Magyar Narancs: Legutóbb nyár közepén, júliusban volt a röszkei tranzitzónában. Hogyan zajlik egy ilyen látogatás?
Szél Bernadett: Előre be kell jelentkezni, nem tudunk meglepetésszerűen menni. Gyermekvédelmi ügyekben bejelentés nélkül szoktam megjelenni, a tranzitzóna az egyetlen hely, ahol nem tudom ezt megtenni. Ez azt is jelenti, hogy fel tudnak készülni a látogatásra. Belépve az embert egyből megüti, mennyire nyomasztó helyen jár. Mintha a semmi közepére pottyant volna az űrből egy szögesdróttal körbevont objektum. Még az ott dolgozók barakkján is szögesdrót van. És rengeteg a fegyveres erő… Először igazoltatnak. Ott fogad mindenki, ott találkoztam az akkori táborvezetővel, aki azóta sajnos már nem az. Ő egy olyan szakember, aki az embertelen szabályozás ellenére is emberséges megoldásokat próbált találni. Nagyon sok múlik ezen. Van egy törvény, aminek az alkalmazása során lehet keménykedni, és lehet emberségesen viselkedni. Ő megpróbált humánusabban hozzáállni, de már felmondott. Rajta kívül ott volt a szociális munkások vezetője, a helyi idegenrendészeti kirendeltségről is jött egy adminisztratív munkatárs. Elindultunk, mentünk szektorról szektorra. A családosoknál kezdtünk, aztán mentünk a rákos kislányhoz és a szüleihez, ők egy külön szektorban vannak, a tízéves agytumoros kislány és a családja. Ezenkívül van az elkülönítő, oda nem mentünk be, de nem is volt ott senki. És ott az egyedülálló férfiak szektora, valamint az idegenrendészeti szektor. Utóbbiban olyanok vannak, akiknek a kérelmét már elutasították. Itt éheztették legutóbb az afgán házaspárt. Ebben a zónában mondták el nekem, hogy a „rendszer mára beállt”, magyarán amíg Strasbourgból nem jön az ukáz, hogy enni kell adni, addig nem adnak.
MN: Mennyire tud ilyenkor beszélni a menedékkérőkkel?
SZB: Az UNHCR (az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága – a szerk.) ott szokott lenni, amikor megyek, ők tolmácsolnak. Megtörtént, hogy az asszonyokkal az imaszobába mentünk, volt olyan, aki ezt külön kérte, mert olyan volt a története, amit el akart mondani nekem. Sok meggyötört, traumatizált emberről beszélünk, akik éveket töltöttek úton. Valaki útközben veszítette el a gyerekét. Van, akinek nem meghalt, hanem eltűnt a gyereke valahol. És akkor ott vannak a csoportos megerőszakolás történetei… Tudja, akik szerint ezeket a történeteket csak kitalálják ezek az emberek – akik egyébként pont olyan emberi lények, mint maga vagy én –, azt az illetőt nagyon szívesen beültetném abba az imaszobába, hogy hallgassa végig ezt az asszonyt. A balkáni útvonalon sorozatban verik őket a fegyveres erők. Gyerekeket is. Nőket is. Egyikük elmondta, hogy őt hogyan bántalmazták a bolgár rendőrök. Ez nagyon kemény, végighallgatni se könnyű. Nagyon sokan gyógyszerezve vannak, felnőttek, gyerekek. Amikor elkezdtem arról beszélni, hogy itt gyerekeket bezárnak, volt, aki azt mondta, hogy a Fidesz malmára hajtom a vizet. Mert kerülni kell a témát, ugyanis amit a Fidesz felépített, azt az ország elhitte.
MN: Politikus mondta ezt?
SZB: Az is.
MN: Ellenzéki?
SZB: Igen, maradjunk ennyiben. De azt mondtam neki, hogy ez egy óriási hiba. Ha mi, ellenzékiek nem mondjuk ki őszintén egy kérdésről, amit gondolunk, azzal átengedjük a terepet a Fidesznek. Akik fordított helyzetben nem követik el ezt a hibát, rögtön elkezdenek narratívát építeni, még ha nonszensz is az egész. A klímaügy kapcsán „teremtésvédelemről” beszélnek, ezzel próbálnak ők is hozzátenni a zöld témákhoz – miközben eltérítik az ügy lényegét.
| ||
MN: Mi is többször foglalkoztunk a tranzitzónán belüli jogszerűtlenséggel. Legutóbb pontról pontra vettük végig, milyen lépésekben, milyen megfontolások alapján jutott el a magyar állam addig, hogy az éheztetést kényszerítő eszközként használja, hogy rábírja az általa nem kívánatosnak tartott menedékkérőket a zóna elhagyására (lásd: Numerus nullus, Magyar Narancs, 2019. június 13.). Ön az éheztetés gyakorlatából mit látott?
SZB: Kiemelem, hogy az éheztetés nemcsak a nemzetközi megállapodásokkal, de a magyar alkotmánnyal is ellentétes, a kínzás, embertelen bánásmód tilalmával. Ez pedig egyértelműen az. Még ha ma már „csak” az idegenrendészeti zónánál fordul ilyen elő. Akik ott vannak, elmondták, hogy amíg van pénzük, addig nem félnek, mert a szociális munkások a közeli Tescóban bevásárolnak nekik. Ezt egy főigazgatói intézkedés teszi lehetővé és ennek már egy kialakult rendje van, hogy mikor, hogyan kell leadni a listát, a pénzt.
MN: Ebben az esetben a magyar állam félrenéz?
SZB: Egy főigazgatói intézkedés miatt lehetséges ez, és említettem már a táborvezetőt, aki próbált humánusabb lenni. A magyar jog elvileg nem engedi az éheztetést, és azok az emberek, akik elmennek ételt venni a menekülteknek, ezt a helyzetet próbálják puhítani. De van, akinek nincs pénze és nem tud ételt venni. A magyar államnak ezzel a módszerrel csak az a célja, hogy ezek az emberek minél gyorsabban feladják, erről szól a bezárás ténye is. A helyszínen járva tudtuk kideríteni, hogy az ott fogva tartottak többsége gyermek. Gyerekekkel nem lehet így bánni! És ezzel a magyar lakosság többsége nem is ért egyet. Léteznek helyek az országban, ahol ezek a családok emberi körülmények között várhatnák ki a sorukat. Van más megoldás, mint a szögesdrót, meg tudjuk védeni a határainkat úgy, hogy közben nem követünk el jogsértéseket.
MN: Több bejelentést és feljelentést is tett, a helyszínre vissza-visszatér. Mi az, ami az éheztetésen kívül kiderült az ön számára?
SZB: Érintettek beszámoltak arról, hogy szerb oldalról egy furcsa „szürkezóna” működik. Ahhoz, hogy a listán előrekerüljenek, vagyis hogy eljussanak a magyar tranzitzóna forgóajtajáig, a menedékkérők fizetnek. Ezeknek az embereknek úgy néz ki az élete, hogy elindulnak valahonnan, és folyamatosan gombolják le róluk a pénzt, és folyamatosan verik őket. Az is egy visszatérő hazugság, hogy Szerbia felé nyitva a határ. Ha ugyanis a szerbek nem veszik vissza hivatalosan a külföldit, akkor az illegális határátlépésnek számít. Amit a magyar állam állít elő. Tudomásom szerint a felek mindig egyeztetnek, a szerbek jelzik, hogy nem veszik vissza a Magyarországról érkezőket, akik felőlük mehetnek vissza Kabulba, vagy ahonnan jöttek.
MN: Deutsch Tamás EP-képviselő azt mondta erről, hogy nincs ezzel gond, Nyugat-Európában sem jobb színvonalúak a tranzitzónák. Ez így van?
SZB: Vajon Deutsch Tamás volt már a magyar tranzitban? Velem ugyanis nem jött el, sőt valami ízléstelen válasszal intézett el, amikor hívtam. De még ha feltesszük, hogy ez lehetséges, engem magyar országgyűlési képviselőként ezzel az országgal kapcsolatos dolgok érdekelnek elsősorban. És a magyar helyzettel e téren is van problémám. Mert amíg végvári kapitányosdit játszik Orbán Viktor, addig például egy rákos gyermeket tartanak fogva a tranzitban, másokat éheztetnek – Strasbourgnak erre a helyzetre már rendszeresített formanyomtatványa van. Ez a történet Magyarországnak igenis egy bélyeg.
MN: Miközben a strasbourgi bíróság hoz olyan ítéletet, amely elítéli a magyar tranzitzónában kialakult gyakorlatot, mégsem lehet azt érezni, hogy az unió politikai elitjének olyan nagy gondja lenne Orbán menekültpolitikájával. Lehet, hogy nem ízlésük szerint való, de nagyon nem is tiltakoznak ellene.
SZB: Sorra történnek Magyarországon olyan jogsértések, amelyek az uniós joggal szembemennek, ahogyan azzal a demokratikus elvárással is, amit mi, európaiak megfogalmazunk magunknak. Nyilván alapvetően igaz, hogy a saját problémáinkat nekünk kell megoldanunk, másrészt az unió működésképtelen lesz, ha illiberális államok születnek. Orbán működését végignézik, a 7-es cikk szerinti eljárás ügye is parkol. Amikor nemrég itt volt Angela Merkel és azt mondta, hogy az uniós forrásokat jól használják fel Magyarországon, az számomra igazi arculcsapás volt. Ez egy menlevél Orbánnak, ráadásul az uniós intézmények véleményét sem tükrözi. Nincsenek illúzióim, nem gondolom, hogy az unió vezetői földre szállt angyalok lennének, lehet azt mondani, hogy fontos tartományi választások lesznek Németországban, hogy nem mondhatja a németeknek, hogy az eurómillióitokat ellopják Magyarországon – de meggyőződésem, hogy ha hagyják Orbán működését, a miniszterelnök kakukkfióka lesz a fészkükben. Az Európai Néppárt hatalmas hibát követ el, hogy nem az értékeit választja, hanem engedményeket tesz egy szélsőséges populistának. Ennek meglesznek a következményei, Orbán szét fogja forgácsolni őket.
MN: Mi lenne az elfogadható stratégia menekültügyben?
SZB: Ki kell mondani, hogy ez nem egy Magyarország keretein belül kezelhető probléma. Orbán nem dolgozott a megoldásért európai szinten, állandóan csak vétózott. Miközben zajlik menekültek befogadása is Magyarországon, csak épp eltitkolják és gyűlöletpropagandát gerjesztenek. A Magyarországot is érintő menekülthelyzet oka egyrészt a Közel-Keleten is folytatott nagyhatalmi játszma, és már most kulcstényező a klímaválság. Csakhogy a szélsőséges populisták nem a problémák megoldásában érdekeltek. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában szerzett tapasztalataim alapján teljesen megalapozatlanul beszélnek Soros-hálózatról, ők viszont tényleg egy hálózatot építenek. Kemény kéz, centralizálás, szabadságmegvonás, szegregálás: ezek az ismérvei a szervezkedésüknek. Az időzítés különösen tragikus, hiszen itt és most globális megállapodás kell arról, hogyan tudjuk ezeket a térségeket újra lakhatóvá és élhetővé tenni. A hagyományos politikai elit is későn kapcsolt és nem elég hatékony, ezért Európa részéről sem lehetünk biztosak abban, hogy Merkelék sikerre tudják vinni az ügyet. Emiatt jó eséllyel épp a szélsőjobb erősödhet meg sok helyen. Az biztató, hogy épp Németországban, de több uniós államban a zöldek jönnek fel.
MN: Mit olvas ki az EP-választás itthoni eredményeiből? Van-e tartós átrendeződés az ellenzéki oldalon, vagy csak átmeneti a DK és a Momentum előretörése?
SZB: A választópolgárok azokra a pártokra szavaztak, amelyek kemény munkával fegyelmezett kampányt csináltak. Ez nyilván nem független attól, hogy több ellenzéki párt változatos problémákkal küzd. A jövőt nem látom, nem is szeretnék senkit iskolázni, én az ellenzék kollektív sikerében vagyok érdekelt, de az biztos, hogy hatalmas szükségünk van aktív, kockázatvállaló és alternatívát építeni képes politikusokra. Aktivitást kell mutatni a választóknak: aki képviselőként képes erre, az motiválni tudja az állampolgárokat is. A legsötétebb időben is szükség van azokra, akik tartják a vonalakat, erre tudunk építeni. Mert az idő el fog jönni. Miközben Orbán Viktor világpolitikai tényezőként igyekszik magát beállítani, Magyarországon egyszerűen nincs kormányzás. Csak egy példa: nemrég derült ki számomra, hogy nincs idegen nyelvű stratégiánk. Bemehettem elolvasni a múlt héten a 2019-től 2027-ig tartó időszakra vonatkozó dokumentumot, és nincs benne semmi. Egy első évfolyamos egyetemi dolgozat az egész. Le van benne írva, hogy az M5 csatornát kell nézni. Ez nem kormányzati munka.
MN: Világos, hogy ön számára mi az elfogadható ellenzéki munka. A parlamentben ülő nem kormánypárti politikusok közül vajon hány százalék üti meg ezt a szintet?
SZB: Engem sok ellenzéki képviselő bírált, én viszont nem fogom őket bírálni. Van néhány ember, aki abból űz sportot, hogy az ellenzék ellenzékeként aposztrofálja magát. Azt gondolom, hogy mindenki tiszteletet érdemel, aki az arénában van.
MN: Az is tiszteletet érdemel, aki mondjuk Teneriféről ingázik az „arénába”?
SZB: Itt jön a kérdés, ki is van valójában az arénában, és ki nincs. És itt a pártvezetők felelőssége jön elő. Korábbi pozíciómból fakadóan tudom, hogy a munkamorálért milyen konfliktusokat kell felvállalni. A képviselőket nem nekem kell értékelnem, a választók látják, hol van aktivitás, hol van vezetés, hol van minőségi munka. Oda adják a voksokat.
MN: Mikor lép be a Momentumba?
SZB: Még nem tudom, hol folytatom a politikai életemet.
MN: A Momentumban, nem? Miért ne lépne be? Az EP-kampány alatt velük kampányolt, még lila kabátot is húzott hozzá. Pont lilát.
SZB: Nem tagadom, hogy Momentum-szimpatizáns vagyok. A Momentum meg tudta csinálni, hogy szervezett formában megtartotta a fiatalokat, sőt még szélesítette is a szavazóbázisát. Nézze, az biztos, hogy független képviselőként egyszerűbb az életem, nem kell igazodnom egy párthoz, mehetek a saját fejem után. De pontosan tudom, hogy a politika nem magányos farkasok küzdelme, hanem erőtereké. Nekem fontos, hogy milyen csapathoz tartozom, az előzőt se tudtam csak úgy otthagyni, egészen az utolsó utáni pillanatig maradtam. Ha egyszer lesz újra csapatom, akkor nagyon megnézem, hova megyek, mert nagyon lojális vagyok, és ez egy korlát, igaz, lehetőség is. Pont azt szeretném, hogy Magyarországon olyan politikusok legyenek, akik az országhoz lojálisak… De ki kell ábrándítanom.
MN: Csak bátran!
SZB: Az én lila kabátom 2012-es. Akkor még nem volt Momentum. Amikor LMP-s voltam, senkinek se tűnt fel, hogy lila kabátban vagyok.
MN: Mert akkor nem jelentett semmit! Ha függetlenként hozzáöltözik egy párthoz, az nem véletlen. Ezt nyilván ön is tudta.
SZB: Nekik kampányoltam. Nem bírtam volna otthon ülni, és csak nézni az EP-kampányt. Akkor menni kell és csinálni. De hova menjek? Oda, ahol a legtöbbet tudom tenni. Amikor kampányolni kezdtem a Momentumnak, 2–3 százalékon álltak, a választók viszont megjutalmazták őket, s erre jó okuk volt. Lehet Teneriféről a parlamentbe járni, el lehet alibizni ezeket az éveket, de az súlyos hiba. A választók figyelnek és összerakják a képet. Ahogy azt is büntetni fogják a választók, ha valaki nem tud hátralépni adott esetben az együttműködés érdekében.
MN: Meg is érkeztünk volt pártjához. Az LMP 2 százalék körül mozog újabban a tavalyi 7,5 százalékos parlamenti eredmény után. Megérdemli ezt a párt?
SZB: Nem tudok örülni ennek, az LMP mostani helyzetében azt látom, hogy sokévi munkám megy tönkre, és ez nagyon rossz. Én mára hevertem ki, amit az LMP-ben kaptam.
MN: Már amit a választás után kapott, a Sallai R. Benedek-féle schifferista szárnytól? Beszólás, fegyelmi, miegymás.
SZB: Mondok egy példát. Én a választás után tudtam meg, hogy kétféle eredményváró bulija volt az LMP-nek.
MN: Hogyhogy? Maga volt a társelnök, kettőt szerveztek?
SZB: Volt a mienk, mondjuk úgy, a „hivatalos” LMP-buli, és volt a másik, annak a csapatnak, aki nem akarta a koordinációt, és sokat tett is ezért. Akik nem akartak inni az „árulókkal”. Gyanítom, ott voltak többen. Az titkos szervezés volt.
MN: És az nem tűnt fel, hogy milyen kevesen vannak a maguk sörözőjében?
SZB: Amikor megjöttek az eredmények, én olyan állapotba kerültem, mint az ország egy jelentős része. Nem tudtam, nem akartam nézni, hogy ott van-e a…
MN: …SRB, Moldován?
SZB: Nem szeretnék neveket mondani. Szóval ezt én nem néztem. Mi ott majdnem összeestünk. Amíg az ember kampányol, nem nézeget hátra, fel se tételeztem, hogy emberek egy kicsi csoportja veri szét a pártot, izzít ellenem, meg Ákos (Hadházy Ákos, ma már szintén független képviselő – N. G. M.) ellen. Mára világos, az volt a cél, hogy minket kicsináljanak, aztán átvegyék a pártot. Végül magukat süllyesztették el.
MN: De ez a kör még ott van az LMP-ben.
SZB: Persze. Vagy a környékén… De ezt nem szeretném tovább ragozni. Mélyen érint és elszomorít. Tudatos voltam abban, hogy nem akarok rosszat mondani az LMP-re, nem is célom ez. Mert nagyon sok olyan ember maradt ott, akiknek a tisztességében nem kételkedem, viszont teljesen rossz politikai helyzetértékelést produkáltak. És mivel ott bázisdemokrácia van, könnyű elhitetni sokukkal, hogy hatalmuk van megregulázni azokat, akik nevüket és arcukat adták a történethez. Tulajdonképpen populista retorikával sikerült elérni, hogy ellene forduljanak azoknak, akik a választók szerint is politikailag jó irányba vitték az LMP-t. A pártot lefejezték. És a Fidesznek ez éppúgy megfelelt, mint ami a választás után a Jobbikban történt.
MN: Ősszel aztán az Egyesült Államokba ment ösztöndíjjal. Jót tett az út?
SZB: Nagyon jókor jött ez a program (International Visitors Leadership Program – a szerk.). Nőkkel találkoztam főleg, többek közt olyan veteránokkal, katonákkal is, akik nagyon kemény dolgokon mentek keresztül. Ott azért nyilvánvalóvá vált számomra, hogy sokunknak van kőkemény problémája. Hazamegyek, és meglátjuk, mit tudunk tenni az országért – erre jutottam odakinn. Először azonban meg kellett bocsátanom azoknak, akik bűnbakot csináltak belőlem, sőt a saját pártomnak is meg kellett bocsátanom, mert azt se lehetett csinálni, hogy egy csomó haraggal a szívemben állok neki politizálni, mert akkor előbb-utóbb nagyon csúnyán végeztem volna. Azért se léptem be sehova, mert meg akartam várni, hogy kiheverjem ezt. Ilyen szempontból a Momentummal való együttműködés jólesett, az egy nagyon jó hangulatú kampány volt. Iszonyatosan pozitív csapatnak lehettem a tagja, és ez sok mindent felülírt. Jó volt megtapasztalnom, hogy nem törvényszerű, hogy egy pártban az ember rosszul érezze magát, és aztán még ki is csinálják.
MN: Mire számít október 13. után? Az optimista ellenzékiek azt mondják, az önkormányzati választáson elkezdődik a NER megtörése. A pesszimistábbak szerint viszont 2020 és 2021 borzalmasan kemény lesz. Két év választás nélkül pont arra lesz jó Orbánnak, hogy letörje azt is, amit nem tudott eddig, és bebetonozza a rendszerét. De az is lehet, hogy ez a két forgatókönyv nem zárja ki egymást.
SZB: Két dolgot látok. Fogunk tudni olyan bástyákat fogni, amelyekre lehet építeni. Nem tudom, hány darab lesz, nem tudom, hol, de van okunk reménykedni. Másrészt Orbán megpróbálhatja pokollá tenni az életünket. De sok múlik rajtunk. Hogy például mennyire állunk ki egymásért. Nézzük meg, a melegtársadalomnak hogy nekiestek nemrég. Teljesen más a képlet, ha odamegyünk, és kiállunk mindannyian a melegek mellett, mint ha csak feltesszük a kezeinket. Ha azt hozza ki belőlünk a mostani rendszer, hogy szolidárisak leszünk egymással, és a bőrünkön érezzük a másik ember fájdalmát, ha növekszik az összetartozás-tudatunk, úgy hatalmasat léphetnénk előre. Abból kijöhet egy más ország. Hogy olyan többé ne forduljon elő, hogy felruházunk egy „vezetőt”, és elkezdjük vakon követni. Sok múlik rajtunk, én nem szeretem a fatalista megközelítést. Orbán addig ül rajtunk, amíg hagyjuk. Addig megy el, ameddig engedjük. Zajt kell csinálnunk. Ez a század a hálózatokról szól, és meggyőződésem, hogy nekünk egy kormányképes hálózatot kell létrehoznunk. A kormányképesség pedig a kockázatvállalásban áll, aktivitásban, és abból, hogy képesek vagyunk túllépni saját árnyékunkon, sőt, adott esetben valakinek, az élet egy teljesen más területéről, képesek vagyunk átérezni a fájdalmát, és közel engednünk magunkhoz.
MN: Hú!
SZB: Ez most kicsit ezoterikusnak hangozhatott, de csak azt akartam mondani, hogy másfajta érzékelés kell a társadalmon belül. Ez egy hosszú tanulási folyamat.
(Interjúnk a Magyar Narancs 2019. augusztus 29-i számában jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online.)
