Ezek szerint utcára is lehet vinni a lájkokat – „telt házas” tüntetés a Hősök terén

Publicisztika

Tartalomgyártók, influenszerek és különféle internetes celebritások vittek tízezreket az utcára péntek este. Tömeg már van, csak be kell csatornázni.

Nem igazán tudjuk, hogy a péntek estének Budapesten a Hősök terén politikailag még volt-e egyáltalán tétje, de az biztos, hogy régóta történt ilyen izgalmas teszt a magyar közéletben: Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmi botránya és most már talán Balog Zoltán püspök/exminiszter le nem mondása (a tüntetés előtt jött a hír, hogy lemondott) akkora hullámokat vetett, hogy arra magyarországi youtuberek/influenszerek is reagáltak egy demonstrációval. Előttük igazán csak az egykori Jobbik-elnök Jakab Péter próbálta meg az utcára vinni a Facebook-lájkokat 2021-ben, azóta már tudjuk, hogy katasztrofális eredménnyel. De hát a főleg Pottyondy Edina, Jólvanezígy Ádám és Jólvanezígy Márton, Osváth Zsolt vagy persze a videóbejelentkezéssel támadó Azahriah neve alatt futó tüntetés azért más kategória, mint amikor egy politikus parizert eszik a közösségi médiában. Az meg nyilván az én hétköznapoktól való eltávolodásom jele, hogy fogalmam sem volt róla, ki az a Francsikai Eszter.

Tüntetést szervezni Magyarországon nem nagy buli: ha csak nincs az ember mögött a Magyar Falu Program teljes arzenálja kisbuszokkal és kormányhivatali dolgozókkal, akkor különösebben nagy sikerre nem érdemes már számítani. Az utolsó tényleg tömegeket mozgató kormányellenes tüntetés is tíz éve volt Magyarországon, de az internetadó elleni fellépés sikerére azóta sem igazán tud senki magyarázatot adni.

 
Fotó: Palágyi Barbara

A közkeletű vélekedés az azóta, hogyha a magyarországi közszereplők végre arccal is vállalnák az elégedetlenségüket, sokat segítene. Ez pár évvel ezelőttig a színésztársadalmat jelentette, de róluk azóta már kiderült, hogy valójában a társadalmi hatásuk is erősen korlátozott. Úgyhogy maradtak az influenszerek, akiknek speciel tényleg van elérésük: a megjelentek jelentős része olyan statisztikákat hoz Youtube-on, TikTokon meg mindenféle kurrens izén, amikről a teljes magyar hagyományos sajtó csak álmodozhat, miközben ki erősebben, ki kevésbé erősen terelgeti az erre fogékony ifjúságot abba a szörnyűséges liberális fertőbe, amiben mondjuk nem gyűlölünk bőrszín miatt embercsoportokat, vagy nem adunk kegyelmet olyanoknak, akik pedofil kollégáik kedvéért hamisítanak vallomásokat. Nem várt fordulatként ráadásul melléjük csapódott valahogy a főleg a Story magazinból ismert celebuniverzum egy része is, amivel kicsit sikerült a tüntetés felvezetésének egyik legfontosabb témájává tenni azt, hogy az újpesti rapper Curtis hazudott-e Osváth Zsoltnak arról, eljön-e a gyerekek jövőjéért tüntetni, vagy tényleg csak meggondolta magát, amikor meglátta, hogy ez itt valami politikai dolog. 

Ez utóbbi azért fontos, mert a hagyományos magyar felfogás a politizálásról már a megmozdulás felvezetésében is előkerült: a pártzászlók ki voltak tiltva, hangsúlyosan politikamentesként volt beharangozva az egész, ami az „áldozatokért”, a „gyerekekért” és az „egészséges társadalomért” történt. Ez nagyon szép, hiszen végül is ki akarná, hogy a DK-s zászlóktól ne lássa a pillanatot, ahogy Azahriah videón jelentkezik be. De alapvető félreértés, ami valószínűleg a Momentumból indult, mellesleg politikatudomány szakon diplomát szerzett Pottyondy Edina vagy az egész buli műsorvezetését elvállalt Gulyás Márton biztosan tud: az, hogy nincs világnézetileg semleges tüntetés, blőd dolog tüntetni a boldog gyerekkorért, főleg akkor, amikor a boldog gyerekkor szimbólumszerű akadálya a Fidesz három politikusa. Azt értem, hogy a betegesen rajtunk ragadt „ne politizáljunk az ebédlőasztalnál” vonal már valószínűleg örökre a magyar gondolkodás része marad, mégis fontos lenne elismerni, hogy Magyarországon az, ha valaki létező gyermekvédelmet, jobb oktatást, működő egészségügyet és hasonlókat szeretne hangosan, az épp úgy politizálás, mint az, hogy tiszta választásokra lenne szükség. Az meg, hogy „mocskos Fidesz”, pláne, de annyira biztosan az, hogy ne mondjuk erre, hogy ez nem jobb- vagy baloldali tüntetés.

Lehet emiatt persze fanyalogni, de végeredményben: a pártpolitika tényleg nem volt jelen zászlókkal, magánemberként érkezett meg tulajdonképpen a teljes magyar ellenzéki szcéna. Ám az újdonság itt nem ők voltak, hanem mindenki más:

olyan bizsergés már rég volt megmozdulás előtt Budapesten, mint ami a tüntetés bejelentésének hetén volt tapasztalható.

Beindult a vita, hogy jól van-e ez kommunikálva; különféle kiábrándult társaságok döntöttek úgy hirtelen, hogy azért csak kinéznek erre, és úgy általában véve benne volt a levegőben, hogy a semmiből hirtelen nemcsak a sajtóban születik meg kicsit valamiféle belpolitika, de végre legalább a fővárosban úgy tűnik, mintha érdekelné az országot, melyik választott vezetője mit csinál.

Ahogy általában egy tüntetésen, úgy most is beszédek voltak; ami pedig feltűnő lehetett, az az, hogy most mintha érdekelte is volna a résztvevőket a színpad. Ez nyilván azért is furcsa, mert 14 éve Ras G-n és társain szocializálódhatott az, aki kormányellenes tüntetésekre jár, de azért nehéz megszokni. Ahogy azt is, hogy bár tényleg furcsa gondolat pártpolitikailag semleges tüntetést szervezni, de úgy tűnik, bejött. Annyira, hogy a csurig telt tér környékét látva a résztvevő politikusok is elgondolkodhatnak arról, vajon hogyan építhetnének kapcsolatot újra azzal a társadalommal, amivel pénteken jól láthatóan volt némi érdekegyezésük, mégsem látják őket. Az nem akkora meglepetés, hogy a szórakoztatóipar több embert képes megmozgatni, mint egy párt, de azért a nagyságrendek egészen ijesztők: itt volt sok tízezer (a szervezők szerint ötvenezer) ember, akiknek a világról alkotott elképzeléseit a közösségi médiában önmenedzselő influenszerek láthatóan jobban képviselik, mint a parlamenti ellenzék. Vagy legalábbis úgy érzik, de ez is épp elég. Ezek az emberek tulajdonképpen parlagon hevernek, valahogy meg lehet őket szólítani, arról pedig épp mondjuk Pottyondy Edinát vagy a fókuszcsoportos srácokat lehet megkérdezni, hogyan lehet kevés pénzből is sok embert elérni.

 
Fotó: Palágyi Barbara

De hát ez az este nem az ellenzékről szólt, hanem arról, hogy most úgy tűnik, a szervezők máshova akarják tolni az elégedetlenséget: hosszú idő után nem volt túl sok szó róla, hogy a köztévé alig nézett híradói a hibásak mindenért, hanem valóban megfogható kérdések merültek fel. Csupa olyan, ami kapcsolódik a gyermekotthonokban uralkodó állapotokhoz: hajléktalanság, nevetséges fizetés a szociális dolgozóknak, elégtelen minőségű oktatás. Csupa olyan dolog, ami valójában sokkal rosszabb irányba tereli a hétköznapjainkat, mint a közpénzből folyó hazudozás, amit főleg az Azahriah művésznéven épp háromszor teltházas Puskás Arénára készülő Baukó Attila videóüzenetében került elő: „Jobbára mindannyian azt valljuk, hogy gyermekbántalmazás az no go, a pedofília no go, a nyilvános megaláztatás, karaktergyilkosságok állami milliárdokból is legyen már no go” – mondta a zenész. 

Az még kérdéses, áttörés-e egy ekkora tömeget megmozgató tüntetés, és valójában mi kellett ahhoz, hogy ne kiscsoportos foglalkozássá váljon. Be lehet tudni annak, hogy már a szervezők miatt is sok emberhez eljutott a téma, emellett itt egy balhé, amibe még a legyőzhetetlennek hitt Fidesz is beleremegett. És persze ott van az is, hogy kivételesen olyan ügyről volt szó, amihez kapcsolódni is lehet. Bele lehet kötni a beszédekbe, a hangosításba, az időjárásba vagy a bedugult földalattiba, de azért az összkép mégis azt mutatja, hogy

igenis beváltható élő emberekre is egy attend a Facebookon, ha van valami mondanivalónk.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.