"Elég brutális voltam?" - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök

  • Bojtár B. Endre, Bundula István
  • 2006. január 12.

Belpol

Ha tekintetbe vesszük a kor politikai realitásait, másnak, mint sikernek nem tarthatjuk a tavaly december 17-én, szombat hajnalban elfogadott 2007-2013-as európai költségvetést. Közös, európai sikernek és magyarnak is: a brit elnökség rettenetes első javaslatához képest közel egymilliárd euró fejlesztési pluszpénzt sikerült a magyar tárgyalódelegációnak az utolsó pillanatokban kicsikarnia. A taxaméter végül 22,6 milliárd eurónál állt meg, és rugalmasabbak lettek a felhasználás szabályai is. A tárgyalásokról a legilletékesebbet kérdeztük.

Ha tekintetbe vesszük a kor politikai realitásait, másnak, mint sikernek nem tarthatjuk a tavaly december 17-én, szombat hajnalban elfogadott 2007-2013-as európai költségvetést. Közös, európai sikernek és magyarnak is: a brit elnökség rettenetes első javaslatához képest közel egymilliárd euró fejlesztési pluszpénzt sikerült a magyar tárgyalódelegációnak az utolsó pillanatokban kicsikarnia. A taxaméter végül 22,6 milliárd eurónál állt meg, és rugalmasabbak lettek a felhasználás szabályai is. A tárgyalásokról a legilletékesebbet kérdeztük.

Magyar Narancs: Ha helytállók az információink, a magyar kormány valamikor november végén értesült részletesen arról, hogy mit tartalmaz az első brit költségvetési javaslat.

Gyurcsány Ferenc: Valamennyi kormány, sőt a bizottság is csak akkor.

MN: Hogy történt ez pontosan?

GYF: A legelső értesítés nem hivatalos formában, nem írásban történt. Elkezdenek szállingózni a hírek. Arról szólnak, hogy mire készülhetünk. Senki nem tud semmi konkrétat. Hisz a britek az utolsó előtti pillanatig, december 6. környékéig egy sort sem írtak le. Azt halljuk, hogy a brit kormány lényegében nem hajlandó hozzányúlni a visszatérítéshez, és nem tud hozzányúlni a közös agrárpolitikához, a KAP-hoz. Viszont nyilvánvalóan kisebb költségvetést kell csinálni, ezért nem nagyon marad más, mint a másik nagy politikát, a kohéziós politikát megcsonkítani; és ennek a legnagyobb vesztesei természetesen az új tagországok lesznek. Én ezt viszonylag korán hallom: Barroso november közepén, a Budapesti Kulturális Fórumra idelátogat. A magyar sajtó csak arra figyel, hogy mit mond a bizottság elnöke a költségvetésről. Pedig ennél lényegesebb, hogy meghozza a rossz hírt.

MN: Ami arról szól, hogy tíz százalék ugrik az eredeti javaslathoz képest.

GYF: Nincs eredeti javaslat.

MN: A luxemburgi elnökség júniusi költségvetésére gondolunk.

GYF: Ami nincs. Egy vesztes javaslathoz képest érdektelen százalékokat számolni, bár a kommunikációban kétségtelenül a luxemburgihoz a legegyszerűbb hasonlítani a britek javaslatát. De ez azért is félrevezető, mert az első pillanattól két tárgyalás zajlik. Az egyik arról, hogy mennyi, a másik arról, hogy mi mennyi. Érthetőbben: nemcsak az a kérdés, hogy te mennyi fizetést kapsz, hanem hogy a fizetésed szabad felhasználású-e, vagy csak mondjuk a kocsmában költheted el, és nem fordíthatod ruhára, lakbérre. Lehet, jobb lenne egy kicsit kevesebb, ha azt költhetem a gyerekre is. A brit javaslatnak végül épp ez lesz a logikája - jobb feltételeket biztosítok nektek, és igazodom hozzátok, de fogad-játok el, hogy az összeg valamivel kevesebb lesz.

MN: Mi volt a magyar kormány reakciója? Hogyan és ki folytatta, vezette ezeket az egyeztetéseket?

GYF: November végén Tony Blair Budapestre küldi a vezető tárgyalóját és két-három szakértőt. Ez nem nyilvános megbeszélés volt, eddig talán nem is tudósított róla senki. A Munkácsy-teremben ülnek le, magyar részről a külügy, az Európai Ügyek Hivatala és az én stábom képviselteti magát. Azon a napon írtuk alá az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal a hároméves bérmeg-állapodást. Én épp oda indulnék, amikor átjönnek az enyémek, hogy hát a britek egy meglehetősen pocsék javaslatot tettek le az asztalra. Én ugyan nem terveztem, hiszen ez egy szakértői szintű egyeztetés volt, mégis úgy döntöttem, átmegyek. Miután végighallgattam az összefoglalót, azt mondtam, ez nem tárgyalási alap. Kár a szendvicsekért. A baj nemcsak a pénzzel volt, hanem a felhasználási móddal is. Hiszen a költségvetési tervezés során a régi tagországok adták az elnökséget, és érthető módon a legfejlettebb tagországok problémáira keresték a válaszokat. Úgy, ahogy 1999-ben, a most érvényes költségvetés tervezésekor. Mi meg azt mondtuk: tessék elmenni Békéscsabára meg Glasgow-ba: ez két különböző város, és nekünk nem arra kell a pénz, amire Glasgow-nak!

MN: A britek hazamentek, december 2-án megérkezett viszont Tony Blair. ' jelentkezett be, vagy a magyar kormány forszírozta a látogatást?

GYF: Amikor Magyarország a nyáron átvette a visegrádi négyek elnökségét, meghívtuk Barrosót és Blairt is Budapestre. Most jött el. Ami ennél több volt, hogy már itt volt előző este is, egy nem hivatalos négyszemközti vacsorán.

MN: Kivel lépett érintkezésbe a kormány először azután, hogy értesült az első brit javaslatról? A V4-ekkel, esetleg közülük valame-lyikkel? Milyen stratégiát, milyen szövetségeket fontolgattak ekkor?

GYF: Sokakkal tárgyaltunk. Még a Blair-látogatás előtt az európai körutamon találkoztam Chirackal, Blairrel, Merkellel, többször Schüssellel mint leendő uniós elnökkel. A legintenzívebb kapcsolatunk valóban a V4-ekkel van, az szinte folyamatos. Kétszer beszéltem a dán miniszterelnökkel, egyszer a belgával, és bonyolítottunk egy Benelux-V4 tárgyalást is, közvetlenül a brüsszeli csúcs előtt.

MN: A kicsikkel tehát.

GYF: Nincs kicsi meg nagy, egyenrangú európai tagországok vannak.

MN: Egyeztették-e a V4-ek a stratégiájukat Blair budapesti látogatása előtt?

GYF: Az egyik szakmai találkozót követően kezdeményeztem, hogy írjunk mind a négyen egy közös levelet, ami végül meg is jelent. Ez középutas megfogalmazásokat tartalmazott, mert lehetett látni, hogy van különbség a magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák álláspont között. A lengyelek is próbálkoztak egy levéllel a tíz tagország számára, amely a miénknél radikálisabb volt. A szlovákok jelezték, hogy azt nem írják alá. Megértettük tehát, hogy ebből erős V4-es szövetség nem tud lenni. A budapesti Blair-vizit előtti utolsó telefonos körből aztán az derült ki, ami utólag be is következett: a szlovákok alapvetően megértőek, a csehek legalábbis nem csalódottak, a lengyelek és a magyarok pedig erősen kritikusak. A háromnegyed órás ötoldalú tárgyaláson ez meg is mutatkozott. Az előző napi vacsora vagy háromszor hosszabb volt ennél, és - a szokásos, baráti, informális csevegésen kívül - csak e körül forgott. Blair ahhoz keresett megértést, hogy otthon nem tud ennél nagyobb költségvetést elfogadtatni. Nincs abban a helyzetben - és ha most nincs, amikor Nagy-Britannia adja az elnökséget, ak-kor később, amikor ez a felelősség sem lesz a vállukon, még kedvezőtlenebb pozícióban lenne.

MN: Hozott-e legalább egy kicsivel több pénzt és jobb szabályokat?

GYF: Nem. Ugyanazt ismételte meg, mint egy héttel azelőtt a szakértői.

MN: Milyen választ kapott öntől?

GYF: A következőt. Amit te mondasz, annak három eleme van. Kevesebb pénz, pocsék szabályok, és mindennek az árát mi, az új tagországok fizessük meg. Az első kettő között lehet kompromisszumot találni: azaz lehet úgy kevesebb pénzt adni, hogy azzal mi jobban járjunk, ha a szabályokat radikálisan megváltozatjuk. Ez jó tárgyalási alap. A harmadik viszont nem.

Nem lehet ennyi terhet rakni az újakra, miközben lényegében érintetlenül hagyjátok a visszatérítést. Ez, ha durván akarok fogalmazni, mélyen sérti a most csatlakozott országok nemzeti büszkeségét is. És ehhez nem fogsz partnereket találni. Most csak pozícióközlés van, ezt a vitát majd december 15-én, Brüsszelben fogjuk folytatni.

MN: Hivatkozott-e a brit kormányfő a franciák hajthatatlanságára a KAP dolgában?

GYF: Teljesen világos, hogy a franciák nem hajlandók egy jottányit sem engedni - de, teszem hozzá gyorsan, ugyanarra hivatkoznak, mint mi. Arra, hogy 2002-ben született Koppenhágában egy megállapodás, amit nem lehet egy hónap alatt kinyitni. Chirac elnök nincs abban a helyzetben, hogy a népszavazási kudarc után egy megnyert csatából különösebb kényszer nélkül visszavonuljon. Ráadásul úgy, hogy jó pár ország, köztük Magyarország is őt támogatja ebben. Hisz mi nem vagyuk érdekeltek abban, hogy úgy nyissuk ki az agrárbüdzsét, hogy az veszélyeztesse a magyar mezőgazdaság felzárkózását. Mi az ő pénzük egyharmadát kapjuk - de Magyarország úgy nem fogja támogatni az agrárbüdzsé átszabását, hogy ne történjen meg először ennek az igazságtalanságnak a rendezése.

MN: Érdekes, hogy Blair menynyire tartott itt Pesten az otthoni ellenzékétől. Brüsszelből végül évi egymilliárd euróval szegényebben ment haza, a parlament alsóházában mégis lemosta David Cameront, a toryk új vezetőjét az erről szóló vitában. Nem lehet, hogy direkt festette az ördögöt a falra - azzal együtt, hogy az igazi ellenzéke a saját pártján belül van?

GYF: December 2-án, reggel fél kilenckor találkoztam a V4-es kollégákkal, informálisan elmondtam nekik, mi történt előző este. Aztán pontban 9-kor lementem a brit miniszterelnököt fogadni. Blair kiszáll, kezet fogunk, a fotóriporterek kordona mögül meg bekiabálnak angolul, hogy miniszterelnök, tényleg el akarod árulni Nagy-Britanniát? ' meg mutogat feléjük: do you see it, Frank? Nem érted, nem tudom megcsinálni! Ezt nálunk a parlamentnek kell elfogadnia. Nem fog átmenni.

MN: Pest előtt tehát kiderül, hogy a baltiak nagyjából elfogadnák az eredeti brit javaslatot, Pesten kiesnek a szlovákok és a csehek. Egyedül maradunk a lengyelekkel.

GYF: Eredetileg úgy készülünk, hogy mind az öten kiülünk sajtótájékoztatót tartani. A V4-es kollégák viszont most azt kezdeményezik, hogy tartsam meg én a nevünkben ezt a sajtótájékoztatót. Én mint a V4-ek elnöke nem vonhatom ki magam ez alól. De ez nekem fontos jelzés. Hisz mi oka lehet annak, hogy nem akarnak kiülni? Vigyáznom kell tehát: nem köthetem a szekerünket a V4-ekhez. A V4-nek van ugyan némi közös akarata, és ez kiderül később Brüsszelben is, ahol bizonyos momentumokban meg tudunk egyezni, de a lényeges kérdésben csak magyar kormányfőként szabad fellépnem.

MN: Még csak nem is a lengyelekkel.

GYF: Marcinkiewicz lengyel kormányfő kemény nemet mond. De a felkészülés során sok figyelmeztetést kaptam, hogy az ember a végén könnyen hoppon maradhat. Később, Brüsszelben mindig kiterítettük a kártyáinkat a lengyelek előtt, és elmondtuk, hogy mit akarunk, ám belőlük egy szót sem tudtam kihúzni a konkrét álláspontjukról. Pedig több kétoldalú találkozót is kezdeményeztem. Mindig azt mondták, hogy nekik elvi álláspontjuk van: a nagyobb szolidaritás. Mindvégig arra mutattak tehát a jelek, hogy a V4 jó konzultációs fórum, de ebben a konkrét ügyben egységes V4-es álláspont nincs, az akaratunkat külön kell érvényesíteni.

MN: Lehet, hogy a lengyelek inkább a németeknek mondták el, hogy mit szeretnének. És azt meg is kapták az egyik utolsó pillanatban, amikor Angela Merkel 100 millió euró regionális támogatást Németországból Lengyelországba irányított át.

GYF: De ez nem így van. A nálunk négyszer nagyobb Lengyelország a végjátékban természetesen több pénzt, kétszer többet kapott, mint Magyarország. De a tízek közül Magyarország kapta ekkor arányosan a legtöbbet.

MN: Miközben a strukturális és kohéziós alapokból minden ötödik euró azért Lengyelországé lesz. Mindenesetre ön a Blair-látogatás után azt nyilatkozta, hogy Magyarország kész egyedül is vétózni. Milyen reakciókat kapott erre? Volt, aki ezt komolyan vette?

GYF: Komolyan vették. Természetesen mindenki kétszer meggondolja, hogy egymaga vétóz-zon-e. De minden ország, amelyik rendkívül elégedetlen, egy ilyen kijelentéssel azt adja a többiek tudtára, hogy partnereket keres hozzá. Elmegyek a falig, addig, amíg el lehet menni. Magyarország igenis komolyan gondolta azt, hogy ha talál partnereket, kész megtenni ezt. A lengyelek ebben a tekintetben nagyon ígéretesek voltak. Egy lengyel-magyar közös vétó egyáltalán nem volt már kizárható.

MN: Az ellenzékkel volt valami-féle konzultáció erről a stratégiáról?

GYF: Két parlamenti aktus történt. A plenáris ülésen elmondtam, hogy mit gondolunk, az európai integrációs nagybizottsági ülésen pedig szerda este, az indulás előtti napon megtartottuk a szokásos egyeztetést. Ekkor az derült ki, hogy a négy párt közül három lényegében támogatja a kormány álláspontját, a negyedik - szerintem kitalálják, hogy melyik - meg arra szólít fel, hogy mindenképpen vétózzak, ha nem sikerül több pénzt kicsikarni és jobb feltételeket elérni, mint amit a luxemburgi javaslat tartalmazott. Ez körülbelül annyit jelentett, hogy ha aznap két Nap kel fel Brüsszelben, akkor ne vétózzak. Ezt lehetetlen volt komolyan venni. A bizottságban azt feleltem, hogy az urak félreértik, ha azt hiszik, ilyen egyszerű belpolitikai csapdába bele fogok lépni.

MN: December 15-én, csütörtökön megérkeznek a küldöttségek Brüsszelbe.

GYF: Aznap este munkavacsorára gyűlünk össze. Mind a 25 ország vezetője nyilatkozik 3-4 percben. Én szólalok meg negyediknek, és határozottan azt mondom, hogy nem. Bár látszik, hogy többen elégedetlenek, ilyesfajta keménységgel nem sokan próbálkoznak.

MN: Ekkor még mindig a novemberi brit javaslatról kellene beszélni, vagy már valamivel kellemesebb változat van napirenden?

GYF: Valamennyit már puhult. Én még csütörtökön este kérek egy szakértői tárgyalást is, Blair int a mögötte ülő szakértőknek, hogy rendben van. Megkezdjük a szakértői tárgyalásokat, de politikai konzultációt is kérek. Másnap reggel nem kezdődik el a plenáris, hanem Blair mint elnök kétoldalú tárgyalásokat folytat a miniszterelnökök egy részével. Én tíz, tizenegy óra körül kerülök sorra. Mi ebben az időszakban a dánokkal, a németekkel és a lengyelekkel tárgyalunk. Megkérdezi, hogy miért keménykedtem a vacsoránál. Az az igazság, felelem, hogy sokkal súlyosabbat gondolok erről, de nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, ezért fogalmaztam olyan egyszerűen. Szerintem te ezt a dolgot nem fogod tudni keresztülvinni - mondtam, és benyújtottam egy jó nagy csomagot. Több pénz kell - és mondok több javaslatot, hogy hogyan tud több pénzt adni. Rugalmasabb szabályok kellenek. És muszáj hozzányúlni a brit visszatérítéshez is. Ha nem teszünk be még 15-20 milliárd eurót a közösbe, akkor nem fogsz tudni kompromisszumot kötni. Több befizetés kell és a visszatérítés nagyobb csökkentése, amiből ki lehet elégíteni a magyar igényeket is - mert én ennyi pénzzel nem megyek innét haza. Ez nem rossz hangulatú beszélgetés. Egyértelmű és kemény. Tizenöt perc. Blair egyébként nem tárgyal mindenkivel. Vele párhuzamosan még ketten tárgyalnak: Jack Straw külügyminiszter és az uniós államtitkára. Ezután egy óra múlva szól Straw, hogy Blair azt mondta neki, üljünk le megint: most ő meg én, de csak négyszemközt, ne menjen senki. Amikor ugyanis Blairrel tárgyalok, neki is ott ül három szakértője, meg nekem is. Jack Straw arra kér: értsem meg, nem tudnak további engedményeket tenni, és nem tudnak nagyobb költségvetést csinálni. Egyezzek bele abba, hogy több pénz nélkül megyünk haza, de lényegében valamennyi szabályt Magyarország elvárásai szerint módosítják. Megy az adok-kapok. Aztán egy ponton azt mondom neki. Nézd, nem tudok visszatérni Magyarországra, és azt mondani, hogy találkoztam a Jack Straw nevű nagyon kedves emberrel, aki végül megértette velem, hogy neki Nagy-Britanniában nehézségei lennének egy másik költségvetés elfogadásával, ezért én kénytelen-kelletlen elfogadtam ezt a mostanit. Én nem akarok kedves fiú lenni, én brutális akarok lenni, feleli erre Straw. És értsd meg, ebből nem lesz más költségvetés. Nos, feleltem én, akkor én sem akarok kedves lenni. Erre a költségvetésre, ha a fene fenét eszik is, és én leszek a legutolsó, nemet fogok mondani. Ez nem a britekről szól, nem Magyarországról szól, hanem arról, hogy ez a költségvetés Európa számára elfogadhatatlan. Elég brutális voltam? - kérdeztem, és itt befejeztük a beszélgetést.

MN: Ön blöffölt ekkor? Vagy tényleg elfogta az indulat?

GYF: Ebben semmi indulat nem volt. Pontosan lehetett tudni, hogy még van mozgástér. Ha be akarták volna csapni az ajtót, akkor előző éjjel becsapják.

MN: Az imént azt mondta, hogy egy lengyel-magyar vétót elképzelhetőnek tartott volna, egy magyar vétót annyira azért nem. A Straw-val folytatott beszélgetés előtt tanácskozott a lengyelekkel?

GYF: Igen. Blairhez éppen tőlük mentem át.

MN: Blair ezt tudta?

GYF: Nem feltétlenül. De tudhatta. Huszonöt ország tárgyalói ülnek ott három egymás melletti folyosón. Mindenki mindent lát. Mindenki vadul tárgyal mindenkivel, miközben tudjuk, hogy az igazi problémák nem közöttünk vannak, hanem a három nagy, a franciák, a németek és a britek között. Lehet-e olyan megoldást találni, ami biztosítja a mezőgazdasági politika felülvizsgálatának lehetőségét? Milyen ütemben csökkenjen a visszatérítés? Mekkora legyen a befizetési plafon?

MN: Kijön Jack Straw-tól.

GYF: Még mindig nincs papír, és nincs plenáris tárgyalás sem. Az ebéd következik, szintén késéssel. Ez is munkaebéd. Ott találkozunk megint, mindnyájan. Blair vezeti. Azt mondja, hogy csináljuk, tárgyalunk, sokakkal már találkoztunk, sokakkal még nem. Szóljon, aki úgy gondolja, hogy van hozzáfűznivalója. Néma csend. Ilyen még soha nem volt. Aztán megszólal egy kisebb ország, nem mondom meg, melyik, és elmondja, hogy neki tulajdonképpen nincs kifogása a tervezet ellen. Aztán megszólal egy nagy is, a záródokumentum egy pontjával kapcsolatban - ám ez a kérdés nem a költségvetést érinti. Mindenki eszi a levesét, némán. Ezek nem másodpercek, hanem hosszú percek. Ekkor szólal meg Angela Merkel német kancellár. ' úgy gondolja, hogy ezt pénz nélkül nem lehet megoldani. Tudjuk, milyen Németország helyzete. Mégis menjünk 1,03 százalék fölé. Legyen 1,045 a nemzeti összjövedelemhez arányított befizetés a közös kasszába. Ez nagy dolog volt. Ezután már tényleg senki nem szól hozzá. Csak megkérdezik Blairt, mikor lesz ebből dokumentum. Talán fél hétre. Ezután mindenki belapátolja az ételt, és elszivárog, anélkül, hogy a munkaebéd formálisan lezárulna. És folytatódik minden tovább. Mindenki tárgyal. Nyolc óra, és még mindig semmi. Elterjed a hír, hogy a britek most talán bejelentenek valamit. A küldöttségek odagyűlnek az elnöki tárgyaló elé. De nincs dokumentum. Aztán este tíz körül hív a brit kormányfő. És azzal fogad, hogy rendben, kielégíti az egymilliárd eurós magyar többletigényt.

MN: Ezt a számot honnan szedte? Mi ennyit kértünk?

GYF: Másfél milliárdos többletigényt nyújtottunk be.

MN: Mikor?

GYF: Aznap reggel. Az első találkozón másfél milliárddal kezdek, és a jobb szabályok igényével.

MN: Ezt a számot a szakértői csapat kalkulálta ki?

GYF: A mi csapatunk úgy vélte, hogy ha ügyesek vagyunk, 500 milliót tudunk keresni az utolsó pillanatban. Nekem azt kell eldöntenem, hogy ha elérek 500 milliót, kiszállok-e - de annál több nem lesz. Én meg úgy láttam, hogy lesz, és másfél milliárdról kell indítani. Attól óvtak, hogy nem fognak komolyan venni. De komolyan kell hogy vegyenek, mondtam én, és még a másfél milliárdnál is többet kellene kérni.

MN: Straw délelőtt mondott valamit az ön reggeli másfél milliárdjára?

GYF: Nem. Én viszont a tudomására hozom, hogy ha ők elmozdulnak a nulláról, akkor én is el tudok mozdulni a másfél milliárdról. Tehát hogy az én javaslatomban van alku. Ezt tudják. Blair végül este fél tizenegykor azt mondja, rendben van az egymilliárd, és megad minden rugalmassági szabályt. Legyen ez a kompromiszszum, és tekintsek el a félmilliárdtól. Ekkor már az a hír járja, hogy a britek mindenkivel megállapodtak, és csak ránk vár mindenki. A régiek azt is mondják, hogy olyan, hogy háromszor visszamenjünk a vallatószobába - a külügyes szlengben így hívják az elnökséget adó ország tárgyalóját -, merőben szokatlan. Van olyan ország, amelyik el sem jut odáig. Más országok egyszer. A nagyok persze többször. Én azt mondom, hogy majdnem rendben van - azért csak majdnem, mert találtunk egy számolási hibát a papíron. Ha ezt a végső dokumentumban kijavítjuk, részemről mehet. Kimegyünk a folyosóra, Blair kiküldi a szakértőit, és a folyosón rendbe tesszük a dolgot. A folyosón ott járkálnak a miniszterelnökök. Persson svéd kormányfő odajön, és azt mondja, fogadjuk el.

MN: És az igaz volt, hogy már csak ránk vártak? Ön mondott előbb igent, vagy a lengyelek?

GYF: Úgy vélem, a lengyel kollégám is a legvégsőkig elment. Éjfél előtt mindenesetre mi megállapodunk a fogalmazás pontosításában. Fél kettőkor kiosztják a papírt, a záróplenáris előtt. Egy harminc-oldalas angol nyelvű költségvetési szöveg tanulmányozására van tíz perce mindenkinek. Ekkor kiderül, hogy egy ponton, amely a felhasználási szabályokra vonatkozik, pontosabban lehetővé tenné bizonyos fel nem használt támogatások időbeli görgetését, nem az szerepel, amiben megállapodtunk. Blair valóban tart attól, hogy nemet mondunk. Én megnyugtatom, hogy remélem, csak elírásról van szó, és megkérem, hogy adjon szót az elején, hogy ezt elmondhassam. Így is történik. Először a britek beszélnek, aztán a németek, mint akik kimozdították a holtpontról a tárgyalást, aztán az osztrákok, mint a követ-kező elnökség, és negyediknek én. Bejelentem, hogy elfogadtuk a költségvetést, és hozzáteszem, hogy ha csak elírásról van szó az előbb említett szabály esetében, akkor azt javítsuk ki mihamarabb. Az ülés közben még körbejárom a visegrádiakat, és megpróbálok ehhez támogatást szerezni tőlük - hogy legalább odáig menjenek el, ameddig én. Hogy erre felhívom a figyelmet. De hiába. Ez az egyetlen momentum, ami miatt elégedetlenség van bennem.

MN: A németek akkor lendítettek egy nagyot a dolgon, amikor mint legnagyobb nettó befizetők, felajánlották a plusz 0,015 százalékot? Ez kellett végül a sikerhez?

GYF: Igen, többek között. Ez, a brit visszatérítés megfelelő csökkentése, és a mezőgazdasági politika felülvizsgálatának perspektívája. Mind a három nagy betett valamit a közösbe.

Bojtár B. Endre

Bundula István

A kezdődő kampányról

Magyar Narancs: Az MSZP hol tart a kampányfelkészülésben?

Gyurcsány Ferenc: Készen állunk.

MN: Elárasztották az országot az ön gazdagságára utaló plakátok. Szerezhet a Fidesz, veszt-het-e az MSZP választókat e téma miatt? Kezd ön valamit ezzel, vagy úgy érzi, e tárgyban nincs már mit mondania?

GYF: A Vizsla-hadjáratuk színvonala olyannyira alacsony, hogy azzal nincs mit kezdeni.

MN: 2002-ben Orbán Viktort a pártpolitikán felülemelkedő, a nemzetért fáradozó miniszterelnökként próbálta megjeleníteni a Fidesz-kampány. Önnek milyen szerepet szán a stábja?

GYF: A kampányban a szocialista párt egyik vezető politikusaként aktívan részt fogok venni. Kormányfőként arra kérem a szavazókat, hogy támogassanak a megkezdett munka folytatásában. Azzal a buta technikával, amely egy pártrendszerben a pártok fölött lebegő valamiként határozza meg a miniszterelnököt, nem foglalkozunk. Ez egy lelepleződött hazugság volt 2002-ben is.

MN: Többfelől is hallottuk, s mi is azt tapasztaltuk, hogy az MSZP meglepő fegyelmezettséggel készül a választásokra. Nincs kibeszélés. Ezt hogyan érték el? Retorziókat helyeztek kilátásba?

GYF: Az MSZP a választók fejében mindig is egységes egészként élt. Tény, ennek a képnek a párt sokszor nem felelt meg. Hogy mostanában igen - kívülről ez tűnhet "meglepő" fegyelmezettségnek -, annak a legfőbb oka az, hogy az elnökválasztás után az MSZP megértette: nem a saját belső világát kell kivetítenie. Amikor az ovb vezetését tavaly júniusban átvettem (kampány idején az ovb vezetője a párt de facto irányítója - a szerk.), világossá tettem: azokkal dolgozom együtt, akik a párt testületeinek a legitim vezetői. Ebben a munkában nincsenek személyes viszonyok, ez hatodrangú kérdés. Ez a párt igen tagolt; azért tudtam mégis integráló erőként föllépni, mert nem kezdtem belső hatalmi játszmákba. Hogy vannak az enyémektől más elképzelések a pártban? Persze, hogy vannak! De ezek immár nem személyi-hatalmi aspektusban jelennek meg.

MN: Nagyon úgy tűnt, hogy Orbán parlamentbéli aktivizálódása váratlanul érte az MSZP-t.

GYF: Az MSZP stratégiai győzelme, hogy Orbánt visszahozta a parlamentbe. Ami a pártot és engem személyesen is meglepett, az nem a megjelenés ténye volt, hanem az, hogy egy tehetséges politikus, a legnagyobb ellenzéki párt miniszterelnök-aspiránsa a politikai és a szociális populizmus nívótlan változatával áll elő. Bebizonyosodott, hogy a gazdasági-szociális nagyotmondás még hitelesnek tekinthető határa jóval beljebb van, mint azt Orbán Viktor gondolja. Ezt rendkívül örömteli fejleménynek tartom.

Neked ajánljuk