DK: a kormány méltatlanná vált '56 örökségéhez

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. október 23.

Belpol

Az a kormány, amelyik nem ismeri el az ukrán nép jogát az önrendelkezéshez, a szabadsághoz, méltatlan 1956 örökségéhez Gyurcsány Ferenc szerint.

A DK elnöke úgy fogalmazott, hogy '56 szelleme ma Herszonban küzd, az a kormány pedig, amelyik „orosz érdekeket szolgál, amely Oroszországnak keres mentséget, amely parolázik az orosz hatalommal, az (...) meghazudja, elhazudja, meggyalázza 1956-ot”. A mai magyar kormány szuverenitásért harcol ott, ahol önrendelkezés van, és szabadságot „hazudik” ott, ahol önkény van. Gyurcsány szerint

együttműködni Európa népeivel nem az önrendelkezés feladása, hanem önrendelkezésünk önkéntes egyesítése.

A pártelnök hangsúlyozta, a magyar történelem haladónak tekintett szakaszaiban Nyugaton, a Nyugathoz kötve keresték Magyarország helyét. A mai kormány ennek az ellenkezőjét teszi, emberemlékezet óta ez az első olyan kabinet, amelyik önszántából és nem külső hatalmi befolyás alapján keresi a konfliktust a Nyugattal – mondta.

Gyurcsány Ferenc hozzátette, az a kormány, amelyik nem biztosítja a szabad szó, a szabad sajtó és a szabad egyházalapítás jogát, nem a nemzet szabadságát, hanem a hatalom önkényét hozza el.

A DK-elnök úgy fogalmazott: azt, amit a „mai kormányfő pávatáncnak hisz, a relativizálás politikáját, Mindszenty minden bizonnyal undorral figyelné”. Végül kijelentette, hogy a szabadságot nem adják, azt meg kell teremteni, a szabadságért naponta meg kell küzdeni, ahogy a demokráciáért is.

Orbán Viktor Zalaegerszegen megtartott október 23-i beszédében a szovjet elnyomást „a brüsszeli magaslesekről” érkező lövésekhez hasonlította, korábban pedig történelmi tényeket elferdítve úgy nyilatkozott a Kossuth Rádióban, hogy az '56-os szabadságharcosok valójában a szovjetekkel való béketárgyalásokért küzdöttek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.