményezte egyeztetés ma délelőtt (az interjú április 2-án készült - a szerk.) eredménytelenül zárult.

BL: Még reménykedünk abban, hogy megjön az esze a többi pártnak, és hajlandók lesznek egy vitára. Ma a Fidesz nem volt ott a megbeszélésen, de ez kapóra jött a többieknek is ahhoz, hogy a Fidesz háta mögé bújva azonnal elvessék a vita lehetőségét.

MN: Ön szerint idén miért enynyire nehézkes ezt összehozni?

BL: Mert gyávák és felkészületlenek, és egy nyílt sisakos vitában kiderülne, hogy a programjaik tele vannak ellentmondásokkal, és nem felelnek meg a szakszerűség minimális követelményének sem. Gyávaságuk oka pedig az, hogy félnek: ha valódi szándékaikat közölnék a választókkal, csökkenne a népszerűségük és a szavazótáboruk.

MN: Ha bekerülnek, csak ellenzéki pozícióról lehet szó...

BL: Ellenzéki szerepre készülünk, mivel nem hiszem, hogy akár a vélelmezhető kormánypárttal, akár a populista demagógiát harsogó ellenzékkel megtalálnánk a közös hangot.

MN: ...de az elmúlt ciklusban nemcsak a kormányzati, hanem az ellenzéki politizálás is igen alacsony színvonalúra sikeredett.

BL: Nagy változásokat a többiektől ezután se várjanak.

MN: Az ellenzéki MSZP-től sem?

BL: A populista irányba elmozdult MSZP már a saját kormányát sem támogatja.

MN: A gázáremelés miatti nyilatkozatokra gondol?

BL: Ez a legjobb példa. A szocialista párt miniszterelnök-jelöltje a választási műsorban azt hangsúlyozza, hogy a Magyar Energia Hivatal elnökét, az egész törvényt, a gázárképletet meg tulajdonképpen mindenkit le kell váltani - vagyis azt mondja, hogy az MSZP nyolcéves kormányzását ki kell hajítani. Ahelyett, hogy büszkén, emelt fővel kiállna Bajnai Gordon kormánya mellett, amelyik a megszorító lépésekkel az államcsődtől mentette meg az országot. Egy ilyen párttól ellenzékben még megveszekedettebb populizmust, még felelőtlenebb ígérgetést várhatunk.

MN: És mit várhatunk a kormányra kerülő Fidesztől?

BL: Ott körülbelül ugyanez a helyzet. Most azt játsszák, hogy nem ismerik az ország, a gazdaság valós helyzetét, és erre hivatkozva nem beszélnek a programjukról. Ezzel azonban magukról állítanak ki vészterhes szegénységi bizonyítványt. Mert mit csináltak akkor az elmúlt négy évben? A miniszterelnök-helyettességre készülő Varga Mihály a költségvetési bizottság elnökeként ha akart, mindent megtudhatott az ország helyzetéről, a Pénzügyminisztérium legeldugottab zugába is benézhetett. Hogyan fog kormányozni az a párt, amelyik augusztusig csak "tényfeltárással" kíván foglalkozni? De a Fidesznek nemcsak a gazdaságról, hanem a társadalomról sincs érdemi mondandója. Ha valaki az értékekről, a kultúráról szóló vitát nem a nyilvánosság előtt akarja lefolytatni, hanem az arra "megfelelő helyeken", ahogyan Orbán Viktor mondta, akkor az a demokratikus keretek mellőzését vetíti előre.

MN: Az MDF milyen ellenzéki párt lesz?

BL: Konstruktív ellenzéki szerepre készülünk, görbe tükröt fogunk tartani mind a kormány, mind az ellenzék minden olyan javaslata és cselekedete elé, ami kárt okoz az országnak. És támogatunk minden olyan kezdeményezést, amelyik az ország javát szolgálja.

MN: Ön nemcsak ebben a kampányban, hanem régóta azzal érvel a változtatás szükségessége mellett, hogy ne az álmok világát vessük össze a reformok költségeivel, hanem a reformok költségét és hasznát a nem cselekvés kárával. A nem cselekvésnek ugyanis nincs haszna, csak költsége.

BL: Így van.

MN: Ugyanakkor különösebb reformok nélkül, a jelenlegi struktúra toldozgatásával-foldozgatásával is lehet egy szerény 2-3 százalékos növekedést produkálni, amit egyrészt sokan még javulásnak is érzékelnek majd, másrészt a kormányzó erőknek is felettébb kényelmes pozíció. Legfeljebb a hőn áhított osztrák életszínvonaltól kerülünk egyre messzebb.

BL: Már ne is Ausztriát, hanem inkább Szlovákiát, Csehországot vagy Lengyelországot emlegessük! Tíz évvel ezelőtt Magyarország Csehország után a második leggazdagabb országa volt a visegrádi négyeknek. Ma a legutolsó. Szlovákia három évvel ezelőtt elhagyott bennünket, Lengyelország pedig az idén fog; ott tavaly is másfél százalékos gazdasági növekedés volt, nálunk pedig 6,7 százalékos viszszaesés. A nem cselekvés valóban nem feltétlenül vezet újra államcsőd közeli helyzethez, végül is nincs megírva, hogy egy országnak mindenáron növekednie kell, és hogy nem lehet akár évtizedekre is osztályrésze a lecsúszás, netán a sorvadás. Ami biztos: reformok híján a növekedés feltételei nem jönnek létre, és romlanak azok a fontos közszolgáltatások, amelyek maguk is gátjai a gazdasági-társadalmi felemelkedésnek. Ha az oktatás és az egészségügy színvonala továbbra is süllyed, a nyugdíjrendszer fenntarthatatlansága még élesebben kiütközik, ha a közigazgatásban és a közteherviselésben nem valósítjuk meg azokat a reformokat, amelyek a gazdaság energiáit felszabadítva lehetővé teszik a munkahelyteremtést, akkor ez a stagnálás nagyon hosszú ideig maradhat. A kérdés az, hogy politikailag ez elviselhető-e: négy évvel ezelőtt a választások után kiderült, hogy a király meztelen, és pillanatok alatt elfogyott a levegő az új kormány körül. Ugyanígy kerülhet hitelességi vákuumba a következő kormány is, ha látványosan nem azt teszi, amit megígért.

MN: Pedig a kormányzásra legesélyesebb párt a szociális jólét sugallatával állított maga mögé példátlan nagyságú erőt.

BL: Immár harmadjára van a csodavárásnak ilyen óriási piaca. Pedig a fő feladat a romlás fékezése, majd megállítása. Ezért van szükség arra, hogy az MDF minél erősebben hallassa hangját a nyilvánosság minden fórumán, már ami megadatik neki egy ilyen félig-meddig oligarchikus renddé öszszeálló, romló demokráciában. Ezért nagyon fontos, hogy bent legyünk az Országgyűlésben. Nézzék, a demokrácia egyben tanulási folyamat is. Azt gondolom, a legújabb ígérethalmazból való kijózanodás nagyon gyors lesz ezúttal is. Reményeim szerint a következő alkalommal már nagyobb fogadókészség lesz az ésszerű, szakszerű és korszerű politikára. De ehhez a gyanútlan állampolgárnak el kell veszítenie azt a hitét, ami újra és újra fogékonnyá teszi a délibábos ígéretekre. Ki kell alakulnia annak az önálló polgári és állampolgári mentalitásnak és öntudatnak, hogy az egyén nem az államtól akar függeni, hanem büszke arra, hogy a világpiacon is megmért és igazolt teljesítménye alapján szerzi a jövedelmét, abból adót fizet, vagyis hozzájárul a közterhek viseléséhez. Ennek a fordítottja az, amikor a gyámoltalan állampolgár, akinek se szakképzettsége, se munkára való hajlama nincs, azt várja, hogy az állam gondoskodjék róla a bölcsőtől a sírig. Ezt úgy hívják, hogy szocializmus. Próbálgattuk negyven évig, nem működött. Miért működne most, húsz évvel a rendszerváltozás után? Az országnak van egy erős posztkádári nosztalgiája, attitűdje, amit végre le kell vetkőzni. De ezt a felfogást nem lehet erőszakkal, felülről vezényelve megváltoztatni, ezért nincs semmiféle esélye a reformdiktatúrának. Amikor majd az összes rossz alternatíva kipróbálása után az ország a mostaninál is látványosabban leszakad a környezetétől, akkor a társadalom maga fogja elvárni és kívánni a reformfolyamatok beindítását.

MN: Az ígérgetésekben való csalódottságból lehet ez is kivezető út. Ez egy optimista megközelítés. És mi van, ha a többség a még képtelenebb és kábítóbb ígéretekben véli megtalálni a megoldást? Mert Magyarországon ez is jelen van, legalábbis a Jobbik megerősödése erre utal.

BL: Ez a lehetőség is fennáll, és nem is mondtam, hogy kizárólag az MDF napja fog felragyogni akkor, amikor mindenki számára nyilvánvalóan kudarcba fullad a Fidesz-féle mesepárt-populizmus. Ez a másik oka, amiért az MDF-nek ott kell ülnie a parlamentben: meg kell akadályozni a szélsőjobboldali ordas eszmék még nagyobb térnyerését. A gyerekeink és az unokáink jövője forog kockán, sőt merem mondani, hogy a nemzet becsülete. A szélsőséges eszmék miatt a 20. században kétszer is a történelem szemétdombjára került az ország, vagyis nem lenne jó, ha ezek a 21.-ben is újra felütnék a fejüket.

MN: Pályafutása alatt tapasztalt olyat, hogy egy, az államfüggőségre kondicionált lakosság viszonylag rövid idő, mondjuk néhány év alatt változtatni tudott a mentalitásán?

BL: Láttam.

MN: Hol?

BL: A szlovák a legjobb és a legközelebbi példa. 1993-ban, amikor Csehország és Szlovákia különvált, a függetlenség hihetetlen nemzeti eufóriát váltott ki. Öt olyan év következett ezután, amikor ennek a bűvöletében egy befelé forduló, bezárkózó nacionalista ország, egyfajta haverok köztársasága épült ki, ahol a politikai-gazdasági elit egymásnak elosztogatta a még meglévő csekély vagyontárgyakat. "riási gazdasági válság alakult ki, 1998-ban arról cikkeztek a lapok, hogy fekete lyuk kezd tátongani a visegrádi térképen Cseh-, Lengyel- és Magyarország között. Nyugaton köznevetség tárgya volt Szlovákia, és senki nem hitte, hogy valaha is belép a NATO-ba vagy az EU-ba. Idővel azonban - igaz, inkább érzelmileg, mint értelmileg - megértették az ottani választók is, hogy ez így nem mehet tovább. Olyan kormányt választottak maguknak, amelyik nyolc év alatt ezt a helyzetet nem egyszerűen megfordította, hanem az országot a fejlődés élvonalába repítette. Szlovákia nemcsak NATO- és uniós tag lett, hanem a visegrádiak közül elsőként léphetett az euróövezetbe. És ami nagyon lényeges: a Dzurinda-kormányok reformjai olyan mélyen megtapadtak, hogy azokat az új kormány még a választási ígéretei ellenére sem tudta visszacsinálni.

MN: Szlovákiában akkoriban nagyon nagy volt a félelem attól, hogy kimaradnak a NATO-ból, az EU-ból, de még az OECD-ből is, és egyre inkább elszakadnak attól a Csehországtól, ahová pedig ők ezer szállal kötődnek. Magyarországon nincs manapság ilyen erős érzelmi motiváció, bent vagyunk az unióban, onnan meg csak nem raknak ki minket.

BL: Ebben lehet valami, de azt gondolom, hogy egy jelentős mértékű leszakadás Magyarországon is elhozhatja azt a lélektani pillanatot, amikor mindenki számára világossá válik, hogy reformok nélkül esélyünk sincs a továbblépésre. Ez csakis rajtunk múlik, a történelem elvégre nem determinisztikus, hanem sztochasztikus alakzatban fejlődik, és voltaképpen a lehetőségek és valószínűségek játéka.

MN: Ha bejutnak a parlamentbe, az MDF frakciója az ismert okokból igencsak eklektikus lesz. Hogyan lehet ezt majd egyben tartani?

BL: Úgy, hogy azt a megújulást, amin mind az MDF, mind az SZDSZ keresztülmegy, kiteljesítjük és befejezzük. Mind a két pártnak el kell jutnia arra a pontra, hogy emelt fővel vállalja mind a szabadelvűség, mind a konzervativizmus értékrendjét. Meggyőződésem szerint ez a kettő hézagmentesen összeilleszthető. Az valóban kérdés, hogy a két párt ezt hogyan követi. Arról viszont nehéz volna most értekezni, hogy mi lesz a választás után. Azt azonban felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy engem csak akkor érdekel ez az egész, ha az új MDF következetesen megmarad a kapitalizmust, a piacgazdaságot, a többpártrendszerű demokráciát és jogállamot elfogadó, sőt azt ünneplő értékrend mellett. A konzervatív liberalizmus annyira hiányzik Magyarországon, mint egy falat kenyér. Ha a többi párt gazdasági-társadalmi filozófiáját nézzük, azt tehát, hogy a mindenható, mindentudó, gyámkodó államot szeretik, ahol az államfüggő egyén felelőssége közelít a nullához, kijelenthetjük: az MDF-en kívül valójában mindegyik párt szocialista párt. Mi az öntudatos egyént helyezzük a középpontba, aki maga küzd, tanul, dolgozik annak érdekében, hogy magáról, a családjáról és a hazájáról gondoskodjon. Ennek a képviseletére nemcsak itthon, de egész Európában nagyon nagy szükség van.

Neked ajánljuk