Egyelőre mégsem osztályozzák a kompetenciamérést

  • narancs.hu
  • 2025. március 11.

Belpol

Sok észrevételt kaptak a jogszabály-módosítás kapcsán, a Belügyminisztérium inkább egyeztet még egy darabig.

Március elsején kellett volna életbe lépnie annak a rendeletnek, ami előírja a közoktatásban alkalmazott kompetenciamérés osztályzását, és bár a Belügyminisztérium honlapján megjelent tervezet társadalmi egyeztetése február 26-án véget ért, a változást nem hirdették ki. A 24.hu ezért rákérdezett a Belügyminisztériumnál, hogy mi lett a társadalmi egyeztetés eredménye, és mikor hirdetik ki a rendeletet.

„A jogszabály módosítása kapcsán nagyszámú észrevétel érkezett, ezért az egyeztetéseket tovább folytatjuk. Amíg az észrevételek kiértékelése nem történik meg, a jelenlegi szabályozásban nem lesz változás”

 – válaszolták, tehát egyelőre nem fogják osztályozni a kompetenciamérést. A tervet, miszerint a teszt eredménye beszámítana az év végi érdemjegyekbe, majd a középfokú felvételikbe is, sok kritika érte, a Szülői Hang például úgy fogalmazott, hogy az „merénylet a gyerekek ellen”.

Az idei méréseket az iskoláknak az Oktatási Hivatal által meghatározott ütemezés szerint kell lebonyolítaniuk: a 11. és a 7. évfolyamon március 24.–április 8., a 10. és a 6. évfolyamon április 3.–április 30., a 8. évfolyamon május 5.–május 17., a 9. évfolyamon május 12.–május 23., a 4. és az 5. évfolyamon május 19.–május 30.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.