Tavaly nyáron az EU gazdasági kommandósai irattengereket másoltak le Brüsszel számára a Magyar Villamos Művek (MVM) cégeinél, novemberben pedig az unió vizsgálni kezdte a htm-eket. Idén tavasszal a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az ágazat átvilágítása után azt javasolta, hogy a kormány végre szánja el magát az EU-kompatibilis struktúra kialakítására. Október közepén két levél érkezett Brüsszelből.
Hosszú távok röviden
Az egyik címzettje Kóka János, akivel Neelie Kroes versenyjogi főbiztos kurta féloldalnyi terjedelemben tudatta: a magyar htm-eket vizsgálva arra jutott, hogy azok bizony állami támogatásnak minősülnek - s mivel ez az unióban nem megengedett, e szerződéseket meg kell szüntetni. (A holland főbiztosnő ehhez fog támogató döntést kérni az unió illetékes bizottságától.) A másik levelet Göncz Kinga kapta; ebben Andris Piebalgs energetikai főbiztos hívta fel a magyar állam figyelemét arra, hogy nem alkalmazza helyesen az áramszektorban követendő, vonatkozó közösségi jogokat.
A gazdasági miniszternek címzett levél tartalma tavasz óta informálisan ismert volt, ahogyan az is, hogy elsősorban az MVM-nek az erőművekkel kötött hosszú távú szerződéseire vonatkozik. (Erről többször is írtunk, lásd: Integrált függetlenség, 2006. február 2., "Számunkra a verseny a legfontosabb kérdés", 2006. március 16., Energiapolitika stratégia nélkül, 2006. május 11.) A külügyminiszternek küldött levél viszont egy eddig a nyilvánosságban nem tárgyalt problémát, a határkeresztező kapacitásokat feszegeti. Piebalgs azt részletezi, hogy a magyar szabályozás mely pontokon nem kompatibilis a közösségi villamos irányelv követelményeivel, ezért a brüsszeli hivatal felszólítja a magyar kormányt e helyzet záros határidőn belüli megoldására. Az EU nem nézi jó szemmel, hogy a magyar-szlovák és magyar-ukrán határt keresztező vezetékeken a magyar fél nem biztosítja az áramkereskedőknek a diszkriminációmentes hozzáférést. Az uniós bíróság egy holland-német ügyben hozott már olyan döntést, miszerint az országhatárokat keresztező vezetékeken nem szabad elsőbbségi hozzáférést biztosítani a "régi" hosszú távú szerződéseknek.
A levelekre adandó válaszok határideje két hét múlva lejár - a gazdasági minisztériumban azonban nem izgulnak. Egy, az MVM hathatós segítségével elkészült dokumentum például azt taglalja, hogy Brüsszelbe utazó kormánymegbízottak milyen mandátummal menjenek a versenyügyi főbiztosságra. Az előterjesztésben információink szerint az szerepel, hogy ismerjük el: e szerződéseket felül kell vizsgálni, de javasoljunk differenciált megoldást. Például maradhasson a htm Paksnál, s esetleg a Mátrai Erőműnél is. Ha értesüléseink helytállóak, akkor ez azt jelenti, hogy az MVM szeretne megszabadulni nyűgeitől, de a jól teljesítő egységeket szívesen megtartaná magának. Csakhogy az EU baja nem az MVM-dominancia ténye, hanem az ezzel való visszaélés gyanúja. Ha a Brüsszelbe küldendő magyar tárgyalódelegáció valóban az említett instrukciókat kapja, félő, hogy az unióban körberöhögik majd őket. Főleg, ha a kormány elé kerülő előterjesztésben valóban szerepel, hogy az importszerződések újratárgyalása nem indokolt.
A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont múlt heti sajtótájékoztatóján egy modellelemzést ismertettek arról, hogy a htm-ek felmondása milyen hatással lenne a villamos energia nagykereskedelmi árára. A lehető legpesszimistább előrejelzésekkel számolva is azt az eredményt kapták, hogy változatlan erőművi hatékonyságok mellett, 248 Ft/eurós áron kalkulálva 12 százalékkal csökkennének a nagykerárak (275 Ft/eurós árral is több mint 6 százalékkal); javuló erőművi hatékonyságot feltételezve további 1,5-2 százalékos áresést mutattak ki.
Svájcból áramot
Az MVM az erőművek többségének eladása után nemcsak az új tulajdonosokkal kötött 15-25 éves időtartamra hosszú távú szerződést, hanem egyes áramkereskedőkkel is: 1996 decemberében a svájci ATEL-lel (amely jelenleg a Csepeli Erőmű tulajdonosa is) 250 MW folyamatos (szaknyelven: zsinór) importáramra, majd néhány hónappal később egy másik svájci céggel, az EGL-lel, ugyancsak zsinórimportra (100 MW). A szerződések pontosan illeszkedtek az akkori egyvásárlós modellhez - hiszen mindenki csak az MVM-nek adhatott el. Ráadásul a 2003-as piacnyitásig az MVM egyedüli importőr-exportőrként olyan és annyi kontraktust köthetett, amennyit a rendszer érdekében jónak látott. A svájci importnál legfeljebb az a meglepő, hogy az MVM az erőműves htm-ekkel egy időben hozta tető alá ezt is. A hosszú lejáratú szerződések hivatkozási alapja az ellátásbiztonság volt (a szélerőműparkok engedélyezése körüli botrány idején is ezzel védekeztek, lásd: Bolond szél fúj, Magyar Narancs, 2006. áprlis 13.).
Importra akkor valószínűleg szükség volt; a megszűnt orosz behozatalt pótolni kellett. Ám 2003-ban az MVM importmonopóliumának vége lett, és elvileg szabadon hozzáférhetővé kellett tenni a határkeresztező vezetékeket. (Mára húsznál is több áramkereskedő cég próbál megélni e piacon, igaz, közülük nyolc mondható igazán dinamikusnak.) Az MVM a piacnyitás ellenére a portfóliójában tartotta a svájci és az ukrán hosszú távú importszerződéseket, és addig lobbizott, míg a határkeresztező villamosenergia-forgalomról szóló kormányrendeletbe az került be, hogy a cég importszerződései védelmet élveznek, és csak az ezen felüli kapacitásra licitálhatnak a piac más szereplői. E kvázi monopolista gyakorlat inkorrektségét mondta ki az uniós bíróság, miután az energiaügyi bizottság a minél nagyobb mértékben összehangolt határkeresztező kapacitások megnyitását és a minél szabadabbá tett villamosenergia-kereskedelem fontosságát hangsúlyozza. Nemcsak nálunk, hanem jó néhány országban korlátozták a versenyt az előzetesen lekötött kapacitások, ám az említett holland ítélet gyakorlatilag minden tagállam számára előírta e metódus felszámolását. Nálunk nincs végleges döntés ebben, noha az EU ezt a dolgot is piszkálni kezdte - mindenekelőtt ezt tudatta Göncz Kingán keresztül a kormánnyal az energiaügyi főbiztos.
A pénz helye
Pusztán gazdaságilag nézve az importkérdést: onnan kifizetődő vásárolni, ahol az adott terméket olcsóbb beszerezni, mint nálunk előállítani. Az ukrán importpiacot tavalyig egyeduraló Kapolyi László 400 MW körüli zsinórimport bevásárlásai akár még indokoltnak is mondhatók, mivel a burstini erőmű (ami gyakorlatilag csak Magyarországra, illetve a magyar tranzitra termel) olcsó és teljesen stabil. A Szlovákia felől érkező svájci áramnál azonban az elmúlt tíz évben felmerültek gazdaságossági aggályok. Noha a szerződésekbe máig nem lehet belenézni, az energiahivatal (MEH) ezredforduló körül végzett számításai azt mutatták, hogy a svájci árammal rosszul jártunk. Az MVM arra hivatkozott, hogy az importból bejövő áramcsomag hazai előállítása még ennél is drágább volna, de abba a rendszerbe, ahol végül egységárasítják az összes beérkező áramot, ez még belefér. A MEH szerint viszont nem fért bele, így határozatot hozott arról, hogy az MVM ne kapja meg az államtól az összes pénzt, amit a svájci fél részére addigra már fizetni kellett. Sőt, a hivatal azt javasolta, hogy az állam (mint tulajdonos) mondassa fel vagy tárgyaltassa újra az áramcéggel ezeket a szerződéseket. A határozatot az MVM több jogorvoslati fórumon is sikertelenül támadta meg, ezért is meglepő, hogy az akkori kormány mégsem volt hajlandó a kontraktus felmondására kötelezni a céget. (A témában jártasak szerint könnyen elképzelhető, hogy a biztos pereskedés várható költségei riasztották el a kormányt. Ezzel együtt is tény, hogy az említett ki nem fizetés miatt az MVM több mint tízmilliárdos mínusszal fordult a következő évre, s a cég nagy szerencséje, hogy 2002-ben kormányváltás volt.)
A svájci szerződés indexált ára (amit a szénpiachoz, a svájci frank árfolyamához, az inflációhoz s néhány egyéb paraméterhez kötöttek) mindmáig az árampiaci ár felett maradt. A drága megawattokat olyan titkolózás veszi körül, ami csak erősíti a gyanút: itt valami egyébnek is lennie kell. Az a kérdés azonban megválaszolatlan, hogy mi szükség van a több mint egy hazai atomerőmű-blokknyi zsinórimportra.
Nyilvánvalóan a profit a magyarázat. Ha az államnak a svájci szerződések nem előnyösek, akkor kinek azok - persze a svájciakon kívül? Nagyon nagy pénzről van szó ahhoz, hogy csupán egyetlen ember vagy egy kisebb csoport érdekeit gyanítsuk mögötte. Sima matek: amennyiben Magyarországra egy éven át 250 MW zsinórimport érkezik Svájcból, és azon kWh-ként csupán egy forintot keres az a valaki, akkor az óránként 250 ezret, egy év alatt 2 milliárd 190 millió forintot hoz annak a valakinek a konyhájára - ésszerű magyarázatot mi nem találunk e gazdaságtalan kontraktusra.
A hosszú távú szerződéseket azzal lehetne tisztázni, hogy a nyilvánosság elé tárják őket. A szerződések az erőmű-MVM közötti hatóságiár-megállapításban alapadatnak számítanak, s így közérdekűként kezelendők. Az persze egy másik történet, hogy a piacnyitás kellős közepén hogyan lehet nálunk hatósági árakat megállapítani, amikor a liberalizáció startjánál ez volt az első, amit eltöröltek.
Ki mint vet
A káosz közeli állapot megoldását a jövő tavasszal a parlament elé terjesztendő új villamosenergia-törvényben (vet) látnák a szakemberek. A jogszabályi előkészítésről azonban a legtöbb, ami elmondható, hogy ősszel államigazgatási szinten, néhány munkabizottságban elkezdődött a lehetséges és fontos szabályozási területek kidolgozása. Elvileg négy kiemelt témakörben (egyetemes szolgáltatások, htm-ek, állami támogatások és általános regulációs teendők) kellene megszülni egy-egy olyan előterjesztést, amire támaszkodva a kormány állást foglalhat e fontos alapkérdésekben. Menet közben az E.On és az MVM is előállt a maga modelljavaslatával. Utóbbi ráadásul olyannal, amely a hosszú távú szerződések megőrzése mellett kardoskodik.
A munkabizottsági ténykedésekre eddig lényegében nulla kormányzati/ minisztériumi reakció érkezett. Pedig az már most látszik, hogy részleteiben meg kellene vitatni például, mi legyen a támogatási rendszerekkel vagy a megújuló energiaforrásokkal. Az utóbbiakról gyakran változó elképzelések születnek a Nemzeti Fejlesztési Hivatalnál, de az agrártárcánál is, ahol ráadásul pénz van erre, de a többnyire külsős szakértőkkel íratott tanulmányok eredményéről semmit nem lehet tudni. Hasonlóan önjáró ez ügyben a környezetvédelmi tárca is. Hogy mindezeket ki hangolja majd össze, egyelőre rejtély.
Energiás közigreform
A választások után meghirdetett olcsóbb állam koncepcióba az energiás hivatalok és intézmények tömörítése is belefoglaltatott. Az ágazati költségmegtakarítást eredetileg úgy képzelték el, hogy a Magyar Energia Hivatalhoz (MEH) csapják az Magyar Atomenergia Hivatalt (MAH). A szakma azonnal jelezte: a betagolandó műintézménynek önálló létezésére tart igényt tagországaiban az EU. A másik verzió szerint a MEH megkapja a Magyar Bányászati Hivatalt (MBH); ez azóta is folyamatban van.
Az összevonásnak nyilvánvalóan csak akkor van értelme, ha a dolgozói összlétszám, valamint a működési költségek úgy csökkenthetők, hogy azok nem mennek az elvégzendő feladatok rovására. Ami a létszámfaragást illeti: a MEH idén megúszta a főnyírást. A hivatal státusa viszont megváltozott az új kormánystruktúrában. A Nemzeti Hírközlési Hatósággal, a KSH-val és a PSZÁF-fal együtt külön kormányhivatal alá szervezték. Amivel voltaképpen egyet is lehet érteni, azt viszont végre el kellene dönteni, hogy melyik közigazgatásiszerv-modellt preferálja a kormányzat. Azt, hogy e szervek a föntről kiadott utasítások végrehajtói legyenek, vagy azt, hogy - éppen az energiaügyi szakterülethez hasonlóan - erős autonóm döntési jogosultságokat kapjanak.
