Economist: Washington szövetségeseket, magyar vezetőket is lehallgathatott

  • narancs.hu
  • 2023. április 11.

Belpol

Az elmúlt 10 év legsúlyosabb titkosszolgálati botránya lehet kialakulóban.

Az elmúlt 10 év legsúlyosabb titkosszolgálati botrányaként ír az Economist az amerikai katonai tervek szivárogtatásáról, a lap szerint nem csupán a hadszíntéren várhatóak súlyos következmények, hanem a politikai hatás is hatalmas lesz.

A kiszivárgott adatokból ugyanis az is kiderül, hogy az amerikai kémek a szövetségesekről is gyűjtöttek adatokat,

a tengerentúli hírszerzés ukrán tábornokokon kívül magyar, izraeli és dél-koreai hivatalos személyiségeket is megfigyelt, de még a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség több tisztségviselőjét is.

Az Economist szerint sejteni lehet azt is, hogy miként zajlanak a megfigyelések, valamint az információszerzés. Az egyik dokumentumot például olyan jelzéssel látták el, ami arra utal, hogy a tartalom kényes forrásból származik. Akár úgy, hogy telefonra telepítettek poloskát, akár úgy, hogy más módon rögzítettek beszélgetéseket. Mint írják, ilyen módon a célpontok ki tudják deríteni, hogyan szerzi Amerika az információkat.

Oroszország Ukrajna ellen folytatott háborújátt illetően, az oroszok valószínűsíthető, hogy több ellenlépést is tesznek, így várhatóan változtatnak a kommunikációs módszereiken. Nagyobb bajban vannak az ukránok, mert várhatóan heteken belül újabb offenzíva indul ellenük, csakhogy most már az oroszok is tudhatják, milyen állapotban vannak az ukrán dandárok, milyen fegyverzettel rendelkeznek, mennyi rakétát lőnek ki naponta. A kiszivárgott iratokból ugyanis kiderült, hogy az ostromlott Bahmutnál mennyire kritikus az ukrán erők helyzete, meg az is, hogy Bahmut védői áldozatukkal lehetővé tették, hogy az ukrán hadsereg 12 teljesen felszerelt dandárt állíthasson fel az elmúlt fél évben, melyből 9 dandárt (36-45 ezer katonát) teljes egészében a NATO képzett ki és szerelt fel. Ezeket a dandárokat az ukrán hadsereg ezidáig visszatartotta a frontról, mert ezekkel tervezi végrehajtani tavaszi hadjáratát.

A lap megjegyzi, arra is fel kell készülni az ügy nyomán, hogy Washington a jövőben vonakodik megosztani partnereivel a bizalmas értesüléseket.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.