Csárdi Antal: Miért nem az olyan cégektől szedik be az extraprofitadót, mint Orbán Győző bányái?

Ha egyszerre tartják az EP- és az önkormányzati választásokat, az ellenzéknek nyár végére ennek megfelelő választási stratégiát kell kidolgoznia. Beszélgettünk még a fővárosi terek államosításáról, a költségvetésről, az extraprofitadóról és Hadházy Ákosról is.

Magyar Narancs: A költségvetési vita során a parlamentben többször is felszólalt és azt mondta, hogy a benyújtott költségvetés átláthatatlan és igazságtalan.

Csárdi Antal: Mi azt valljuk, hogy a magasabb jövedelműeknek nagyobb arányban kell részt venniük a közteherviselésben, az erre való törekvés viszont nem látszik a költségvetésben. Például egy országgyűlési képviselő a maga 1,5 milliós fizetésével ne csak 15 százalékkal járuljon hozzá a közös ügyeink finanszírozásához. Az alacsony jövedelműeknek viszont részben vagy egészben engedjük el ezt a 15 százalékot, ahogy a minimálbért is adómentessé kellene tenni. A másik eleme az igazságtalanságnak az, hogy a költségvetés minden terhét a hétköznapi emberek viselik. Áfa-bevételből 7100 milliárd forintot tervezett be a kormány, személyi jövedelemadóból 4 ezer milliárdot, jövedéki adókból 1500 milliárdot. Ami együtt közel 13 ezer milliárd forint, ezzel áll szemben a cégektől beszedni tervezett 792 milliárd forintnyi nyereségadó. Ez őrületes aránytalanság. Míg a kisvállalkozások befizetik a hatályos törvény szerinti 9 százalékos nyereségadót, addig megnéztem, hogy néz ki mindez egy multinál, illetve a 100 legnagyobb magyar tulajdonú cégnél. Utóbbiak átlagosan 4 százaléknyi nyereségadót fizetnek, a multiknál ez jócskán 1 százalék alatt van. A Molnak például több mint 400 milliárd forint volt az adózás előtti nyeresége, az adózás utáni ennél magasabb lett. A Richter 38 millió forintnyi adót fizet a 200 milliárdos nyeresége után – abból még egy budapesti lakás sem jönne ki.

MN: Hogyan tenné igazságosabbá a költségvetést?

CSA: Készítettünk egy alternatív költségvetést, amelyben javasoljuk a társasági adó többkulcsossá tételét: a legmagasabb kulcsot 25 százalékban határoznánk meg. A nagy nyereséget termelő vállalkozások fizessenek nagyobb hozzájárulást. A kormány azzal próbál versenyelőnyt szerezni a piacon, hogy alacsony adózású országként tünteti fel magát, ahol azonban a fizetések is alacsonyan tartottak, a munka törvénykönyve pedig rugalmas – így viszont a munkavállaló teljesen kiszolgáltatottá válik. Ehelyett az innovációba és az oktatásba kellene fektetnünk. Azzal is igazságosabbá lehetne tenni a költségvetést, ha minden közalkalmazottnak inflációkövetővé tennék a fizetését.

MN: Mit gondol az extraprofitadóról?

CSA: Ha egy cég ügyes, az profitot termel, ez a piacgazdaság lényege. De azt senki sem tudta nekem megmagyarázni, hogy mi az extraprofit. Először is meg kellene határozni, hogy a profitot a nettó forgalomhoz mérem, vagy tőkearányosan, illetve eszközarányosan veszem. Ezt a magyar kormány nem közölte, csak kiválasztott néhány ágazatot. Nem vagyok repüléspárti, fontos lenne, hogy kompenzációs díjakat építsünk a jegyek árába, de azt végtelenül igazságtalannak tartom, hogy két veszteséges év után, amit a Covid okozta gazdasági helyzet idézett elő, a kormány rámutat a légitársaságokra, hogy fizessenek ők. Tudomásom szerint a bányászati cégeknél árbevétel-arányosan 2 százalék körüli az átlagos profitráta. De például a miniszterelnök édesapja tulajdonában lévő bányáknál a profitráta duplája az átlagosnak. Akkor miért nem az ilyen a cégektől szedik be az extraprofitadót? A nagy cégeket a kormány szent tehénként kezeli. Hiszek a piacgazdaságban, de csak ha kontrolláltan működik. Az a neoliberális agymenés és rombolás, amit a kormány az elmúlt 12 évben a multikkal karöltve elvégzett, nagyon káros, főként a következő generációnak.

MN: Májusban az infláció éves szinten 10 százalék fölé emelkedett. Hogyan értékeli azokat a lépéseket, amelyek a kormány szándéka szerint megakadályozzák az infláció elszabadulását?

CSA: A költségvetést megalkotó salátatörvényben nincs olyan javaslat, amelynek az lenne a célja, hogy megfékezze az inflációt. A kormány azt a stratégiát követi, hogy tessék továbbmenni, nincs itt semmi látnivaló. Hasára üt és kijelöl nyolc terméket, amelyekre ársapkát tesz, aminek a költségét ráadásul nem az állam viseli, hanem a kis- és nagykereskedők, és közvetve a vásárlók. Ezzel tervezhetetlenné válik a gazdasági működés. Pedig a költségvetésben lett volna forrás az infláció megfékezésére, például ha legalább átmenetileg csökkentik az általános forgalmi adót, a jövedéki adót, vagy ha megfogadják a javaslatunkat és bevezetik a klímabérletet, ami egy valós, értelmezhető alternatíva lehetne az autós közlekedés mellett, és finanszírozni is lehetne a megugró üzemanyagár áfájából. Az alapvető élelmiszerek áfáját is csökkenteni lehetne 5 százalékra. Ma a kenyér áfája 18 százalék, vagyis magasabb az áfa-, mint az árréstartalma – ez azt jelenti, hogy az állam többet keres egy kiló kenyéren, mint az a kereskedő, aki eladja.

 

Fotó: Palágyi Barbara

MN: Az árstop tehát felesleges?

CSA: Lehet ársapkát bevetni, ha annak az árát nem a piaci szereplők viselik. Azt nem lehet elvárni, hogy egy kis boltot működtető családi vállalkozás vállalja annak a terhét, hogy a cukornak 159 forinton befagyasztották az árát. Az infláció ellen sok mindent lehetne tenni. A legfontosabb okozója egyrészt a kialakult energiaválság, másrészt a forint mélyrepülése. Utóbbi minden terméket érint, amit külföldről hozunk be, vagy valamely alkatrésze külföldről érkezik. Ezért jó eszköz lehetne, ha a kormány kiszámítható gazdaságpolitikát folytatna. Az kifejezetten inflációnövelő és árfolyamot rontó bizonytalanságot okoz, ahogyan a kormány külpolitizál, vagy ahogy random különadókat vet ki. Ezek összetett folyamatok, egy ársapkával nem lehet megállítani az inflációt.

MN: A frakciótámogatásokból viszont elvon a kormány, az ellenzéktől 3 milliárd forintot. Ez mit jelent a gyakorlatban az LMP-frakciónak?

CSA: A hivatalos indoklás szerint a frakcióknak is ki kell venniük a részüket a válság költségvetéséből. De igazságosabb lett volna, ha nem a frakción verik el a port, hanem csökkentik a politikusok fizetését. Az kisebb nehézséget okozna, mint a frakció büdzséjének megnyirbálása. Abból ugyanis szakértőket fizetünk, akikre szükség van ahhoz, hogy egy politikai közösség átgondolt, szakmailag is megalapozott javaslatokat tudjon benyújtani. Az ő számuk fog ezzel csökkenni. Ez is volt az alapvető cél, hogy az ellenzéki pártok szakmai munkáját meggyengítsék.

MN: Számszerűen ez mit jelent, mennyivel lesz kevesebb az LMP büdzséje?

CSA: Nagyjából 35–40 százalékkal lesz kisebb a költségvetésünk, így racionalizálásra szükség lesz, de azt még nem tudjuk, hogy ez mit jelent pontosan. Arról még nem született döntés, hogyan és milyen kiadásokat fogunk csökkenteni.

MN: Eddig mennyiből gazdálkodott az LMP?

CSA: Pontos összeget nem tudok mondani. Különféle keretekben kapjuk a támogatást, a bérkeret például ezzel a felére csökken, az alkalmazotti keret a harmadára. Az eszközökre fordítható kerethez, ha jól tudom, nem nyúltak.

MN: Hadházy Ákos az áprilisi választás után azt mondta, hogy szerinte az ellenzéknek minimálisra kell csökkentenie a parlamenti munkát, és az emberek között kell dolgoznia. Erről mit gondol?

CSA: Ez két olyan dolog szembeállítása, amik valójában nem állnak szemben egymással. Elhiszem, hogy sok lájkot lehet azzal szerezni, ha azt mondjuk, ne vegyük fel a fizetésünket, ne menjünk be a parlamentbe, de ez csupán egy mesterséges szembeállítás. A parlament ülésrendje lehetővé teszi mindkettőt, és senki sem ül bent nonstop a parlamentben. Én bemegyek, majd utána találkozom a választópolgárokkal. Ákos irigylésre méltó munkát végzett el a korrupcióvadászat területén, de amikor azt mondja, hogy ne vegyünk részt a parlamenti munkában, a mögött leginkább az egyéni népszerűség növelésének szándékát látom. Ezt nem ítélem el, mi, politikusok mindannyian a népszerűségünkből élünk. De ha nem megyünk be a parlamentbe, az egész teret átadjuk a Fidesznek.

MN: Az V. kerület az ön választókerületéhez tartozik. A kormány döntése alapján a kerület három terét államosítják, és a fővárostól elvéve az V. kerületi önkormányzatnak adják. Karácsony Gergely azt mondta, ha ez megtörténik, a főváros perelni fog. Ön mit tud tenni az érintett terület egyéni országgyűlési képviselőjeként?

CSA: Nem először látunk olyan javaslatot a Fidesztől, amely alkotmányos jogokat vág sutba. Ez semmi másról nem szól, mint a főváros csuklóztatásáról. Ha elfogadjuk azt, hogy egy önkormányzatnak lehet tulajdona, akkor van tulajdonhoz fűződő joga is. Ezért az Alkotmánybíróságnak határozatot kell hoznia az ügyben, ami vagy megállítja, vagy akár legalizálja ezt az egészet. Legalább legyen kimondva, hogy Magyarország nem demokrácia, hanem egy annak álcázott valami, és a magyar kormány azt csinál, amit akar. A tulajdonhoz való alkotmányos jogot a mostaninál sokkal jobban kellene védeni, mert ha egy önkormányzat elveszítheti azt, akkor eljöhet az a pont is, hogy az állampolgár is elveszítheti.

MN: Részben szintén az ön választókerületéhez tartozik a IX. kerület, ahol a kerületi lap körül alakult ki botrány: kirúgták a lap főszerkesztőjét, mire Baranyi Krisztina polgármester felfüggesztette a lapkiadó cégvezetőjét. A képviselők maguk akarják kinevezni a főszerkesztőt, a polgármester megvétózza a döntésüket.

CSA: A IX. kerületben az ellenzék megmutathatná, hogy amikor sajtószabadságról beszél, akkor valóban arra is gondol-e. Jelenleg úgy tűnik, inkább csak beszélnek róla. Vágvölgyi B. Andrásról mindenki tudja, hogy egy minden politikai szereplőtől független, szakmai grémium választotta ki a főszerkesztői pozícióra. És akkor kitalálja a IX. kerületi képviselő-testület, hogy ezentúl politikusok döntsenek a főszerkesztő személyéről? Ez abszurdum. Ezt nyíltan még a Fidesz sem merte megcsinálni, utoljára ilyen a szocializmusban volt. Ezért is helyeslem Baranyi Krisztina mai döntését (az interjú június 24-én, pénteken készült), hogy él polgármesteri vétójogával.

MN: Egy törvénytervezet szerint 2024-ben egy napon lenne az EP- és az önkormányzati választás. Ez mennyiben nehezíti meg az ellenzék munkáját?

CSA: Szerintem nincs az a politikus vagy politológus, aki jelenleg tudja arra a választ, hogyan lehet párhuzamosan két kampányt végigcsinálni. A gyakorlatban ezt úgy kell elképzelni, hogy délelőtt kampányolok a többi párttal együttműködve, egy jelöltet támogatva, majd délután hirtelen szembefordulunk egymással, mert akkor már a listás EP-választásra készülünk. Már dolgozunk azon, hogy milyen stratégia lenne az, ami minden célt kiszolgálna. Az önkormányzat az a hatalmi centrum, amely a legközelebb van az állampolgárokhoz, így az egy rendkívül fontos választás. De látva a magyar kormány külpolitikáját, nem vehetjük félvállról az EP-választást sem, mert ha Magyarországot csak az orbáni külpolitika alapján ítélik meg, akkor nagy bajban vagyunk.

MN: Ráadásul attól, hogy májusban megtörténik a választás, októberig még hivatalban maradnak az előző választás nyertesei.

CSA: Aki ezt kitalálta, az még biztosan nem látott várost, önkormányzatot és politikust működésben. Gyakorlatban az történik, hogy valaki, aki pozícióban van, már fél évvel a mandátuma lejárta előtt tudja, hogy nyert vagy sem. Az emberi gyarlóság elég nagy tud lenni ahhoz, hogy egy vesztes, de pozícióban maradt polgármester olyan költéseket tudjon elrendelni, ami erősen megnehezítheti az utána következő városvezető helyzetét.

MN: Elemzések szerint letargia, szétesés jellemzi a hatpárti szövetséget. Ebből mit érzékel?

CSA: A gyásznak megvannak a maga fokozatai. Ennek a kudarcnak a feldolgozási folyamata is nagyon hasonló. De politikusként nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy mocsárjellegű helyzetben tapicskoljunk. Ha az ebben az eredményben megmutatkozó kudarc nem nevel bennünket alázatra és visszafogottságra, akkor semmi. Egyvalamit biztosan megmutatott: hogy mekkora a felelősségünk. Minél mélyebben átélik ezt az ellenzéki szereplők, annál közelebb vagyunk a sikerhez.