Elköltöztették a balhézó vendégmunkásokat Levélről

  • narancs.hu
  • 2024. december 1.

Belpol

Az önkormányzat túlórapénzt fizet a rendőrségnek, csak hogy mindig legyen a közelben járőr.

Ötven vendégmunkást elköltöztetett a szállásadójuk az osztrák határ melletti Levél község egyik házából, mert rendszeresen botrányosan viselkedtek és fenyegették a környékbelieket – írja a Telex.

Levélen kétezer-ötszázan laknak. A nyolcvanas évek végén egy kisszövetkezet kialakított egy vásárterületet, ahol a szocializmus idején felfutó cégek mutatkoztak volna be a nyugatról érkező érdeklődőknek. Éttermek épültek, pavilonok, üzlethelyiségek. A privatizáció után az eredeti terv meghiúsult, de a panziók, éttermek, boltok vendégforgalma a kilencvenes évek végéig megmaradt. Később a bezárt üzleteket lakóházakká alakították át.

Az utóbbi években munkásokat szállásoltak el egyes épületekben, és ez megváltoztatta a környékbeliek életét. Az egyik vendéglőépületbe tulajdonosa, egy kft. 40-50, főleg kelet-magyarországi munkavállalót szállásolt el. Az emberek napközben többnyire Ausztriában dolgoztak, és miután hazatértek, hangoskodtak, kiabáltak esténként, olykor verekedtek. Előfordult – tárfigyelő kamera rögzítette –, hogy félmeztelen férfi szaladt az Erzsébet utcában egy autó után, és bozótvágó késsel rávágott a csomagtartóra. Az is rendszeresen megtörtént, hogy akik szóltak nekik, azokat megfenyegették – és ebből többek között az is kiderül, hogy nyelvi probléma nem volt, tehát a botrányosan viselkedő munkások is magyarok. 

Az esetről a Mosonmagyaróvár televízió is beszámolt. 

A levéli polgármester, Kiss Béla most azt nyilatkozta, a ház tulajdonosa egy ideje ígérgette, hogy elviszi a munkásokat, és miután a botrányos esetekről beszámlt a sajtó, ez meg is történt. Kiss szerint megkönnyebbültek, de két ugyanilyen problémás hely még maradt az úgynevezett Expo területén.

Levél ezért együttműködési megállapodást köt a rendőrséggel, és két hónapon át túlórapénzt fizet a rendőrségnek, közvetve azoknak a járőröknek, akik az Expo területén teljesítenek szolgálatot. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is értesítette az önkormányzat arról, hogy nem világos, az említett ingatlant tényleg lehet-e ilyen szálláshelynek használni. Közben kiderült, hogy a Levélről kiköltöztetett munkások a közeli Bezenyén kaptak új szállást. 

A térségben más településeken is gondot okoz, hogy az ország másik végéből vagy külföldről szerződtetett munkások ideát laknak, de többnyire odaát dolgoznak, és közülük néhányan máshogy képzelik el a munka utáni pihenést, mint az ott élők.

A harmincezres Mosonmagyaróváron nem tudják pontosan, de úgy saccolják, legalább tízezer vendégmunkás élhet. A többségükkel nincs semmi probléma, és szükség van a munkájukra. Két évvel ezelőtt több Mosonmagyaróvár környéki településre sem érkezett meg a kukásautó, mert az orosz-ukrán háború kitörése miatt a hulladékgazdálkodással foglalkozó cég ukrán vendégmunkásai hazamentek harcolni.

 

A címlapkép forrása a Mosonmagyaróvár televízió riportja

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.