Elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató

Belpol

A Honvédség az orosz-ukrán háború miatt nem ér rá parádézni.

A orosz-ukrán háború miatt elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken.

A közleményben azt írták, hogy a mostani háborús időkben a HM és a Magyar Honvédség számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első.

 A háborúval járó biztonsági kihívások miatt most a hadgyakorlati, kiképzési, haderőfejlesztési és katonaszakmai feladataik élveznek előnyt.

"Elhúzódó háborúra számítunk, ezért jelentősen felgyorsult a haderőfejlesztés folyamata, nemcsak az eszközbeszerzések és a védelemipar területén, de fokozott figyelem irányul a katonák harckészültségének emelésére is"

– fogalmaztak. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Böröndi Gábor altábornagy, vezérkari főnök részére a haderő képességének magasabb, hadműveleti szintre emelését írta elő, amely az alakulatok számára fokozott terhelést és összpontosítást jelent.

Az állomány ezért gyakorlatokon vesz részt, amelyeken a hivatásos állomány mellett kiemelt szerepet kapnak az újonnan megalakult területvédelmi erők is – tették hozzá.  

"A kiképzést előtérbe helyezve, a beérkező eszközökre és a gyakorlatok során megszerzett és megerősített képességekre alapozva olyan felkészült, összetartó, 21. századi haderőt építünk, amely - amellett, hogy garantálja Magyarország és a magyar emberek biztonságát – a szövetségi rendszerekben továbbra is kiváló és nemzetközileg is elismert színvonalon teljesíti feladatait" – áll a HM közleményében.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.