Nem igazán tudjuk, hogy a péntek estének Budapesten a Hősök terén politikailag még volt-e egyáltalán tétje, de az biztos, hogy régóta történt ilyen izgalmas teszt a magyar közéletben: Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmi botránya és most már talán Balog Zoltán püspök/exminiszter le nem mondása (a tüntetés előtt jött a hír, hogy lemondott) akkora hullámokat vetett, hogy arra magyarországi youtuberek/influenszerek is reagáltak egy demonstrációval. Előttük igazán csak az egykori Jobbik-elnök Jakab Péter próbálta meg az utcára vinni a Facebook-lájkokat 2021-ben, azóta már tudjuk, hogy katasztrofális eredménnyel. De hát a főleg Pottyondy Edina, Jólvanezígy Ádám és Jólvanezígy Márton, Osváth Zsolt vagy persze a videóbejelentkezéssel támadó Azahriah neve alatt futó tüntetés azért más kategória, mint amikor egy politikus parizert eszik a közösségi médiában. Az meg nyilván az én hétköznapoktól való eltávolodásom jele, hogy fogalmam sem volt róla, ki az a Francsikai Eszter.
Tüntetést szervezni Magyarországon nem nagy buli: ha csak nincs az ember mögött a Magyar Falu Program teljes arzenálja kisbuszokkal és kormányhivatali dolgozókkal, akkor különösebben nagy sikerre nem érdemes már számítani. Az utolsó tényleg tömegeket mozgató kormányellenes tüntetés is tíz éve volt Magyarországon, de az internetadó elleni fellépés sikerére azóta sem igazán tud senki magyarázatot adni.
A közkeletű vélekedés az azóta, hogyha a magyarországi közszereplők végre arccal is vállalnák az elégedetlenségüket, sokat segítene. Ez pár évvel ezelőttig a színésztársadalmat jelentette, de róluk azóta már kiderült, hogy valójában a társadalmi hatásuk is erősen korlátozott. Úgyhogy maradtak az influenszerek, akiknek speciel tényleg van elérésük: a megjelentek jelentős része olyan statisztikákat hoz Youtube-on, TikTokon meg mindenféle kurrens izén, amikről a teljes magyar hagyományos sajtó csak álmodozhat, miközben ki erősebben, ki kevésbé erősen terelgeti az erre fogékony ifjúságot abba a szörnyűséges liberális fertőbe, amiben mondjuk nem gyűlölünk bőrszín miatt embercsoportokat, vagy nem adunk kegyelmet olyanoknak, akik pedofil kollégáik kedvéért hamisítanak vallomásokat. Nem várt fordulatként ráadásul melléjük csapódott valahogy a főleg a Story magazinból ismert celebuniverzum egy része is, amivel kicsit sikerült a tüntetés felvezetésének egyik legfontosabb témájává tenni azt, hogy az újpesti rapper Curtis hazudott-e Osváth Zsoltnak arról, eljön-e a gyerekek jövőjéért tüntetni, vagy tényleg csak meggondolta magát, amikor meglátta, hogy ez itt valami politikai dolog.
Ez utóbbi azért fontos, mert a hagyományos magyar felfogás a politizálásról már a megmozdulás felvezetésében is előkerült: a pártzászlók ki voltak tiltva, hangsúlyosan politikamentesként volt beharangozva az egész, ami az „áldozatokért”, a „gyerekekért” és az „egészséges társadalomért” történt. Ez nagyon szép, hiszen végül is ki akarná, hogy a DK-s zászlóktól ne lássa a pillanatot, ahogy Azahriah videón jelentkezik be. De alapvető félreértés, ami valószínűleg a Momentumból indult, mellesleg politikatudomány szakon diplomát szerzett Pottyondy Edina vagy az egész buli műsorvezetését elvállalt Gulyás Márton biztosan tud: az, hogy nincs világnézetileg semleges tüntetés, blőd dolog tüntetni a boldog gyerekkorért, főleg akkor, amikor a boldog gyerekkor szimbólumszerű akadálya a Fidesz három politikusa. Azt értem, hogy a betegesen rajtunk ragadt „ne politizáljunk az ebédlőasztalnál” vonal már valószínűleg örökre a magyar gondolkodás része marad, mégis fontos lenne elismerni, hogy Magyarországon az, ha valaki létező gyermekvédelmet, jobb oktatást, működő egészségügyet és hasonlókat szeretne hangosan, az épp úgy politizálás, mint az, hogy tiszta választásokra lenne szükség. Az meg, hogy „mocskos Fidesz”, pláne, de annyira biztosan az, hogy ne mondjuk erre, hogy ez nem jobb- vagy baloldali tüntetés.
Lehet emiatt persze fanyalogni, de végeredményben: a pártpolitika tényleg nem volt jelen zászlókkal, magánemberként érkezett meg tulajdonképpen a teljes magyar ellenzéki szcéna. Ám az újdonság itt nem ők voltak, hanem mindenki más:
olyan bizsergés már rég volt megmozdulás előtt Budapesten, mint ami a tüntetés bejelentésének hetén volt tapasztalható.
Beindult a vita, hogy jól van-e ez kommunikálva; különféle kiábrándult társaságok döntöttek úgy hirtelen, hogy azért csak kinéznek erre, és úgy általában véve benne volt a levegőben, hogy a semmiből hirtelen nemcsak a sajtóban születik meg kicsit valamiféle belpolitika, de végre legalább a fővárosban úgy tűnik, mintha érdekelné az országot, melyik választott vezetője mit csinál.
Ahogy általában egy tüntetésen, úgy most is beszédek voltak; ami pedig feltűnő lehetett, az az, hogy most mintha érdekelte is volna a résztvevőket a színpad. Ez nyilván azért is furcsa, mert 14 éve Ras G-n és társain szocializálódhatott az, aki kormányellenes tüntetésekre jár, de azért nehéz megszokni. Ahogy azt is, hogy bár tényleg furcsa gondolat pártpolitikailag semleges tüntetést szervezni, de úgy tűnik, bejött. Annyira, hogy a csurig telt tér környékét látva a résztvevő politikusok is elgondolkodhatnak arról, vajon hogyan építhetnének kapcsolatot újra azzal a társadalommal, amivel pénteken jól láthatóan volt némi érdekegyezésük, mégsem látják őket. Az nem akkora meglepetés, hogy a szórakoztatóipar több embert képes megmozgatni, mint egy párt, de azért a nagyságrendek egészen ijesztők: itt volt sok tízezer (a szervezők szerint ötvenezer) ember, akiknek a világról alkotott elképzeléseit a közösségi médiában önmenedzselő influenszerek láthatóan jobban képviselik, mint a parlamenti ellenzék. Vagy legalábbis úgy érzik, de ez is épp elég. Ezek az emberek tulajdonképpen parlagon hevernek, valahogy meg lehet őket szólítani, arról pedig épp mondjuk Pottyondy Edinát vagy a fókuszcsoportos srácokat lehet megkérdezni, hogyan lehet kevés pénzből is sok embert elérni.
De hát ez az este nem az ellenzékről szólt, hanem arról, hogy most úgy tűnik, a szervezők máshova akarják tolni az elégedetlenséget: hosszú idő után nem volt túl sok szó róla, hogy a köztévé alig nézett híradói a hibásak mindenért, hanem valóban megfogható kérdések merültek fel. Csupa olyan, ami kapcsolódik a gyermekotthonokban uralkodó állapotokhoz: hajléktalanság, nevetséges fizetés a szociális dolgozóknak, elégtelen minőségű oktatás. Csupa olyan dolog, ami valójában sokkal rosszabb irányba tereli a hétköznapjainkat, mint a közpénzből folyó hazudozás, amit főleg az Azahriah művésznéven épp háromszor teltházas Puskás Arénára készülő Baukó Attila videóüzenetében került elő: „Jobbára mindannyian azt valljuk, hogy gyermekbántalmazás az no go, a pedofília no go, a nyilvános megaláztatás, karaktergyilkosságok állami milliárdokból is legyen már no go” – mondta a zenész.
Az még kérdéses, áttörés-e egy ekkora tömeget megmozgató tüntetés, és valójában mi kellett ahhoz, hogy ne kiscsoportos foglalkozássá váljon. Be lehet tudni annak, hogy már a szervezők miatt is sok emberhez eljutott a téma, emellett itt egy balhé, amibe még a legyőzhetetlennek hitt Fidesz is beleremegett. És persze ott van az is, hogy kivételesen olyan ügyről volt szó, amihez kapcsolódni is lehet. Bele lehet kötni a beszédekbe, a hangosításba, az időjárásba vagy a bedugult földalattiba, de azért az összkép mégis azt mutatja, hogy
igenis beváltható élő emberekre is egy attend a Facebookon, ha van valami mondanivalónk.
