Egyszerűen nem hajlandó elmondani az MTVA, hogyan jött össze a 23 milliós káruk

  • narancs.hu
  • 2019. március 7.

Belpol

Azt állítják, ennyibe fájt nekik, hogy az ellenzékiek bementek hozzájuk. Ám nem tudni, hogyan jött ki ez az összeg.

Bár az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel Kövér László házelnöknek arró írt, hogy 23 millió forintos kiadásuk volt amiatt, hogy képviselők mentek be az állami média székházába az ellenzéki tüntetések közepette, azt továbbra sem világos, hogyan jött össze ez a kár.

Az Azonnali azt írja, hogy Ungár Péter adatigényléssel fordult az MTVA-hoz, hogy megtudja, hogy jött össze a 23 millió forintos kár, ám MTVA nem válaszolt Ungárnak, mert szerintük a kért adatok egy része „döntéselőkészítő adat”, ami tíz évig nem nyilvános, másik részük pedig a folyamatban lévő nyomozás adatai, ezért nem tehetők közzé.

A LMP-s képviselő ezért pert indít a közérdekű adatok kiadásáért.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is. Munkássága középpontjában a normák, a hatalmi technológiák, a queer identitás, valamint a magánélet és az intimitás politikájának kérdései állnak.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.