Pedig Demszky már egy májusi veszprémi ot-ülésen belengette lemondását: a Magyar által is támogatott népszavazási kezdeményezésükhöz kérte az ot támogatását, miután a frakció korábban leszavazta azt. Végül épp az esetleges leszavazása esetére kilátásba helyezett lemondás miatt nem szavaztak az ügyről; a voksolás a főpolgármester személye elleni bizalmatlansági indítványt jelentett volna.
A korrupcióról való népszavazás - Magyar Bálint ötlete - Demszky számára egy újabb kísérlet lett volna "a közbeszéd tematizálására": a politika morális megújulásának hangsúlyozása mellett folyamatos médiaszereplési lehetőséget biztosított volna a pártnak (mint korábban a sorkötelezettség eltörléséért folytatott aláírásgyűjtés).
A frakció szinte egyöntetűen berzenkedett az ötlet ellen. "Elvi kifogások merültek föl, mondván: a népszavazás nem ilyesmire való. Kevesen hitték el, hogy a remélt célok ezzel az eszközzel elérhetők" - mondta a Narancsnak Pető Iván.
A szocialisták rámozdulása a témára a bizonytalanabb eszdéeszesek többségét is szembefordította az ötlettel; a csodafegyver elvetése pedig hozzájárulhatott Demszky lemondásához, mert lemondóbeszédében is visszatért az ügyre.
Zsákutca
A decemberben a pártot brutális keménységgel átvevő Demszky főpolgármesteri sikerességével, majd a párt látványos (három-öt százalékos) népszerűségnövekedésével védte ki a kritikákat. A főpolgármester nagy csinnadrattával megszervezett bevonulását követő növekedés azonban hamarosan olvadásnak indult, majd a Magyar vezetése idején jellemző parlamenti küszöb környékén stabilizálódott. A dabasi bukta mellett Demszkyt folyamatos kudarcok érték főpolgármesterként is (lásd: A ló nélküli fejes, Magyar Narancs, 2001. június 14.): a 4-es metró utolsó perének elvesztése ismerői szerint padlóra küldte a sikerekhez szokott főpolgármestert, a hannoveri villamosok ügyében pedig maga ment szembe meghirdetett politikai stratégiájával.
A villamosügyben a három exelnök, Kuncze, Magyar és Pető szolidaritási nyilatkozatban álltak ki Demszky mellett. "Másnap pedig arra ébredtünk, hogy megállapodott a szocialistákkal" - mondta Pető Iván, aki ekkor már biztos volt abban, hogy a dolgok rossz irányba mennek. Pető a kiutat a párt meghatározóbb figuráinak aktivizálásában látta, abban, hogy együttműködés kezdődjön Demszky és az ismertebb politikusok között. A decemberi elnökváltást követően ugyanis a "pártelit" legalábbis gyanakodva figyelte Demszky és stábja ténykedését: Kuncze Gábor azonnal lemondott a frakcióvezetésről, Petőhöz hasonlóan ő sem jelöltette magát ügyvivőnek; a Demszky által megpuccsolt Magyar ugyan nem húzódott vissza, de korábbi lendületének töredékével vetette bele magát a pártügyekbe - nem beszélve Bauer Tamásról és Fodor Gáborról, akik a kezdetektől élesen kritizálták Demszkyt. A Demszky által megbántott vagy politikájával szemben szkeptikus frakciótagok elejétől fogva nem leplezett idegenkedéssel figyelték stábja működését is: Bruck Gábort, Bőhm Andrást, Atkári Jánost és Madarász Aladárt, Demszky legközelebbi munkatársait a nagypolitikához nem értő betolakodóknak gondolta a többség, akik "telebeszélik a pártelnök fejét hülyeségeikkel", így például az MSZP-től való folyamatos elhatárolódás hangoztatásának szükségességével. A két tábor közti bizalmatlanság a tavaszi fővárosi zűrök idején ütött vissza, amikor Demszkyt hetekre elnyelték a fővárosi ügyek, a pártban meg leállt a munka.
A kudarcélmények hatására Demszky véleménye megváltozott, és hajlott Pető Iván ötletére, hogy a két csapat üljön le egymással, és beszéljenek az együttműködés feltételeiről. A hangsúly Kuncze Gáboron volt, aki a párttagság körében az egyik legnépszerűbb, a média számára pedig közismert humorérzéke miatt az egyik legvonzóbb politikus. Néhány találkozó után június ötödikén az SZDSZ tíz meghatározó politikusa ült össze informális beszélgetésre Demszkyvel és Bőhm Andrással.
Kollokvium
Az este nyolctól hajnali egyig tartó találkozón Demszky kritikusai (Kuncze, Magyar, Pető, Fodor, Bauer, Béki, Hack) két lényeges feltételt szabtak Demszkyéknek: közösen alakítsák ki a politikai stratégiát, abbahagyva a szocialistáknak való odamondogatást, illetve a Demszky-stáb húzódjon vissza a fővárosba. "Akik látványosan kudarcot vallottak az SZDSZ-ben, és nem választott emberek, azok lehetőleg maradjanak ki" - mondta egy résztvevő. Béki Gabriella szerint "egy piárszakember hozott anyagból dolgozik, stratégiai kérdésekről azonban politikusoknak kell dönteniük". A közös politikai minimum keresésének kedvezett, hogy Demszkyék tavasszal visszavettek az MSZP támadásából: legalábbis ezt sejtette Bőhm András egy Népszabadságnak adott nyilatkozata.
Demszky elfogadta, hogy létrejöjjön egyfajta Vének Tanácsa, egy olyan tanácsadó testület, amely az alapvető politikai kérdésekben dönt. Hack, Bauer és Bőhm felhatalmazást kaptak, hogy a megbeszélteket politikai stratégia formájába gyúrják. A Hack és Bauer által írt anyag péntekre elkészült: ebben az általános stratégia mellett Bauer - a többség által elvetett - ötleteként konkrét jövőbeni posztokról is szó esett (e szerint Kuncze a pénzügyi, Kis Zoltán a mezőgazdasági, Fodor Gábor a honvédelmi vagy a környezetvédelmi tárca várományosa lett volna).
A találkozón Demszkynek több önkritikus megjegyzése is volt. Bánta például, hogy megsértette Kunczét, amikor egy nyilatkozatában "megújult Kuncze Gáborról" beszélt. Szorgalmazta, hogy Kuncze vállalja el a frakcióvezetést, ahogy közvetlenül a lemondását megelőzően azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy Kuncze legyen a párt elnöke, ő maga pedig a listavezető.
Kuncze szinte szótlanul ülte végig az ötórás beszélgetést, és a végén azzal bontott asztalt, hogy még mindig nem látja a maga helyét a történetben, és nem lát garanciát a változásra. "Kuncze azt mondta: te hoztad a csapatod, csináld velük végig az egészet. Ezt lehet elutasításnak tekinteni, de le is lehet vonni belőle a konzekvenciákat" - vélte egy résztvevő.
A találkozó ezen mozzanatát teljesen másképp értékelte a két fél: Kunczét leszámítva Petőék úgy álltak fel, hogy valami elindult, Demszkyék viszont úgy látták: teljesen értelmetlen volt az egész.
"A szombati Országos Tanácson mindenkit meglepett Demszky: kedden mindannyiunknak az volt a benyomása, hogy egyetértés van Demszkyék és köztünk. Ehhez képest szombati beszédében teljesen visszakozott" - mondta a keddi találkozó egyik résztvevője. Így például kedden még egyetértettek abban is, hogy részt vesznek az MSZP-kongresszuson, nem törődve a Munkáspárttal. A szombati ot-n mondott beszédében Demszky vállalta a felelősséget a párt támogatottságának csökkenéséért, ahogy tette azt kedden is, de szögesen eltérő következtetésre jutott: "Rosszul értelmezett kompromisszum miatt egyre többet engedtem" - mondta, és három lehetséges utat jelölt meg: marad minden a régiben, vagy közelednek a szocialistákhoz; ez esetekben keressenek új elnököt. Harmadik lehetőségként meghirdette a decemberi stratégiához való visszatérést, és ennek teljesüléséhez kötötte maradását. Végleg kicsapta a biztosítékot, hogy kilátásba helyezte: az ot akkor dönt helyesen, ha csak az kerül fel a listára, aki dolgozik.
Mintha e szombati beszédét búcsúbeszédnek szánta volna. A kérdés már csak az volt: mikor áll fel a vezetői székből.
Hattyúdal
Demszkyék teljes kudarcnak gondolták a keddi találkozót, főleg Kuncze elutasítása miatt. Az egyik résztvevő azonban úgy látja: "Még jó, hogy Kuncze nem omlott az első füttyszóra a karjaiba." Kuncze ellenállása azonban csak egy volt az okok közül, amelyek Demszkyt döntése irányába terelték. A főpolgármester elsősorban azzal nézett szembe, hogy nem tudja megcsinálni, amit ígért, és számolhatott azzal is: ha időben kilép, még megmaradhat politikai tényezőnek a főváros élén.
Demszky - ahogy búcsúlevelében is hivatkozott arra - az ülésen úgy vélte, az SZDSZ-ben egyre többen akarnak "egy baloldali blokkot" formálni az MSZP-vel; az ő vezetése alatt viszont ne csússzon bele a párt az MSZP-be.
Béki Gabriella szerint már a kérdés megfogalmazása is téves: "Nincs az SZDSZ-ben egy önállóságpárti és egy elvtelen, a szocialistákkal barátkozni akaró álláspont. Mindenki önállóságpárti. Annyi a különbség, hogy többen úgy véljük: már az első forduló előtt világossá kell tenni, hogy kizárt a Fidesszel való koalíció, illetve hogy a jelenlegi politikai palettán a szocialistákkal tudjuk elképzelni a közös kormányzást, de azt se mindenáron."
A június 9-i ot-ről úgy állt fel a csapat: Demszky vélhetően menni fog.
Végjáték
Múlt hét szerdán, azaz június 13-án egy rövid megbeszélés erejéig a Maros utcai John Bull Pubban találkozott egymással Magyar, Kuncze, Demszky és Bőhm: a beszélgetés célja az volt, eldöntsék, marad-e Demszky Gábor. Habár a jelenlévők egyike sem erősítette meg, a találkozón Magyar és Kuncze világossá tették: vagy marad, de akkor a csapatával küzd tovább, vagy lemond. Demszky nem mondott semmit, de azt érzékeltette, hogy dönteni fog, vagy már döntött is. Szó esett a lemondás bejelentésének módjáról is, hogy a párt és a főpolgármester is jól jöjjön ki a lépésből: fővárosi teendők, kettős teher stb. Néhány késő esti nyomatékosító telefonbeszélgetés után Demszky múlt szerda éjjel megírta lemondólevelét (miután az egyik napilapba már kiszivárgott lemondása).
Ami meglepte és felháborította a szabaddemokraták többségét: "Ahelyett, hogy arról beszélt volna, a Fidesz mennyire megkeserítette az életét a fővárosban, amióta pártvezető volt, megint belenyomta az SZDSZ-t a magyarázkodási kényszerbe, hogy hány lépésre is áll a szocialistáktól" - mondta el a párt egy meghatározó politikusa.
"Demszky csak világossá tette, mi az, amit fél éve következetesen képvisel. Nem volt hajlandó irányt váltani és belemenni a maszatolásba" - indokolta Demszky lemondását egy közeli ismerője.
Varró Szilvia
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöki posztjának várományosa
Magyar Narancs: Tavaly szeptemberben az ügyvivői testület (üt) egy ülésén ön azt mondta a pártról, hogy ott áll, hogy kinyalja Demszky seggét, de ő még azt is meg akarja szabni, hogy mikor tolja le a gatyáját. Arra utalt, hogy Demszky tavaly hosszasan lebegtette, hogy elvállalja-e az elnökséget. Kinek ment el a kedve, Demszkynek vagy az SZDSZ-nek?
Kuncze Gábor: Én ilyet a nyilvánosság előtt az ügyvivői testület üléséről soha senkinek nem meséltem. A Narancs nem volt jelen az üt ülésein, tehát ez valószínűleg egy meg nem erősített információ.
MN: Ön is úgy vélte tavaly ősszel, hogy Demszky követelései túlzóak voltak. Egy szeptemberi frakcióhétvégén Demszky nekiment a frakciónak, amelyet ön vezetett, azt mondta, a frakció úgy rossz, ahogy van.
KG: Demszky Gábor akkor azt ígérte: ő és csapata rendbe fogja rakni az SZDSZ-t, ehhez pedig van egy stratégiája, ami sikerre vezet. Lényegében nem tartott igényt sem a frakcióra, sem a párt meghatározó politikusaira. Ezt többen tudomásul vettük, én is, ezért Demszky elnökké választása után lemondtam a frakcióvezetésről, mert úgy ítéltem meg, hogy úgy mond véleményt a frakcióról, hogy nem ismeri annak tevékenységét, tehát feltehetően az enyémet sem. Úgy véltem, ha a posztomon maradok, az számos konfliktushoz vezethet, mert sem a stílussal, sem a tartalommal nem értettem egyet. Ez pedig kétfejűvé tehette volna a pártot. Azt gondoltam: lehetővé kell tenni Demszky Gábor számára, hogy megvalósíthassa az elképzeléseit.
MN: Ön Demszky megválasztása előtt úgy írta le a Narancsnak Demszky stílusát, hogy "te bemész a Parlamentbe, ugrasz egy hátraszaltót, és rajta leszel a listán".
KG: Durva módon támadt neki frakciónak, politikusnak, mindenkinek, nem mérlegelve, hogy ennek milyen következményei lehetnek. A párton belül ez nem volt honos, mindig jó együttműködés volt, még az egymással vitatkozó felek között is. Nem értettem azzal sem egyet, hogy Demszky olyan jogosítványokat kért magának az első időben, amelyek ellentétesek voltak a párt hagyományaival és írott szabályaival, mint például a lista első harmadának összeállítása, amely azt jelentette, hogy ki amennyire követi az utasításokat, annak megfelelően üdvözül a politikában.
MN: Demszky fellépése, amellyel magára haragította párttársait, mennyire vezetett a mostani lemondásához?
KG: Nem szeretnék olyan szerepben feltűnni, hogy lám-lám, én megmondtam, és nekem lett igazam, mert sajnálatosnak tartom, hogy Demszky Gábor nem tudta valóra váltani ígéreteit a tíz százalék fölötti támogatottságról körülbelül ilyenkorra, sőt a támogatottságunk legalábbis kétes. Semmilyen elégtételt nem érzek, még csak gondolatban sem játszottam azzal, hogy hú de jó lesz, ha az SZDSZ majd rosszul áll.
MN: De nem is működött nagyon együtt Demszkyvel. Kicsit meg volt sértve, amikor Demszky azt nyilatkozta, a "megújult" Kuncze Gáborra szüksége van.
KG: Még csak megsértve se voltam. Tudomásul vettem, hogy Demszky nélkülem akar sikeres lenni, és lehetővé tettem számára, hogy az legyen.
MN: Mitől csökkent az elmúlt fél évben a párt népszerűsége, mekkora szerepet játszottak ebben Demszky városházi kudarcai?
KG: Az SZDSZ az elmúlt hat-nyolc hónapban akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor kemény szavakkal illette a Fideszt vagy az MSZP-t, illetve amikor Demszky Gábort folyamatosan támadások érték a fővárosban, és voltak olyan ügyek, amelyek védhetetlennek bizonyultak. De nem volt olyan ügy, amikor az SZDSZ fontos kérdésekben a saját álláspontját világossá tette volna. Tehát vagy a veszekedős, vagy a vereséget elszenvedő párt képét mutatta, hiányzott a harmadik: a saját jól megfogalmazott mondanivaló. A fővárosban Demszky Gábort azonnal megtámadták, mihelyst az SZDSZ elnöke lett, súlyos milliárdokat vontak el a fővárostól, a hannoverivillamos-ügyben pedig még a koalíciós partnerrel is kenyértörésre került sor. Vagyis ahol a legerősebb bázisa volt Demszkynek, átmenetileg ott is csupa negatív üggyel kellett a nyilvánosság elé állnia. Nem véletlen, hogy lemondásában arra is hivatkozik, hogy visszamegy főpolgármesternek, és ezt az egész embert kívánó feladatot kívánja a jövőben Budapest érdekében ellátni.
MN: Arra is hivatkozott, hogy az SZDSZ-ben többen baloldali blokkot alkotnának az MSZP-vel.
KG: Etttől kezdve állandóan az a kérdés tehető föl, hogy akkor most, hogy Demszky Gábornak az SZDSZ önállóságát hangsúlyozó politikája vele együtt elment, vajon az SZDSZ beleomlik-e az MSZP-be. Ez egy mesterségesen gerjesztett álvita, és most, hogy ez megszűnt, nem foglalkozunk azzal, hogy az SZDSZ önálló legyen, vagy nem, mert önálló lesz. Csak ezt az önállóságot nem úgy hangsúlyozzuk, hogy ha jó messze megyünk mindenkitől, akkor jobban látszunk, mert ennek nem sok értelme van, ettől még nem szavaz senki az SZDSZ-re. Nem ismerek olyan mértékadó szabaddemokrata politikust, akinek a fejében egy percig is megfordult, hogy az SZDSZ feladja az önállóságát.
MN: Különbségek azonban vannak: Demszky mereven ragaszkodott ahhoz, hogy senkivel semmilyen megállapodást nem köt a második fordulóig, Fodor Gábor vagy Bauer Tamás viszont politikailag közelebb érzik magukat az MSZP-hez.
KG: Mindketten egyetértenek azzal, hogy az SZDSZ önálló listát indítson, és törekszik arra, hogy mind a 176 egyéni körzetben állítson jelöltet. Legfeljebb azzal nem értettek egyet, hogy az SZDSZ a nyilait deklaráltan az MSZP irányába állítsa, mert ennek nem látták értelmét. Van két ellenzéki párt, mindkettőnek célja a jelenlegi kormány leváltása: e tekintetben lehet együttműködni, de ebből a célból következik az is, hogy mindkét párt azoknak a szavazatára számít, akik le akarják váltani a kormányt, vagyis riválisai egymásnak, ez pedig kijelöli az együttműködés korlátait. Azt be kell látni, hogy ha ez a cél közös, akkor nem lehet egymás ellen politizálni, és azt sem mondhatja az SZDSZ, hogy számára az MSZP nem létezik, mert a másik oldalon 2002-ig nem találhat a maga számára partnert. Ha kerek perec kijelenti, hogy sem egyik, sem másik irányba nincs kapcsolódási lehetősége, akkor már csak arra a kérdésre kell válaszolni, hogy milyen esélye van annak, hogy az SZDSZ az elképzeléseiből valamit képes legyen megvalósítani. Ha az SZDSZ ott áll egyedül, lehetséges partnerek nélkül, akkor nem jut hozzá többletszavazatokhoz, mert a választók nagy része úgy fogja értékelni, hogy az SZDSZ-re leadott szavazat kidobott szavazat.
MN: A szocialisták részéről érezhető egy megkönnyebbült sóhaj az ön elnökségének hírére.
KG: A szocialisták megkönnyebbült sóhaja nem érdekel különösebben, de nekem nincsenek skrupulusaim a tekintetben, hogy beszélhetek-e Medgyessy Péterrel, akivel baráti a viszonyunk, amin pártkapcsolat nem javít, nem ront. Ha úgy ítéljük meg, sor kerülhet a hivatalos kapcsolatfelvételre, mert közös választási cél van, és ennek elérése valamilyen együttműködést feltételez.
MN: Milyen együttműködésre gondol? Szóba kerülhet, hogy közös jelölteket állítsanak az MSZP-vel az első forduló előtt, és így akár az MDF-hez hasonló helyzetbe kerüljenek?
KG: Jelenleg ilyen tárgyalások nem folynak. Az MDF sorsára nem juthatunk, mert az MDF vezető politikusai a Fidesz listáján indulnak, ez az SZDSZ esetében nem fog előfordulni. Nem tudok olyan törekvésről, hogy akár csak tíz-tizenöt helyen MSZP-s támogatással induljanak SZDSZ-es jelöltek.
MN: Ha ez ön szerint mesterségesen gerjesztett vita, mit gondol, miért gerjesztették Demszkyék?
KG: Mivel nem láttam értelmét, vissza is vonultam. A vita során a két oldal kitolta egymást olyan pozícióba, amit egyébként egyikük se vallott. Az egyik azt mondta, a másik együtt akar működni a Fidesszel, amit az egyébként nem mondott, a másik meg azt, hogy emez az MSZP-be akarja belehajtani a pártot, amit ez szintén nem akart. Mindkét irány téves. Úgy kell politizálnunk, hogy világossá tegyük a választók számára: van itt egy párt, amely méltó a támogatásukra. Így kell a parlamentbe bejutnunk, ha ezt elrontjuk, megérdemeljük a sorsunkat, de senkinek a hátizsákjában nem tud az SZDSZ politizálni.
MN: Nem tart attól, hogy csődgondnoki szerepben vette át a pártot?
KG: Az összes lehetséges következmény tudatában vállaltam el ezt a feladatot, egy percig sem vagyok hajlandó egy sötét szoba sarkában zokogni, hogy jaj istenem, mi lesz.
MN: Hogyan fog elmozdulni a párt a parlamenti küszöb környékéről?
KG: Az SZDSZ-nek van egy jó mondanivalója, van egy csomó szimpatikus politikusa, és most olyan helyzet van, hogy mindenki hajlandó dolgozni a jobb választási szereplés érdekében.
MN: Ön miatt? A beszarás miatt?
KG: Nem miattam, mert én csak egy vagyok közülük, hanem mert mindenki megértette, hogy ha megfelelő választási szereplést akarunk elérni, már senki sem nélkülözhető. Mindenki úgy látja, hogy ez az utolsó pillanat, nincs mese, csinálni kell.
MN: Már szeptemberben is utolsó pillanat volt, amikor Demszky bejött.
KG: Demszky Gábortól kell megkérdezni, hogy miért nem tartott igényt egy csomó politikusra. Az a különbség köztünk, hogy én azt mondom: én csak egy vagyok, de mindenkire szükségem van.
- vsz -
