Demjén Ferenc szerint cirkusz volt Magyar Péterék tüntetése

  • narancs.hu
  • 2024. április 9.

Belpol

A Bikini, a Kormorán, az Ismerős Arcok és Varga Miklós sem örül, hogy elhangzott szombaton a daluk.

A Magyar Péter által szervezett szombati tüntetésen, a Nemzeti Meneten huszonkét dallal hangolták a résztvevőket, a Telex találgatta is, hogy vajon a fő szervező kinek és mit szeretett volna üzenni ezzel az eklektikus playlisttel.

A Blikk megkérdezte néhány dal előadóját, mit szól ahhoz, hogy a műve ezen a rendezvényen hangzott el. Mint kiderült, ők erről csak utólag értesültek. 

A Bikini együttes vezetője, Németh Alajos azt mondta, nem akar állás foglalni politikai kérdésben, de az a véleménye, hogy egy ekkora rendezvény esetében illett volna megkérdezni tőlük, hogy hozzájárulnak-e a Közeli helyeken lejátszásához. 

Varga Miklós – akinek Európa című dalát hallhatták a tüntetők – utánanézett a törvénynek, és arra jutott, hogy politikai rendezvény esetében a szerző előzetes engedélyét ki kell kérni. „Lényegében önkényesen lejátszották a dalt a tudtom és beleegyezésem nélkül, azt gondolom, ez nem elegáns húzás. Én ezt jeleztem is feléjük, de egyéb jogi lépéseket nem kívánok tenni, semmi kedvem az ezzel járó hercehurcához. Azt azonban leszögezném, nem szeretném, hogy az én arcomat odahelyezzék egy olyan politikai formáció mellé, ami mellett nincs helyem” – mondta Varga Miklós.

A Kormorán együttes egyik alapítójának, Koltay Gergelynek sem tetszett, hogy a Nemzeti dal, amelyet Tolcsvay Lászlóval közösen zenésítettek meg 1973-ban, elhangzott a szombati rendezvényen.

„A Kormorán zenekar nem Magyaroknak, hanem magyaroknak ad hangversenyeket” – üzente Koltay.

A szabadság vándorai című dal szerzője, előadója, Demjén Ferenc sem örült. Szerinte nem az számít, hogy ki kormányközeli zenész és ki nem, az a lényeg, hogy nem jogszerűen használták fel a dalát. Reméli, senki sem hiszi el, hogy az egyik legkevesebb szerzeményét „egy ilyen politikai cirkuszhoz” engedélyezné.

Az Ismerős Arcok frontembere, Nyerges Attila nyilatkozata is érdekes volt a Nélküled című dallal kapcsolatban, amely más közéleti eseményeken is hallható: „Természetesen nekünk sem jelezték előre, hogy a mi dalunkat is lejátsszák majd a tüntetésen, de én ezen már egyáltalán nem vagyok meglepődve. A Nélküled című szám a 2009-es megjelenése óta már számtalan furcsa helyszínen és környezetben került felhasználásra a tudtunkon kívül. Eleinte még próbáltunk fellépni a hasonló esetek ellen, de egy idő után rájöttünk, semmi értelme” – mondta Nyerges. Ő úgy tudja, hogy a rendezvény szervezője ilyenkor csak az Artisjus felé tartozik elszámolással. 

Az esetről írt a 24.hu is. A cikk alatt Magyar Péter kommentben reagált a zenészek nyilatkozataira, mondván, a szervezés idején kikérték az Artisjus állásfoglalását, és eszerint nem kell engedélyt kérniük a szerzőktől a dalaik lejátszásához. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.