Eljárást indított a Médiatanács Bencsik szavai miatt

  • narancs.hu
  • 2023. április 20.

Belpol

A hatóság szerint sértheti az emberi méltóságot az, amit a Demokrata főszerkesztője a HírTV-ben mondott.

Hatósági eljárást indított a HírTV szolgáltatója ellen a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Sajtóklub című műsor március 26-i adása miatt, mert ami elhangzott benne, sértheti az emberi méltósághoz való jogot, és a kirekesztés gyanúját is felveti – írja a HVG a Médiatanácsra hivatkozva.

Abban a műsorban Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője arról beszélt, hogy Ugandában büntetik a homoszexualitást, kivégzik a melegeket: „És akkor azt mondják erre az ugandaiak, hogy mi meg jól lenyakazzuk őket, hogyha itten próbálkoznak összeállni kettesével. Ez egy üzenet, hogy Afrika nem csak hogy nem vesz részt ebben a szemétségben, hanem szembefordul. Mert Uganda csak egy ország, de ők voltak a legbátrabbak, vélhetőleg a többi is követi”.

A publicista nem először hozta szóba ilyen módon a melegeket.

A hatóság állampolgári bejelentések alapján foglalkozott az adásban elhangzottakkal. Bencsik a HVG szerint félreértelmezte az ugandai jogszabályt, bár ennek a vizsgálat szempontjából nincs jelentősége.

A portál emlékeztet, hogy korábban a Magyar Újságírók Országos Szövetsége fordult a hatósághoz amiatt, hogy Bencsik András „svábbogaraknak” nevezte azokat, akik Budapesten az utcára vonultak március 15-én.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.