Elromlott a klíma a Szent László Kórház transzplantációs osztályán

  • narancs.hu
  • 2024. július 17.

Belpol

Az RTL Híradó egyik nézője arról számolt be, hogy 32 fokos steril boxokban fekszenek a beteg gyerekek.

Elromlott a klíma a Szent László Kórház transzplantációs osztályán, az úgynevezett steril szobákban – erről számolt be RTL Híradó egyik nézője, akinek a kislányát jelenleg is a kórházban kezelik.

A beteg kislány édesapja a Híradónak azt írta: gyermeke a kórház csontvelő transzplantációs osztályán fekszik, egy 2x2 méteres steril boxban, négy másik gyerekhez hasonlóan.

A klímák azonban „napok óta nem jók”, ezért szerinte „32 fokban főnek a beteg gyerekek.”

Bár az édesapa levele szerint hétfő este érkezett a csatornához, a stáb megkeresésére a Szent László Kórház azt közölte, hogy a klíma kedd délelőtt romlott el. Hozzátették, a berendezés javítását haladéktalanul megkezdték, a betegek ellátásnak biztonsága érdekében a szükséges szakmai intézkedéseket megtették.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, múlt héten a fővárosi János kórház ortopéd traumatológiai osztályán romlott el a klíma. A műtőben és a kórtermekben is 30 Celsius-fok felett volt a hőmérséklet, ezért a műtéteket el kellett halasztani. A Magyar Orvosi Kamara szerint a kórházak gépparkjai sokszor elavultak, nincsenek jól karbantartva és már rég cserére szorulnának. A kamara főtitkára szerint jelenleg az is probléma, hogy nincs minden kórházi osztály vagy rendelő klimatizálva, pedig a hőhullámok miatt erre szükség volna.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.