Dőlnek Simicska oszlopai

  • narancs.hu
  • 2015. október 9.

Belpol

Simicska Lajos érdekeltségei a köztéri reklámpiacról is kiszorulnak: a Miniszterelnökség már a főváros szerződésbontása előtt lépett, és Siófokról is próbálják kirakni az egyik reklámvállalkozását.

Szeptember legvégén a Fővárosi Közgyűlés arról döntött, hogy Budapest felmondja a 2006-ban 25 évre kötött szerződését a Mahir Cityposterrel. Így Simicska Lajos cégének október 31. után hatvan napja marad, hogy lebontson több mint hétszáz hirdetőoszlopot. A korábban a Fideszhez ezer szállal kötődő üzletember reklámpiaci vállalkozásai is megsínylik azt, hogy összeveszett Orbán Viktorral, hiszen korábban ezek a cégek is sorra kapták a nagy állami megrendeléseket, és számos jel utalt arra, hogy kivételezett helyzetben lehetnek a piaci versenytársakkal szemben. Egyebek közt a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték Zrt. vagy éppen a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kedvencei között is ott szerepeltek a korábbi pártpénztárnok érdekeltségei.

A 2010-es kormányváltás után hatalmasat fejlődő cégek, így egyebek közt a Mahir-csoport vállalkozásai és a Publimont 2015-re mélyrepülésbe kezdtek: a Világgazdaság nemrég már arról számolt be, hogy Simicska Lajosék érdekeltségeihez 77 százalékkal kevesebb állami reklámpénz áramlott az idei év első hét hónapjában. Egy évvel korábban hét hónap alatt a listaáron számolt 19,9 milliárd forintos állami reklámbüdzséből még 36 százalékot hasítottak ki Simicska médiacégei, az idei 13,8 milliárdos állami forrásból viszont már csak 12-t.

Ha csak a kültéri reklámokat nézzük, akkor társaival ennél is többet veszített Orbán Viktor korábbi kollégiumi szobatársa: tavaly január és július között a közterületi reklámokra elköltött pénz háromnegyede náluk jelent meg, listaáron mintegy 3,3 milliárd forint értékben. Ezzel szemben 2015 első hét hónapjában már csak 1,1 milliárdos volt a közterületi állami reklámköltés, és ennek már „csak” a fele érkezett Simicskáék valamely vállalkozásához.

Ráadásul a már korábban megkötött szerződésekkel is gondjuk akadhat: a nyáron a Miniszterelnökség módosította azt az 500 millió forint értékű megállapodást, amelyet 2014 decemberében kötött a tárca és a Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft. Ezek után a 2015. december végéig tartó együttműködés során a Miniszterelnökség csak az 500 millió forintos keretösszeg hetven százalékáért rendel szolgáltatásokat, így Simicskáék buktak nettó 150 millió forintot.

Úgy tudjuk, hogy a siófoki önkormányzatnál is azt vizsgálják, hogy miként mondhatnák fel azt a szerződést, amelyet még 2009-ben kötött a város és az egyik Simicska-érdekeltség. A 15 évre szóló megállapodás szerint az Euro Publicity Kft. évi 7,2 millió forintot fizet Siófoknak azért, hogy hasznosíthatja a közterületek hirdetési felületeit.

Arról, hogy a siófoki polgármesternek mi a gondja Simicska vállalkozásaival, és a milliárdos üzletemberhez köthető reklámcégek mekkora bevételt termeltek a közelmúltban, a csütörtökön megjelent Magyar Narancsban olvashat bővebben.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.