Magyar Narancs: Hogyan lett az EMIH a Sorsok Háza tulajdonosa és fenntartója?
Köves Slomó: 2013-ban volt egy zsidó kerekasztal, ahol először hallottam a Sorsok Háza projektről. Már akkor nagyon ambiciózusnak tűnt, hogy a következő évre tervezik a nyitást. De aztán elindult a vita Schmidt Mária személyéről, és ezt látva az EMIH tudatosan hátrébb lépett, így nem vettünk részt a Sorsok Háza előkészítésében. Nagyjából másfél évvel később, mikor úgy tűnt, befagyott a projekt, megkeresett Schmidt Mária, hogy nézzem meg a Sorsok Háza koncepcióját. Elmentem, megnéztem, és rokonszenves volt az érzelmi szálat megpendítő koncepció. Nagyjából 60-80 holokauszt-túlélővel készült interjú, ennek egy nagyjából kétórás kivonatát láttam. Személyes visszaemlékezések kalauzolják végig a nézőt, 1938-tól egészen 1948-ig lehet végigkövetni, hogyan követték egymást a zsidótörvények, a munkaszolgálat, a deportálás, a túlélők visszatérése és visszailleszkedése a társadalomba, vagy Magyarország elhagyása. Miután megnéztem a kiállítást, elmondtam róla véleményemet, de továbbra sem kapcsolódtam be az ezzel kapcsolatos munkába. Fél évvel ezelőtt kerestek meg, hogy részt vennénk-e a Sorsok Házában, és egy hosszabb folyamat végén úgy alakult, hogy elfogadtuk az ajánlatot.
MN: Jól értem, hogy a választások után kereste meg Schmidt Mária ismét, hogy vegyenek részt a projektben?
KS: A választások előtt és után is szó volt erről, és a kormány oldaláról kerestek meg, nemcsak Schmidt Mária érdeklődött.
MN: Nem árulja el, hogy ki kereste meg?
KS: Ennek nincs nagy jelentősége. De Schmidt Mária is megkeresett.
MN: Egyeztetett valakivel, mielőtt igent mondott a megkeresésre?
KS: Az EMIH vezetésével beszéltem.
MN: Más zsidó vagy szakmai szervezetekkel?
KS: Azokkal az emberekkel egyeztettem, akiknek a véleményére adok.
MN: Azért kérdezem, mert ez nagyobb horderejű ügy annál, mint hogy csak azokkal kellene egyeztetni, akiknek ön személyesen ad a véleményére. Gondolok elsősorban holokauszt-szakértőkre vagy a zsidó közélet szereplőire.
KS: Miért lenne érdemes erről megkérdezni őket?
MN: Mert komoly konfliktusok voltak a Sorsok Háza körül. A konfliktusok pedig nem Schmidt Mária személyéről szóltak elsősorban, hanem a kiállítás anyagáról és az azt összeállító Schmidt sajátos történelem- és holokausztfelfogásáról.
KS: Azokkal az emberekkel egyeztettem, akik látták a kiállítás anyagát, és volt erről véleményük. Olyanokkal nem láttam és nem látom értelmét beszélni, akik nem magáról a koncepcióról és a tartalomról mondják el a véleményüket. Ebben a helyzetben a döntés felelőssége elsősorban az EMIH-é és az enyém. Az már egy más kérdés, hogy azután, hogy ezt a döntést felvállaltuk, a további munkába minél több mindenkit szeretnénk bevonni. A történelmi hitelesség számunkra kulcsfontosságú, de szükség van gondolkodókra, oktatásszakértőkre is.
MN: Lehet tudni, hogy ők kik lesznek?
KS: A maga idejében meg lehet majd tudni. Most azért nem szeretnék arról beszélni, hogy kikkel beszéltem már és kiket szeretnék még bevonni a munkába, mert a Sorsok Háza körüli vita az elmúlt években csak személyekről szólt. Az érintettek egy része politikailag aktív, ezért az egész diskurzus kevésbé szólt a tartalomról és annak bemutatásáról. Azt szeretném, hogy a kiállításon dolgozók a legjobbat tudják kihozni magukból, és ne kerüljenek olyan nyomás alá, mint például én.
MN: Már eleve az problémás, hogy 1938-cal kezdődik a kiállítás.
KS: Ez miért problémás?
MN: Mert a holokauszt nem 1938-ban kezdődött egy zsidótörvény elfogadásával, annak évtizedes előzménye volt, gondoljon például Prohászka Ottokár kultuszára, az antiszemita egyetemi egyesületekre, a nyomásukra elfogadott numerus claususra 1920-ban…
KS: Abban teljesen egyetértünk, hogy a holokauszt nem csak úgy a semmiből jött 1938-ban. Nem kérdés az sem, hogy a Horthy-rendszernek komoly felelőssége van nemcsak abban, ami 1944 után történt, hanem abban is, ami 1920-tól lehetővé tette, hogy olyan közerkölcsi állapotok jöjjenek létre, ahol a deportálások megtörténhettek. Ebben maximálisan egyetértek. A Sorsok Háza egy oktatási központ lesz központi kiállítással, időszaki kiállításokkal és egy oktatási programmal. Az, hogy a központi kiállítás a történet egy részére fókuszál, az nem azt jelenti, hogy a holokauszt többi részét és annak teljes kontextusát bármilyen módon szeretné elpalástolni. Mi ezt a kontextust meg fogjuk teremteni az időszaki kiállítással és az oktatási programmal.
Annak, hogy a központi kiállítás 1938-cal kezdődik, két oka van. Egyrészt a visszaemlékezők gyerekként élték át a holokausztot, az ő élettapasztalatuk pedig ekkor kezdődik. De a visszaemlékezésekben is előkerül, hogy a túlélők milyen antiszemita megnyilvánulásokat tapasztaltak a zsidótörvények előtt, vagy hogy a szüleik nem járhattak egyetemre a numerus clausus miatt. Azzal is fontos tisztában lenni, hogy a holokauszt történetét többféleképpen lehet hitelesen átadni. Van olyan megközelítés, amely a holokauszt minél teljesebb történetét szeretné elmesélni. A Sorsok Háza megközelítése más, itt az a cél, hogy megteremtsük az érzelmi viszonyulást, és ezzel felkeltsük az érdeklődést a holokauszt iránt. Ennek a megközelítésnek is van létjogosultsága, erre hadd meséljek el egy személyes példát. Amikor 13 évesen elmentem a Jad Vasembe, végigsírtam a kiállítást. Olyan drámai élmény volt ez számomra, ami nagyon meghatározó volt az életemben, és arra számítottam, hogy ha majd elviszem oda a saját gyerekeimet, akkor rájuk is hasonló hatással lesz. Mikor elvittem a lányom osztályát a Jad Vasembe, a 14–15 évesek már tíz perc után azt kérdezték, mikor lesz vége a programnak. Ezek mind olyan gyerekek, akiknek a családjában voltak holokauszt-túlélők, de már nem volt alkalmuk velük találkozni. Ha ehhez hozzávesszük azokat a gyerekeket és felnőtteket, akik semmilyen módon nem kötődnek a holokauszt történetéhez, akkor a helyzet még rosszabb. Hiába van sok szó a közbeszédben a holokausztról, az nem képes megteremteni az érzelmi azonosulást. Pont ezt szeretné megteremteni a Sorsok Háza: az első lépés ahhoz, hogy az egész társadalom kapcsolódni tudjon a holokauszthoz.
MN: Miért 1948-ig tart a kiállítás?
KS: Az én értelmezésemben azért, mert ez fordulópont volt azon túlélőknek, akik nem itt képzelték el a jövőjüket. Ekkor jött létre Izrael, és ebben az évben zárultak le Magyarország határai is, így akik itt maradtak, azoknak egészen 1956-ig nem volt más lehetőségük, mint hogy újabb – igaz, egészen másfajta – diktatúrában éljenek.
MN: Ki a szakmai felelőse a kiállításnak? Annak résznek, ami már elkészült, és amit ön látott.
KS: A felelősség az enyém, de be fogunk vonni olyan, nálam felkészültebb szakembereket, akik az egész hitelességét biztosítani fogják.
MN: Azért rossz, hogy nem tudunk neveket, mert eddig csak Schmidt Máriáé ismert, akinek nem a politikai szerepvállalásával van probléma, hanem a munkásságából és nyilatkozataiból ismerhető holokausztfelfogásával.
KS: Azon vagyunk, hogy a kiállítást tökéletesítsük és befejezzük. Nem szeretném megnevezni azokat az embereket, akiket ebbe bevontam.
MN: Az nem probléma, hogy Schmidt szerint a Horthy-rendszer parlamentáris demokrácia volt?
KS: A Horthy-rendszer úgy fog megjelenni a tárlatban, mint ami megteremtette a lehetőségét, hogy az első világháború után egy olyan Magyarország jöjjön létre, ahol az antiszemitizmus fontos része lehetett a politikai rendszernek.
MN: És a magyar társadalom felelőssége?
KS: Ez nem is kérdés. Nemcsak a kontextusban, de magában az elbeszélések tömegében benne van, miként viselkedtek a magyarok a vészkorszak idején.
MN: A magyar zsidó közösség véleményére tekintettel van, amikor a döntéseit meghozza?
KS: Magam is része vagyok a zsidó közösségnek, ahogy az EMIH is jelentős része annak. A közösség minden tagjának véleményére tekintettel kell lenni. Sőt, arra törekszünk, hogy minden zsidó származású ember, akinek felmenői között vannak túlélők, annak a szempontjai be legyenek csatornázva ebbe az intézménybe.
MN: Azzal, hogy a kormánnyal ilyen baráti viszonyt ápol, sokszor szembemegy szinte a teljes magyar zsidó közösséggel. A Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben című reprezentatív felmérésből az derült ki, hogy a magyar zsidók talán 1 százaléka Fidesz-szavazó.
KS: Abból a felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 60–70 százaléka gondolja azt, hogy az EMIH fontos munkát végez. (A felmérés szerint a válaszadók mindössze fele ismeri az EMIH-et, amelyet a megkérdezettek 24 százaléka sorolt a három legfontosabb zsidó szervezet közé. Azok, akik ismerik a szervezetet, 3,8-re értékelték az EMIH fontosságát egy 5 fokozatú skálán – K. A. Á.) Vannak olyan döntéseim és az EMIH tevékenységének is van olyan része, ami sokak számára újszerű. De azt nem mondanám, hogy szembemegyek a teljes magyar zsidósággal. Ezt az állítását azzal akarja alátámasztani, hogy hányan szavaznának a Fideszre. Én soha senkit nem buzdítottam arra, hogy a Fideszre szavazzon. Nekem nem politikai céljaim vannak. Nem célom, hogy a magyar zsidóság politikai beállítottságát megváltoztassam.
MN: Megjelent a fotója egy fideszes választási szórólapon…
KS: Az részemről egy hiba volt, ami a figyelmetlenségemből fakadt. Nem tudatosult bennem, hogy az választási szórólap lesz. De azt, amit tőlem azon a szórólapon idéztek, továbbra is fontosnak gondolom. Nevesül, hogy a Belvárosban működik imaházunk és oktatási központunk, ami az önkormányzattal közösen jött létre. Még a szocialista időkben alapítottuk, az együttműködés fennmaradt akkor is, amikor fideszes vezetésű lett az önkormányzat, és nem adták el az általunk bérelt ingatlanokat kereskedelmi célra.
MN: Az, hogy egy zsidó egyház lesz a Sorsok Háza tulajdonosa, nem fogja erősíteni azt a felfogást, hogy a holokauszt zsidó belügy? Másutt az állam tartja fenn a holokausztmúzeumokat, Washingtontól Varsóig.
KS: A többségi társadalom jelentős részének valóban az az érzése, hogy a holokauszt zsidó belügy, de mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez megváltozzon. Magyarországon minden borzasztóan átpolitizált, ezért az állam nem nagyon tud olyan intézményt létrehozni, ami ne politikai kontextusban értelmeződne. Az, hogy a Sorsok Háza egy zsidó vallási közösség fenntartásában lesz, pont azt fogja segíteni, hogy az kikerüljön a politikai értelmezési keretből.
MN: A nagy zsidó ünnepek előtti pénteken jelentették be, hogy átveszik a Sorsok Házát. Nem volt szerencsétlen az időzítés?
KS: Nem. Egy ilyen fontos lépés az újév előtti nap kifejezetten jó kezdet, és szép feladatot jelöl ki a következő évre.
