Elbujdosik a nap hőse – Lesz Gauck–Orbán-találkozó?

  • narancs.hu
  • 2014. június 11.

Belpol

A Miniszterelnökség egyelőre nem válaszolt arra a kérdésünkre, itthon lesz-e Nagy Imre újratemetésének 25. évfordulóján Orbán Viktor. Úgy tudjuk, a kormányfő inkább a vébére utazik, noha ezen a napon hivatalos látogatást tesz Magyarországon Joachim Gauck német államfő.

Június 16-án, azaz jövő hétfőn Budapestre érkezik Joachim Gauck német államelnök, aki részt vesz a Nagy Imre újratemetésének 25. évfordulója alkalmából tartott állami megemlékezésen. Az egynapos látogatáson rajta kívül jelen lesznek a visegrádi országok államfői is, köztük természetesen Áder János köztársasági elnök. Maga a találkozó nem előzmény nélküli: a felek már korábban megállapodtak abban, hogy az 1989-es rendszerváltás – és a kommunista rezsimek bukásának – jeles évfordulóját minden érintett országban közösen ünneplik majd. A „Közös siker” programsorozatról először március elején számolt be Balatoni Mónika, a Köz­igazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős állam­titkára. Gauck és a négy államfő emiatt múlt héten Varsóban találkoztak. Az hosszabb és nagyobb lélegzetvételű összejövetel volt, a lengyel fővárosban megjelent Barack Obama amerikai elnök is, aki egyebek mellett az érintett NATO-tagországok államelnökeivel is egyeztetett az ukrán krízis kezeléséről. Természetesen Donald Tusk lengyel miniszterelnök fogadta a vendégeket. A jövő heti budapesti összetartást ősszel Pozsony, Prága majd Lipcse követi.

Gauck Budapestre érkezésről már április közepén beszámolt a német államelnök hivatala, ám az eseményt azóta szokatlan csend övezi. A KIM-et az új kormánystruktúrában szétbontották és a hasonló rendezvények szervezési feladatai részben vélhetően a Honvédelmi Minisztériumnál landolnak majd. Ez magyarázhatná, hogy öt nappal az érkezés előtt a KIM még nem adott ki hivatalos programot a látogatásról. De a jelek szerint a menetrendről a további érintett szerveknek sincs egyelőre pontos információjuk. Múlt hétvégén a német nagykövetségtől is azt a választ kaptuk, hogy „még nincs hivatalos programja Gauck szövetségi elnök látogatásának”, és nincs ilyen dokumentum egyelőre a Köztársasági Elnöki Hivatal birtokában sem.

Gauck

Gauck

 

Mindennek azért lehet jelentősége, mert információnk szerint némi tanácstalanság kíséri Gauck látogatásának előkészítését. A narancs.hu értesülései szerint a német államelnök négyszemközt nem fog találkozni Budapesten Orbán Viktorral. Az államfő programjáról nem hivatalos úton szerzett információink szerint hétfőn a visegrádi államfők és Gauck délelőtt a 301-es parcellánál teszik tiszteletüket, ahová a gyakorlat szerint az összes magyar közjogi méltóság – köztük a miniszterelnök is – hivatalos. A meghívottak később a Terror Házába látogatnak, majd a német államfő délután magánjellegű programon vesz részt, este pedig a Vigadóban tartandó ünnepi gálaestre hivatalos.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy egyes hírek szerint a magyar kormányfő nem hogy négyszemközt, de semmilyen formában nem találkozik majd a német államelnökkel – Orbán Viktor ugyanis ekkor éppen a brazíliai labdarúgó világbajnokságon tesz látogatást.

Természetesen érdeklődtünk a német államfő hivatalánál a hivatalos programról, de cikkünk születéséig nem kaptunk kérdéseinkre választ. Múlt héten a Miniszterelnökségtől is megkérdeztük írásban, hogy találkozik-e a miniszterelnök Joachim Gauckkal, s van-e a kormányfőnek betervezett hivatalos utazása az említett időpontban. Rákérdeztünk arra is, hogy júniusban és júliusban hányszor és mely napokon tartózkodik majd Brazíliában Orbán Viktor, de cikkünk születéséig a Miniszterelnökség egyik pontban sem adott tájékoztatást. (Igaz, az információs törvényben foglaltak szerint erre 15 napon belül köteles csak.) Így egyelőre azt sem tudjuk, hogy holnap Orbán Viktor részt vesz-e a Brazília-Horvátország nyitómérkőzésen és azt sem, hogy jövő hétfőn is Dél-Amerikában tartózkodik-e majd. (Természetesen amennyiben bármelyik féltől bármilyen információ érkezik szerkesztőségünkbe, azt azonnal közöljük.)

Ha Orbán valóban elutazik június 16-án, a kérdés csak annyi marad, hogy a brazil kiruccanás terve volt-e előbb, vagy épp fordítva: Gauck jelezte, hogy nem akar a kormányfővel találkozni, ő pedig a pofont elkerülendő talált magának Brazíliában szórakoztató elfoglaltságot. Június 16-án egyébként a nap legjobbnak ígérkező vb-meccsét épp Németország és Portugália vívja.

Üzenetérték

Gauck és Orbán egyaránt a kelet-európai térség rendszerváltozásának fontos figurái. 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésén tartott beszéde miatt ez az évforduló különös jelentőséggel bír Orbán Viktor számára. Az egykori lelkész, Joachim Gauck részt vett a kelet-német polgárjogi mozgalomban, majd az első szabadon választott kelet-német parlament tagja lett. Az újraegyesítés előtt és után is ő koordinálta az állambiztonsági akták nyilvánosságra hozatalának folyamatát. Találkozásuk elmaradásának – különösen egy ilyen szimbolikus esemény alkalmával – mindenképp jelentős üzenetértéke lenne.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.