Karácsony háborúba megy a budapestiekért

  • narancs.hu
  • 2023. április 22.

Belpol

Az önkormányzati választásokig folyamatosan a fizetőképesség határán fog billegni a főváros. 

„Nem viszem harcba a várost, de megharcolok érte. Minden vezetőnek tudatában kell lennie, hogy minden döntés az ő, illetve a várost vezető koalíció felelőssége. Ezzel együtt vannak olyan ügyek, amelyeket meg kell beszélni az itt élőkkel. Minden 14 évnél idősebb fővárosi lakcímmel rendelkező lakos kap egy levelet az első budapesti lakógyűlés elindításáról. Mindenki kap egy egyedi azonosítószámot, amely adatvédelmi szempontból teljesen biztonságossá teszi számára a véleménynyilvánítást. Ezzel online szavazhat. Aki számára ez nem elérhető, megteheti itt a Városházán az ügyfélszolgálati irodában is” – mondta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Népszavának. 

Először azt a súlyos dilemmát osztják meg, hogy vagy felfüggesztik „a kormány finanszírozását” és akkor biztosítani tudják a közszolgáltatásokat, vagy korlátozzák ezeket. „Ez elsősorban a közösségi közlekedést érintené, hiszen ez adja a kiadások javát. Ez nagyon jelentős korlátozásokkal járna. Vannak városok, amelyek ezt az utat választották. De mi a fővárosiak véleményének ismeretében döntünk erről”. 

Mint ismert, a főváros „túlélő programot” dolgozott ki, hogy megőrizzék a főváros likviditását, valamint csökkentsék a válság és a kormányzati elvonások hatásait. Karácsony Gergely a héten arról beszélt sajtótájékoztatón, hogy míg 2018-ban, Tarlós István főpolgármesterségének utolsó évében a város 5 milliárd forint szolidaritási adót fizetett, ennek a „sarcnak” a mértéke az idei évben már 58 milliárd forintra emelkedett. 

 
Karácsony Gergely főpolgármester
Fotó: Sióréti Gábor
 

 „A mi jogértelmezésünk szerint a szolidaritási hozzájárulásnak csúfolt sarc jogtalan mértékű, mert beleütközik az Alaptörvény és az önkormányzati törvény rendelkezéseibe is, miszerint az önkormányzat saját bevételeit nem lehet elvonni. A költségvetési törvényben egyébként ez az adó nem egy egzakt szám, hanem egy képlet és a mértékét mérsékelheti a pénzügyminiszter. Az államtól kapott közfeladat-ellátására kapott normatíva és a befizetendő 58 milliárd forint között 25 milliárd forint a különbség, ennyivel fizet be többet a fővárosi önkormányzat annál, amennyit az összes jogcímen együttesen kap.

Ez jogtalan elvonás”

– mondta Karácsony Gergely a Népszavának. 

A főpolgármester szerint a kormány Budapest-ellenes politikájára a Budapest-pártiság a válasz, ez pedig független attól, ki melyik párttal szimpatizál, elég, ha a várossal teszi. Hatalmas különbség van aközött, hogy háborúba visszük a budapestieket, vagy háborúba megyünk értük.

„Az önkormányzati választásokig folyamatosan a fizetőképesség határán fogunk billegni. Nyilván stabilizálni lehetne a várost pénzügyileg, de csak súlyos társadalmi veszteségek árán és ezt az itt élők fizetnék meg. Nekem viszont az a dolgom, hogy megóvjam őket a kormányzati sarcok hatásaitól. Budapest nélkül Magyarország szegény és fejletlen ország. Itt termelődik meg a GDP 38 százaléka. De ennél többről van szó. Budapest az ország szíve, ha ez leáll, akkor a tönkretételét kiötlő agy is elpusztul” – fogalmazott

Karácsony Gergellyel a közelmúltban készített interjút a Magyar Narancs. A főpolgármester akkor azt mondta, ha túlélik 2023-at, a '24-es önkormányzati választást megnyerni már nem lesz nehéz. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.