Magyar Narancs: Még mindig gondolkodik, hogy induljon az SZDSZ elnöki posztjáért, vagy eldöntötte már?
Fodor Gábor: Az elnökválasztásig majdnem öt hónap van hátra. Akkor kell belevágni, ha az ember megfelelő hátországot érez maga mögött. Nem lehet ugyanis az SZDSZ-t egyedül kivezetni abból a kátyúból, amibe az elmúlt években jutott. Nem vagyok magányos harcos típus. Azt szeretném, hogy az SZDSZ értékeiben és identitásában megerősödve vegyen részt a politikai életben az elnökválasztást követően, és ehhez olyan csapat kell, amelyben minden meghatározó jelentőségű szabaddemokrata politikusnak szerep jut.
MN: Évek óta a belső ellenzék vezetőjének és mint ilyet, potenciális elnökaspiránsnak tartják, ha most nemet mond, az komoly presztízsveszteséggel jár. Mégis, mintha tétovázna.
FG: Nem tétovázom. Idejében meghozom majd a döntést. Mérlegelnem kell, hogy személy szerint mit tudok hozzátenni a párt sikeréhez. Az utóbbi időben, és itt elegendő az utolsó egy évre gondolni, meglehetősen ellentmondásos volt a párt teljesítménye. A parlamenti választást a jobb periódusok közé számíthatjuk, hiszen az MSZP-vel együtt sikerült kormányon maradnunk, és nekiláthattunk fontos reformoknak; az önkormányzatit a rosszabbak közé, mert fontos pozíciókat veszítettünk országszerte. Emellett a kormánykoalícióban sem egyszerű a helyzetünk - legfőképpen azért, mert maga a kormány sincs egyszerű helyzetben. Akkor kell bármilyen pozícióért harcba szállni, ha az embernek világos elképzelései vannak arról, hogy mit kezd majd vele, ha elnyeri. Én eddig is mindig konkrét programmal indultam valamely tisztségért, és ha most elindulok, most is leteszem az asztalra az elképzeléseimet a hogyan továbbról.
MN: A kvázi interregnumnak nyilván köze van ahhoz, hogy eléggé kitapinthatók most a törésvonalak az SZDSZ-ben, akár a rendőri fellépés ügyében, akár például a nyugdíjügyi szétszavazásban. Mindkét alkalommal a jelenlegi és az egyik volt pártelnök, Kuncze Gábor és Magyar Bálint képviselt a többségtől eltérő álláspontot.
FG: Az kétségtelen, hogy nekem jó néhány ügyben van vitám a pártvezetéssel már egy ideje. Sok tekintetben másfajta politikai irányvonalat képviselek. Például eszembe sem jutott volna a nyilatkozatai után megdicsérni a budapesti rendőrfőkapitányt. A nyugdíjügyben természetesnek tartottam, hogy támogassak egy olyan ellenzéki javaslatot, amely szó szerint átvette a mi előző héten leszavazott elképzelésünket. Ugyanakkor nem szoktam méltatlan eszközökkel bírálni az ellenfeleimet, sem párton belül, sem másutt. Nem teszek például megjegyzéseket a munkabírásukra, az idegi állóképességükre, vagy arra, hogy ki milyen gyakran fenyegetőzik lemondással. A politika élvonalában küzdve az embernek nehéz épen megőriznie a személyiségét. Az alantas támadásokkal saját magamat alacsonyítanám le. Az érdemi viták arról szólnak, hogy az SZDSZ milyen politika mellett álljon ki. Én 1996-98 óta hangoztatom, hogy az SZDSZ-nek a saját értékrendjéhez kell mérnie magát, és az álláspontját nem annak kell meghatároznia, hogy hova köti a pillanatnyi lojalitás vagy a rövid távú megfontolások. Annak idején helyes volt belépni az első szocialista-liberális koalícióba, hiba volt viszont, hogy nem léptünk ki belőle, amikor már nem volt ránk szükség. Jó döntés volt azóta másodszor és harmadszor is koalíciót kötni a szocialistákkal, de egyáltalán nem mindegy, milyen szerepet játszunk a koalícióban. A koalíciós partner iránti lojalitás nem a legfontosabb szempont: néhány kérdésben nagyon következetesen ki kell állni a liberális értékek mellett, ha kell, konfliktusokat is vállalva a szocialistákkal. E nélkül nem fog menni.
MN: Melyek ezek a kérdések?
FG: Mindaz, ami közvetlenül érinti az SZDSZ politikai identitását. Ezért is tartom hibának a Gergényi-ügyben tett nyilatkozatot. Az SZDSZ-nek védenie kell a rendőrség törvényes fellépését a törvényellenes tüntetésekkel szemben, de nem állhat ki a jogállami normák betartásának jelentőségét megkérdőjelező álláspont mellett. Nem fogadhatjuk el az államigazgatás átpolitizálását - ezért kell visszaállítani a közigazgatási államtitkári posztot. És nem elfogadható a kormányzati felelősségek el- vagy alacsonyabb szintre hárítása sem, legyen szó a költségvetés helyzetéről, a tévészékház ostromáról, vagy éppen az augusztus 20-án történtekről, csak hogy mondjak néhány példát a napirenden szereplő ügyek közül. Ragaszkodnunk kell a demokratikus szabadságjogok érvényesüléséhez, akár ellenzékben vagyunk, akár kormányon. Nagy butaságnak tartom az úgynevezett elvi és pragmatikus politizálás szembeállítását. Elvi alapok nélkül nem lehet pragmatikusan politizálni. Pontosabban lehet, de látjuk, hová vezet. A legfontosabb feladatunk a demokratikus jogállam védelme, elvi és pragmatikus síkon egyaránt.
MN: Veszélyben van egyáltalán? Tizenhat éve jogállamban élünk. Nem így látja?
FG: Valóban, tizenhat éve élünk jogállamban, de éppen az elmúlt két hónapban történtek bizonyítják, hogy a jogállam nem működik politikai kultúra és határozottan képviselt elvi álláspontok nélkül. A demokratikus intézményrendszer valóban létrejött, és alapvetően jól is működik, a politikai kultúránk, amely íratlan normák összessége, amelyet egy demokráciában mindenki betart, és számíthat arra, hogy a partnerek is betartják, viszont rossz állapotban van - a kormány- és az ellenzéki oldalon egyaránt. Ebben nyújtjuk messze a legrosszabb teljesítményt, és ezen nemhogy javítottunk volna, hanem rengeteget rontottunk a rendszerváltás óta. Még emlékszem a Fidesz alapító okiratára, amelyben szerepelt az a mondat, hogy célunk egy másfajta politikai kultúra megteremtése. Ez sikerült a legkevésbé. A mai közéletet XIX. és XX. századi típusú szembenállások határozzák meg. Sürgősen civilizálnunk kell a közéletünket, és felhagyni az ellenfél folyamatos gyalázásával, mert ha így megy tovább, előbb-utóbb egyetlen ép érzékszervekkel rendelkező ember sem vesz majd minket komolyan.
MN: A cél tisztességes, de kétségeink vannak az eredményességét illetően. Hogyan képzeli a megvalósítást?
FG: A jogállami normákhoz való ragaszkodás, különös tekintettel a szabadságjogok képviseletére, alapvető a mai helyzetben is, téves az a közhiedelem, hogy ezek fölött eljárt azt idő, már nem lényeges kérdések. Az igazán lényeges, a közvéleményt foglalkoztató viták ma is erről szólnak. Ebben kell hitelesen politizálni. Meg kell mutatnunk, hogy erről kormányon is ugyanúgy gondolkodunk, mint amikor ellenzékben voltunk. Önbecsapás a gyülekezési törvényben keresni a problémák okát, vagy akár az alkotmányban. Hiteles, a jogszabályok érvényét kikényszerítő politikára van szükség.
MN: Nyilván a pártvezetésben meglévő vitáikra utal, a szeptember-októberi rendőri akciók megítélésének különbözőségére.
FG: Arra is, de nem csak arra. Nem alap nélkül van ebben az országban sokaknak olyan érzésük, hogy itt mindent lehet, mert semminek nincs következménye. Számomra az utóbbi két hónapnak, tehát a törvényellenes tüntetéseknek, az utcai randalírozásoknak, az október 23-i rendőri fellépéseknek és az azokat követő politikai nyilatkozatoknak is az a valódi üzenete, hogy a politikai kultúránkon kell változtatnunk. A vitáink és a kemény nézeteltérések fenntartása mellett, amelyek a jobboldaltól elválasztanak bennünket, meg kell találnunk azokat a közös pontokat, amelyek összekötnek, és amelyekben meg tudunk állapodni egymással. Nem hiszem, hogy egymás nyakába kellene borulnunk, de meg kell állapodnunk abban, hogy melyek a mindenkire kötelezően érvényes, közös szabályok, amelyekhez mindenki tartja magát. Abból kell kiindulnunk, hogy mindannyian a társadalom javát akarjuk, legfeljebb a másik szempontjából nem a megfelelő módon. A választó majd úgyis eldönti, hogy kinek ad igazat, ehhez nem kell egymás becsületébe gázolnunk.
MN: Azt az ellentmondást, hogy az egyik oldal rendben lévő rendőri intézkedésnek, míg a másik fél politikailag motivált brutalitásnak tartja az október 23-ai tömegoszlatást, hogyan lehet feloldani? Nem nagyon létezik középút.
FG: Pedig létezik. Mindig azt hangsúlyozom, hogy a rendőrség törvényesen lépett fel 23-án, hiszen mérlegelési lehetősége sem volt: a törvényellenes tüntetést fel kellett oszlatni. A vita a kormánykoalíción belül és a liberálisok között is azon robbant ki, hogy bár különböző hangsúlyokkal, de mindannyian azt gondoljuk, a rendőrség általában jogszabályszerűen cselekedett, jó néhányan mégis úgy véljük: sok esetben sem az egyes rendőri fellépésekkel, sem a rendőrségnek az ezekhez való viszonyulásával nem volt minden rendben. Mindezt látható bizonyítékok, tanúk és jelentkező áldozatok támasztják alá. Nem a fővárosi rendőrfőkapitány nyugdíjazási kérelmével kell foglalkozni. Nekünk a vitatott ügyek kivizsgálásával kell foglalkoznunk, mert ezen múlik a politikai becsületünk. Nem lehetünk a jogvédelem pártja, ha az ellenfelünk szimpatizánsainak a jogát nem védjük. Akár kormányon vagyunk, akár ellenzékben, nekünk azt kell szorgalmaznunk, hogy tisztességes, komoly vizsgálatok folyjanak. Ezt kellett volna elmondani egyszer, tízszer, százszor, és akkor levonni a személyi konzekvenciákat, ha már láttuk a vizsgálat eredményét.
MN: A gazdaságpolitikában mintha ellentmondást látnánk, különösen amiatt, hogy az SZDSZ a múlt heti nyugdíjszavazáson szociálisabb volt a szocialistáknál.
FG: Nincs ellentmondás. AZ SZDSZ a jogállami elvek érvényesülése mellett foglalt állást: ragaszkodott az 1997-es nyugdíjreform idején meghatározott jogosultsági elvek tiszteletben tartásához. A költségvetési egyensúly és a gazdasági stabilitás kulcskérdés, de nem érvényesülhetnek a jogállami elvek kárára. Nagy örömmel láttam, hogy Kóka János is kiállt a módosító javaslat megszavazása mellett, ami kormánytagként különösen tiszteletre méltó dolog volt a részéről. Egy magát komolyan vevő párt nem beszélhet lyukat a választók hasába: ha az egyik héten javasol valamit, azt a következő héten akkor is meg kell szavaznia, ha történetesen ellenzéki javaslatra kerül ismét a napirendre. Egyébként pedig az eset azt is megmutatta, hogy a szocialisták nem döntenek bölcsen, ha megpróbálnak rajtunk keresztülgyalogolni.
MN: A közéleti transzparenciának a mostani kormány is nekiveselkedett, de aztán elhalt az ügy, mert nem volt egyetértés a két nagy párt között.
FG: Pedig az összeférhetetlenségi és a pártfinanszírozási szabályok tisztába tétele nélkül nem fog menni a politika elvesztett hitelének visszaszerzése. Fel kell számolni az urambátyámmiliőt, ezt a mindent átfogó, szövevényes kapcsolati hálót, ami mára kialakult - illetve talán inkább máig megmaradt - Magyarországon. Tiszta szabályokra, világos korlátokra van szükség. Rendet kell tennünk ebben, különben ránk dől a tisztázatlanság építménye, és mindent újjá kell építeni, mint Olaszországban. Össze kell szedni azokat az embereket, akik ebben partnerek lehetnek. Nem látom reménytelennek a helyzetet: minden pártban tudok ilyenekről. Sajátos a helyzetem, mivel Fidesz-alapító koromból sokakkal máig megmaradt a jó viszonyom, illetve az utóbbi időben normalizálódtak a korábban indulatokkal teli kapcsolatok is.
MN: Egykori szobatársára, Orbán Viktorra gondol?
FG: Másokra is, de rá is. Számos jobboldali politikustársammal jó a kapcsolatom, ami persze nem jelenti azt, hogy a baloldaliakkal ne értenék szót.
MN: Léteznek olyan összesküvés-elméletek, hogy az esetleges pártelnöksége Fidesz-SZDSZ közeledéssel jár majd.
FG: A bal- és a jobboldal számára egyaránt kiszámítható, saját magával önazonos SZDSZ vezetésében szeretnék részt vállalni, és nem összeesküvés-elméletekkel foglalkozni.
MN: Egy Orbán utáni Fidesszel elképzelhetőnek tartja az együttműködést?
FG: A realitásokból indulok ki: jelenleg aki a jobboldallal közös hangot akar találni, becsapja magát, ha azt gondolja, hogy ebből Orbán Viktort ki lehet hagyni. Azonban a Fidesznek is változnia kell például a parlamentáris demokrácia melletti elkötelezettség nyilvánvalóvá tételében, a magyar közélet normalizálása érdekében.
MN: Kihúzza a ciklust a koalíció?
FG: Miért ne húzná ki?
MN: Gyurcsánnyal az élen?
FG: Október 6-án bizalmat szavaztunk neki a parlamentben. Bízom benne, hogy képes lesz vele élni.
MN: Ha önön múlik, akkor nem a jelenlegi kormánytagokkal. Hadd találgassunk: a pénzügy- és az igazságügyi minisztert cserélné le?
FG: Személyekről eddig sem beszéltem, és ehhez most is tartani szeretném magam. Strukturális változásokból kettőt említettem, az egyik a közigazgatási államtitkárok megszüntetése. Ez hiba volt, és a koalíció bátorságát mutatná, ha ezt be merné vallani, mert a poszt valamilyen formában történő visszaállítása elkerülhetetlen. A másik: tavasszal sem láttam, és most sem látom annak indokát, hogy miért kellett a Belügyminisztériumot megszabadítani a rendőrségtől. A rendőrök felügyelete nem lehet a teljesen más profilú Igazságügyi Minisztérium dolga.
MN: Hazabeszél? Hiszen ön is az egyik jelölt lehetett volna a posztra, főleg, ha pártja kérte volna ezt a koalíciós tárgyalásokon.
FG: A kormányalakításkor vállaltam volna, de az SZDSZ úgy döntött, hogy számára ez nem vonzó pálya. Ez akkor volt, elmúlt, és ma már nem is időszerű. Most azon gondolkozom, hogy pártelnökként mit tehetnék hozzá az SZDSZ megújításához, ami egyrészt teljes embert kíván, másrészt egyébként is szerencsésebbnek tartom, ha az elnök nem tagja a kormánynak.
