Súlyos ellentmondás maradt az üzemanyagár-rendeletben a könyvelők szerint

Belpol

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint az üzembentartói szó ütközik a kormányzati közlésekben szereplő "magántulajdonú" kifejezéssel.

A szombaton bejelentett üzemanyagárral kapcsolatos közlések és a kormányrendelet szövege súlyos ellentmondásban áll – írja a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének közleménye.

Kiemelik: az ellentmondás a kormányrendeleten belül is fennáll. A problémát szerintük az "üzembentartó" kifejezés okozza, amit a kormányinfón élőszóban és az azt követő facebook közlésekben is magántulajdonú gépjárműként magyaráztak.

A közlemény hozzáteszi, hogy valójában a rendeletben sem az szerepel, hogy magánszemély üzembentartó esetén jár a 480 forintos üzemanyagár. A rendeletben "nem magánszemély által üzemeltetett" fordulat szerepel, ez azonban egy köznapi kifejezés, elég sok mindent lehet érteni alatta.

A rendeletet tovább olvasva azt láthatjuk, hogy az üzemanyag töltő állomás üzemeltetője a gépjármű üzembentartóját ellenőrizheti.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy

a forgalmin lévő vonalkód megtekintése, lemásolása, beolvasása egyáltalán nem szerepel az ellenőrzési jogosultságok között.

Ezért az egyesület szerint haladéktalanul tisztázni kell, hogy melyik jármű esetében áll fenn továbbra is a 480 forintos üzemanyagár.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.