Egy hét telt el az Index szerkesztőségének felmondása óta, és a portál már a látogatottságának több, mint negyedét elvesztette

  • narancs.hu
  • 2020. július 31.

Belpol

A Republikon megvizsgálta, hogy változott a portál olvasóinak összetétele.

A Republikon Intézet kilenc nappal Dull Szabolcs menesztése és pontosan egy héttel az Index szinte teljes szerkesztőségének felmondása után a portál olvasóinak szociológiai, demográfiai jellemzőit, valamint politikai elkötelezettségét vizsgálta, továbbá, hogy hogyan hatottak a történtek az Index olvasottságára.

A gyorselemzés két legfontosabb következtetése:
• A kormánypárti szavazók egyharmada rendszeres olvasója az Indexnek.
• A szerkesztőség felmondása után közel 30%-kal csökkent az oldal látogatottsága.

Az olvasóközönség összetételéről megállapítják, hogy  az Indexet elsősorban a fiatalabb, fővárosi, valamint felsőfokú végzettséggel rendelkezők olvasták legalább hetente egyszer. Kiemelik azonban, hogy a felsorolt jellemzők összefüggnek általánosságban a fokozottabb közéleti, politikai érdeklődéssel, és az internetes média fogyasztásával.

Az adatokból azonban az is látszik, hogy a legkisebb településeken, tehát a falvakban, községekben élők harmada hetente legalább egyszer olvasta az Indexet.

Emellett felhívják a figyelmet arra, hogy annak ellenére, hogy a jobboldali médiában az Indexet gyakran ellenzéki sajtótermékként írják le, a közvéleménykutatás adatai azt mutatják, hogy a korábban napi kb. 1 millió olvasóval bíró hírportált a kormánypárti szavazók harmada is hetente legalább egyszer olvasta.

A szerkesztőség tagjainak felmondása után az olvasottság pedig drasztikusan csökkent:

" aDigitális Közönségmérési Tanács adatai szerint július 23-án, a tömeges felmondásokat megelőző napon a portál napi olvasóinak száma még meghaladta a 930 ezret,  egy héttel később, július 30-án viszont már nem érte el a 670 ezret sem" - írják. Tehát  összességében az Index egy hét alatt elvesztette olvasóinak több mint egynegyedét, majdnem 30%-át.

Így nyírták ki az Indexet: a teljes történet minden kínos és szomorú részlétével együtt elolvasható a Magyar Narancs csütörtökön megjelenő nyomtatott kiadásában.

Schmidt Mária magánakciója indíthatta el az Index szétesésével záruló folyamatot

A végjátékhoz azonban szükség volt a főszereplők közötti torzsalkodásokra is. Így nyírták ki az Indexet: a teljes történet minden kínos és szomorú részlétével együtt elolvasható a Magyar Narancs holnap (csütörtökön) megjelenő nyomtatott kiadásában. Az alábbiakban néhány részletet közlünk a cikkből, melyek rávilágítanak a függetlenségre törekvő magyar sajtó - az elmúlt 10 esztendőben egyre sokasodó - nehézségeire, az Európában példa nélküli korlátozására.

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Ide támasztotta a Párt

Karácsony után esni kezdett a hó, és mivel Magyarországon immár a téli csapadék természetes velejárója az is, hogy a vasúti közlekedésnek össze kell omlania, nem is keltett különösebb feltűnést, ha valaki nem ért célba, vagy nem ott ért célba, ahová utazni szeretett volna.

Hegyen-völgyön lakodalom

Peter Pellegrini szlovák államelnök december 23-án aláírta azt a törvénymódosítást, amely szerint fél év börtönnel lesz büntethető az a személy vagy tárgy, esetleg fogalom, aki szerint a Beneš-dekrétumok… mondjuk, kurva gázosak.

Egy pillanatra se feledjük

A Magyar Narancs online kiadása 2016 novemberében arról írt, hogy információink szerint „szexuális visszaélések és más szabály­talanságok miatt is nyomoz a rendőrség az Emmi Szőlő utcában található Budapesti Javítóintézetét érintően. Úgy tudjuk, a vizsgálatot egy névtelen bejelentést követően kezdték meg. Értesüléseinket a Budapesti Rendőr-főkapitányság is „megerősítette”, s az akkori fenntartó emberminisztérium is azt nyilatkozta lapunknak, hogy tudnak a nyomozásról.

„Tűrnek és kivárnak”

2026. január 3-án az Egyesült Államok gyors katonai akciója során a venezuelai fővárosban elfogták Nicolás Maduro elnököt és feleségét, majd elszállították őket az országból. Miközben Maduróék a narkoterrorizmus vádjával néznek szembe, a Trump-kormányzat ki is nevezte az elnök utódját – az eddigi alelnököt. Miért fontos ennyire Venezuela az Egyesült Államoknak, s mik lehetnek a beavatkozás következményei – kérdeztük a térség szakértőjétől.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Elveszítve

Egyre több a hátrányos helyzetű gyermek a terepen dolgozók tapasztalatai szerint. A szerencsétlen sorsú fiatalok egyre agresszívebbek: a környezetükben élőket, egymást és saját magukat is bántják. A kutatások szerint a szegényebb járásokban tovább romlott a helyzet az elmúlt tíz évben.