Bár hivatalosan még nem indult be a kampány, a tavaly ősszel külcsínt és mondanivalót frissített ellenzéki párt nagyszabású feszttel indult neki 2006-nak. A fideszes őrvárosként emlegetett Debrecenben tartott rendezvényen a jobboldal vezetői már nemcsak Magyarország, hanem a világ bajaira is gyógyírt kerestek.
Néhány órával a rendezvény előtt valósággal bedugult Magyarország második legnagyobb városa. A hívek és szimpatizánsok autókkal, gyalog, bérelt buszokkal rajzottak az Orbán-érában jelentős központi támogatásból épített Főnix Csarnok felé. Marketingszempontból jó ötletnek bizonyult tehát Debrecenbe szervezni az ősszel startolt - vagy csak felpörgetett - Fidesz-kampány második nagyrendezvényét, hiszen a legnagyobb ellenzéki pártnak komoly pozíciói vannak a cívisvárosban. Garantált volt a nagyszámú érdeklődő, amivel üzenni lehetett ország-világ felé: velünk a vidék; a kampányarccá előrukkolt Kósa Lajos polgármes-teren keresztül pedig bizonygatni lehetett, hogy a tehetetlen, semmirekellő kormánnyal szemben a Fidesz még ellenzékből, ellenszélben is képes országot - de legalábbis várost - gyarapítani.
Továbbra is kérdés, hogy minek lehet tekinteni a debreceni fesztet, ha egyszer a párt korifeusai hatá-rozottan állítják: a kampány még nem kezdődött el. A választ Orbán Viktor beszédében véltük felfedezni, aki sorsfordító évnek kiáltotta ki 2006-ot, olyan történelmi dátumokkal párhuzamba állítva, mint 1848 vagy 1956. Márpedig egy ilyen piros betűs évet illő méltó módon megnyitni. Információink szerint a párt vezetői és marketing-tanácsadói elsősorban a hívek megerősítésére, a belső mozgósítás felpezsdítésére szánták az "őrvárosi" dzsemborit, illetve a rendezvény médiavisszhangjával kívánták jelezni: a Fidesz folytatja a középre húzódást, a bizonytalan szavazók megnyerését. Míg az utóbbi célkitűzést úgy-ahogy teljesítették - a beszédekből feltűnően hiányzott a komcsizás, a nemzeti érzület túlbuzgása -, az előbbivel már némi gondok akadtak. Hiszen a Miskolcról, Kecskemétről, Békéscsabáról, Veresegyházáról vagy a székesfővárosból idesereglett, a pártot tűzön-vízen át követő rajongók keménykedő, karakteres szónoklatokat vártak, és láthatóan nem elégítette ki őket a kormányzat szakpolitikai ízű kritikája. A gyülekező tömeg befelé menet "jöttünk megerősödni" jelszavakkal vonult fel, kifelé jövet viszont többen szóvá tették: "Ez így kevés lesz, soványka volt." Az is zavarta őket, hogy a vezérek röpke két és fél óra alatt lezavarták a bulit, még a pártrendezvényeken manapság oly divatos show-elemek is szerények voltak, eltekintve néhány Wass Albert-idézettől, egy kiöregedett - és derecskei alpolgármesterré előléptetett - helyi rockzenész, illetve az elhagyhatatlan napszemüvegében playbackelő Demjén Rózsi rövidke fellépésétől. Az egyetlen tökös beszédet a liberalizmusellenesség mostanság felkent apostola, Semjén Zsolt kereszténydemokrata politikus tartotta, komoly tetszést kiváltva a közönség soraiban. Sokan pontosan ezért fanyalogtak. "Miért nem Áder vagy a Viktor sózott oda?" - kérdezgették egymástól a büfénél egy sör mellett a politika állását elemző családapák.
A párttagságon belül jelentős népszerűségnek örvendő - ámbátor a vezetőségen belül nem túlzottan támogatott - Kósa Lajos indította a fesztet. Vicces fordulatokkal és anekdotákkal megtűzdelt beszédében a Medgyessy-Gyurcsány-kormány tevékenységét tette mérlegre, igaz, a "pozitív serpenyőbe" semmi sem került. Kósa oly silánynak tekinti az elmúlt három és fél évet, hogy ennek fényében szerinte Horn Gyula valóságos államférfivá nemesül. Retorikájának esszen-ciája: az MSZP és az SZDSZ élén álló elit kifulladt, képtelen kézben tartani az államigazgatási appa-rátus működését, amihez csak hozzányúlnak, válságba kerül. Egy Demszky-idézettel alátámasztva érvelését, különösen az önkormányzatok ellehetetlenítését fájlalta, hangsúlyozván, hogy a települések immáron a szakadék szélén tántorognak. Ennek némileg ellentmondva hosszasan sorolta Debrecen sikereit, az elmúlt évek - komoly ellenszélben - végrehajtott beruházásait. A paradoxon feloldására persze nem került sor, mint ahogyan arról sem esett szó, hogy 2002 és 2006 között Debrecen nem kevés központi támogatáshoz jutott a nemegyszer presztízs jellegű beruházásaihoz.
Kósához hasonlóan Áder János is a pragmatikus, szakértő politikus pozíciójából szedte ízekre a hatalmon lévőket. Számokkal, statisztikai adatokkal alátámasztva igyekezett bizonyítani a Gyurcsány-kabinet kártékonyságát. Beszédének két alappillére az egymásnak csak látszólag ellentmondó változás és folytatás volt. A szocialisták 2002-es ígéretei közül mazsoláz-va demonstrálta, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány egyetlen vállalását sem teljesítette, így megérett az idő a váltásra. A vál-tozás az lesz, hogy visszatérünk a történelem főutcájára, oda, ahol a Fidesz a 2002-es baleset pillanatában abbahagyta. Ugyanis a fiataldemokraták még 1990-ben szerződést kötöttek a polgárokkal - de régen hallottuk e kifejezést! -, melyben szabadságot és jólétet ígértek. Meglepő fordulat mutatkozik tehát a Fidesz még októberben kidolgozott retorikájában: nem ők tértek le a rendszerváltás idején választott útról, pusztán a hazai politika többi szereplője csúszott zsákutcákba. Ebben az interpretációban a Fidesz már nem jobb- vagy baloldali, hanem az utolsó hiteles rendszerváltó párt. Ahogy Áder fogalmazott: nem tértek el a helyes iránytól, csupán többször "megújították" a polgárokkal kötött szerződést.
A kontinuitásra helyezte a hangsúlyt Semjén Zsolt is: a kereszténydemokraták szerinte több mint hatvan éve harcolnak világnézeti meggyőződésükért. A nyilasokkal szembeni küzdelemtől indított hosszú történelmi felvezetőjének nem is annyira implicit mondanivalója: ahogy a világégés idején, a kékcédulás választási csalás időszakában vagy az '56-os forradalom periódusában, úgy most is "a puszta normalitást kell tíz körömmel védeni". A kedvenc témákhoz eljutva a kissé elfáradt közönség ismét tűzbe jött. Terítékre kerültek az istenkáromló, homoszexuálisokért kampányoló, anarchonihilista szabaddemokraták, a Moszkvához hasonlóan dirigáló brüsszeli bürokraták, a magyarságot ellehetetle-nítő gonosz multik. "Ostobák és gazemberek uralkodnak rajtunk" - összegzett Semjén. Ezek fényében kissé disszonánsan hatott a jobboldali radikalizmustól mentes CDU-CSU-együttműködés, illetve a Fidesz és a KDNP szövetségének párhuzamba állítása.
A rossz zsaru, jó zsaru szereposztást követve Semjén keménykedését Orbán Viktor visszafogott, a szeretetre és az ellentétek meghaladására apelláló szónoklata követte. Meglepő volt, hogy a többi előadóhoz képest - akik fejből brillíroztak - ő végig belefeledkezett az írott szövegbe. A beszéd is túl hosszúnak, szétesőnek tűnt, nem sikerült igazán magával ragadnia a hallgatóságot. Szónoklatában globális perspektívából közelített a hazai gondok felé: terrorizmusról, globális felmelegedésről, újfajta betegségekről, mindent eluraló munkanélküliségről, Európa kapuinál várakozó bevándorlókról szólt, jelezve: elsődleges feladatunk, hogy a 21. században megtaláljuk "a saját magyar válaszainkat ezekre a problémákra". E fogással igyekezett fenntartani a pártok feletti államférfi imázsát. Orbán, mint mondta, idehaza nem is egy másik pártot kíván legyőzni, hanem egy rossz mentalitást, amit történetesen a hatalmon lévők testesítenek meg. Olyan országot vizionált, ahol a politika, a gazdaság és a társadalom szereplői nem versenyeznek, hanem az összehangolás mikéntjét keresik. Emberséges és biztonságos Magyarországot ígért, ahol a magyarok otthon érzik magukat. Míg a felvezető beszédek az ország katasztrofális állapotát ecsetelték, vagy ellenségképet kreáltak, Orbán azt sugallta, hogy jövendőbeli szakértő kormánya képes lesz felülírni a silány vitákat, kitörni a múlt béklyóiból, és elvezeti népét az ígéret földjére. Az új Orbán-kormány nemcsak az elvesztegetett huszadik századot tudná meghaladni, hanem a Fidesz korábbi hibáit is. Ezzel az argumentációval - miközben valamiféle be-ismerésre mégiscsak sor került - úgy lépett túl az 1998-2002 közötti tévedéseken, hogy egy másodpercig sem kellett szembenéznie velük. És úgy ígért jobb jövőt, hogy az adócsökkentés felvetésén kívül semmi konkrétummal nem kötötte meg önnön kezét.
A debreceni feszt inkább csalódást, mint töltekezést hozott a híveknek. A kormánnyal elégedetlen bizonytalan szavazók pedig semmi olyat nem kaptak, ami valóban vonzóvá tenné számukra a Fideszt. Pusztán a "mi majd jól és szépen csináljuk" ígéretét. A többit majd később.
