Elmarad a létszámleépítés a Magyar Postánál

  • narancs.hu
  • 2023. január 24.

Belpol

Legalábbis egyelőre. 

Októberben jelentette be a Magyar Posta, hogy ideiglenesen szünetelteti 366 hivatalának működését és 300 munkavállalót elküldenek. Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője rákérdezett Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternél, hogy hol tart a meghirdetett csoportos létszámleépítés – írja a 24.hu

A miniszter helyett Fónagy János államtitkár válaszolt, aki azt írta, hogy a Magyar Posta Zrt. tavaly november 8-án kinevezett menedzsmentje 

a csoportos létszámcsökkentés szükségességét felülvizsgálta, és azt a korábban bejelentett szándékkal ellentétben a tervezett formájában nem kívánja végrehajtrani. Erről az Üzemi Tanácsot már tájékoztatták.

Hozzátette, a cég vezetői ismét fellülvizsgálják az irányítási-szolgáltatási szervezetek tekintetében a hatékonyságjavítási lehetőségeket. Vagyis abban nem lehetünk biztosak, hogy a későbbiekben nem lesz leépítés, illetve az nem derül ki a válaszból, kogy küldtek-e el munkatársakat. 

A portál emlékeztet, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter novemberben Balczó Barnabást jelölte ki a Magyar Posta Zrt. új elnök-vezérigazgatójának. Balczó dolgozott a Miniszterelnökségen, 2016 óta a társaság felügyelőbizottsági elnöke, az MFB Invest vezérigazgatója volt. A miniszter azt várja tőle, hogy tegye fenntarthatóvá, teljesen újítsa meg a társaság belső működését.

Azzal még tavaly év végén foglalkoztunk, hogy néhány helyen az önkormányzatok közreműködésével sikerült bezárt postákat újranyitni. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.