Magyar Narancs: Varsó, Pozsony és Prága polgármestereivel együtt látogattak Kijivbe. Tizenegy hónappal ezelőtt az orosz hadsereg nagy erőkkel készült a város ostromára, ezzel ugyan akkor felhagytak, de azóta is voltak és vannak rakétatámadások. Hogyan működik most a város?
Karácsony Gergely: Kijiv utcáin járva az ember hajlamos megfeledkezni róla, hogy háború van, de ha beszélgetésbe elegyedik az ott lakókkal, kiderül, a sebek mélyebbek a lelkekben, mint az épületeken. A várost több mint 600 rakétatámadás érte. Ezek közül kevés csapódott be. Az egyik rakéta által végzett rombolást mi is láttuk, egy hőközpontot akartak kilőni, de a szemközti ház semmisült meg. Nemcsak Kijivben, hanem Bucsában is jártam, ahol korunk talán legnagyobb háborús bűncselekményeit követték el. De az orosz agresszor már veszített: ebben a konfliktusban születik meg az az ukrán nemzeti identitás, amelyet éppen lerombolni, megsemmisíteni akart Putyin. Ukrajna sorsa a következő évtizedekben meghatározza Európa jövőjét.
MN: Vitalij Klicsko mit osztott meg önnel?
KG: Nem először találkoztam a kijivi polgármesterrel; korábban akkor, amikor a város csatlakozott a Szabad Városok Szövetségéhez. Azt az esetet nem sorolnám ide, amikor orosz youtuberek próbáltak átejteni – a magyar sajtó egy része telefonbetyárkodásnak mutatta be a történetet, de hadd ne tartsam viccesnek, amikor orosz titkosszolgálati akció próbál zavart kelteni az európai együttműködésben. Klicsko rendkívül kedvesen fogadott, egy nyugatos identitású, világlátott férfiról van szó. Úgy tapasztaltam, Kijivnek és az ukrán népnek két dologra van most égető szüksége. Az egyikben lehetőségeinkhez mérten tudunk is segíteni: ez a szolidaritás. Az ember feszeng egy ilyen helyen – ami ráadásul fontos diplomáciai találkozóhely, nekünk éppen Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke adta a kilincset –, tart tőle, hogy útban van, miközben a város háborús készültségben éli életét. De tényleg fontos számukra minden támogatás, még ha szimbolikus is. A másik, amit én nem tudok adni nekik, és nem is tőlem várják: segítség az ukrán hadsereg felfegyverzésében.
MN: A V4-es főpolgármesterek elkötelezték magukat a segítségadás mellett. Mit tudnak adni nekik?
KG: Varsó egy metrószerelvényt ajánlott fel Kijiv számára, mi pedig már korábban odaígértünk buszokat a BKV flottájából, ahol éppen járműcsere van. Ezek az ukrán nagykövetség szervezésében jutnak el majd ukrán városokba. De nem csak a fővárosra figyelünk, hiszen különös felelősség köt minket a kárpátaljai magyarokhoz. Rendszeres a kapcsolatom Beregszász polgármesterével. Kijivből biztonsági okokból nem tudtunk odamenni, de rövidesen személyesen is találkozunk. És ami fontosabb: olyan műszaki eszközöket viszünk, amikre a kárpátaljai városnak nagy szüksége van.
MN: Az ukránok heves ellenérzésekkel viseltetnek Orbán Viktor politikája iránt. Érezte ezt ön is?
KG: Az ukrán partnerek semmilyen különbséget nem tettek négyünk között, engem is olyan szeretettel és nyitottan fogadtak, mint varsói, prágai és pozsonyi kollégáimat, mert pontosan tudták azt, amit én is nyilvánvalóvá tettem nekik: a magyar kormány nem egyenlő Magyarországgal. Tudják, hogy Budapest szolidáris város, és azt is, hogy a budapesti városvezetés egy pillanatra sem veszítette el erkölcsi iránytűjét, mi nem mossuk össze az agresszort az áldozattal, és Ukrajna oldalán állunk Putyinnal szemben.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
