Bár a sajtó felvételein jóval kevesebb látszik, a szervezők szerint 2500 fizető néző volt kíváncsi szeptember 26-án a Budapest Arénában civil összefogással rendezett Nemzeti Minimum koncertre. A rendezvény a gyermekéhezés problémájára igyekezett felhívni a figyelmet. Vajon tényleg csak ennyi embert érdekel, hogy becslések szerint félszázezernyi gyerek éhezik rendszeresen Magyarországon? Vagy a szervezők rontottak el valamit?
A felháborodás
Tavaly decemberben került Horgas Péter díszlettervező kezébe Husz Ildikó és Marozsán Csilla Szociális nyári gyermekétkeztetés című tanulmánya, mely szerint 36–54 ezer gyerek rendszeresen éhezik, különösen a nyári szünetben, amikor a rászorulók nem kapnak az iskolában ingyenes étkezést (lásd A pályázat nem elég című keretes írásunkat). Horgas felhívta néhány barátját, zenészeket, újságírókat, színészeket. „Fogalmam sem volt, mit tehet néhány értelmiségi, de abban biztos voltam, valamit tenni kell” – mondta a Narancsnak, s szerinte ezzel egy hosszú tanulási folyamat kezdődött számukra. Rengeteget olvastak és beszélgettek először egymással, majd szakértőkkel, megalapították a Nemzeti Minimum mozgalmat; a 10-12 fős magba tartozik például Galkó Balázs színművész, Csoszó Gabriella fotográfus, Gálvölgyi Dorka rendezvényigazgató, Kovács Ádám szociálpolitikus, Szemere Katalin újságíró. Létrehoztak egy alapítványt, melynek Horgas Péter lett az elnöke. Ezután megkeresték a szakmai és civil szervezeteket, pártokat, egyházakat. Sikerült megszólítani a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségét, amely támogatásáról biztosította az alapítványt, ahogyan Székely László, az alapvető jogok biztosa is. Erkölcsi támogatást nyújtott majdnem valamennyi egyház és jó néhány szerzetesrend; Horgas meg is mutatta Várszegi Asztrik bencés főapát és Forrai Tamás Gergely jezsuita tartományfőnök levelét. Az Igazgyöngy Alapítvány, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat is melléjük állt.
Művészekről lévén szó – az alapító csapat egyik tagja például Bornai Tibor zenész, zeneszerző, a KFT zenekar egykori tagja –, már a kezdet kezdetén felmerült a koncert ötlete. Nem elsősorban pénzt akartak gyűjteni, mert világos volt, hogy nem egyszeri segítségre van szükség. A koncertet inkább figyelemfelhívásnak szánták, hogy a társadalom és a politika szembesüljön végre a drámai helyzettel, és „költségvetési okok miatt” egyetlen gyermek se éhezzen az országban. Ezért is volt a belépőjegy ára jelképes 1000 forint. (Úgy tudjuk, korábban magasabbra lőtték be az árat, 2015 forintra.)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma is nyitott volt a kezdeményezésre, Balog Zoltán miniszter ingyen rendelkezésükre bocsáttatta az Arénát. A szakmai kérdéseket Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral tárgyalták végig, akivel Horgas szerint konstruktívan tudtak együtt dolgozni. Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szerint nagy eredményt ért el a kezdeményezés, hiszen a munka tíz hónapja alatt sikerült leültetni az érdekelt feleket: civileket és a döntéshozókat. „Ebben magam sem hittem az elején – vallja be utólag –, de Horgas Péter megállíthatatlan volt.”
Horgas szerint az is nagy eredmény, hogy több mint 100 zenészt, zenekart sikerült megnyerni az ügynek. Jött Balázs Fecó, Bródy János, a Budapest Bár, Fábián Juli, Jónás Vera, a KFT, a Kistehén, Dés László, Bocskor Bíborka, a Quimby, Vásáry André és Zorán is. Nemcsak a művészek léptek fel térítés nélkül, de a technikai háttér megteremtését, a marketinget, a reklámot, a grafikai munkákat, egyszóval mindent társadalmi munkában csináltak. Kilenc kamerával rögzítették a 12 órás koncertet, amiből 8 órás koncertfilmet készítenek.
Mégis kevesen váltottak belépőt. Horgas Péter – aki szerint ez egy tanulságos, de nem a legfontosabb mozzanata a kezdeményezésnek – úgy látja, „talán túl sok volt a fellépő, de nem éreztem hivatottnak magamat arra, hogy megszűrjem, ki álljon színpadra egy jótékonysági eseményen”. Megítélése szerint az lehetett a probléma, hogy a gyermekéhezés nem látványos, „nincs az utcán”.
Át nem ütött falak
„Nagyon jó szándékú, de amatőr kezdeményezés volt: előre borítékolható volt a bukás, ugyanis ez a műfaj halott” – mondja az egyik koncertipari szakember.
Ő állítása szerint el is mondta a szervezőknek, hogy ha teleplakátolják a várost, akkor sem lesz egy-kétezer fizető nézőnél több.
A harminc évvel ezelőtti Live Aid idején még újdonság volt, hogy többtucatnyi neves, de eltérő stílusban alkotó zenész egymás után fellép egy színpadon. Gerendai Károly szerint későn kezdték
a szervezők a reklámkampányt, s nem is volt eléggé felépítve, nem tudta a megcélzott közönség, hogy mi történik majd a koncert 12 órájában. A szervezők nyilván azt hitték, hogy pusztán a fellépők listája és a nemes ügy pótolja a kommunikációt. Kérdésünkre, hogy kikérték-e a véleményét – a Sziget egyébként támogatta a rendezvényt –, Gerendai azt válaszolta, hogy nem, de hozzátette azt is, hogy nem kezdők szervezték a koncertet. Ha egy koncertre rosszul fogynak elővételben a jegyek, általában kisebb helyszínre viszik. Úgy tudjuk, szervezés közben sokan felvetették, hogy nagy lesz az Aréna, de Horgas ragaszkodott a helyszínhez, akkor is, amikor már látni lehetett, hogy csak lézengenek majd a nézők.
Horgas szerint ugyanakkor rengeteg médiatámogatójuk volt – többek között lapunk is –, néhány tucat citylight és óriásplakát is készült, melléjük állt számos kereskedelmi televízió. Sokan felvetették, hogy túl decens volt a grafikailag egyébként igényes vizuális megjelenés. Horgas szerint tudatosan nem akartak sokkolni és hiszterizálni. „Színházi ember vagyok, tudom, hogyan kell biztos hatást elérni, mégsem akartam láthatóan éhező, maszatos gyerekek képeivel kampányolni.”
Nem tagadja, mindez láthatóan kevés volt ahhoz, hogy átüssék a falat, a koncert hatására nem lett közbeszéd tárgya a gyermekszegénység. Gerendai szerint ennek az is lehet az oka, hogy most épp a menekültek ügye képes erős érzelmeket kiváltani, és felállítani a szociálisan érzékeny embereket a fotelből. Horgas megjegyezte, semmiképpen sem akarták azt a látszatot kelteni, hogy a menekültek és a magyar gyermekek megsegítése között kell választani. Ugyanakkor szerinte a menekültügyből tanulni is lehet, például azt, hogyan lehet akár a Facebookon néhány óra alatt megszervezni százak vagy ezrek élelmezését; és ilyesfajta „riadóláncok” létrehozása talán a gyermekéhezéssel szemben is elképzelhető lenne.
Horgas még nem tudja, lesz-e a jövőben koncert; az biztos, hogy az összegyűlt pénzből gyermekétkeztetési krízisalapot hoznak létre. „Az elmúlt időben anyagilag és fizikailag is nagyon kizsigereltük magunkat, ez ilyen módon nem mehet tovább” – mondta a díszlettervező. Kérdés, tudnak-e mozgalommá fejlődni, intézményesülni.
Határozattervezet
A szervezők a Narancsnak úgy nyilatkoztak, hogy nem bukásként élik meg a telt ház elmaradását. Szemere Katalin újságíró elmondta, hogy 1200 rászoruló gyermeknek tették lehetővé a részvételt a koncerten, és ők nagyon jól érezték magukat. A fő célt is elérték, az összes parlamenti párt képviselője jelen volt az eseményen, és átvették a szakértői határozattervezetet, amit a közeljövőben vélhetően el is fogad majd a parlament – mondta Horgas Péter (bár ezt az Emberi Erőforrások Minisztériuma érdeklődésünkre nem erősítette meg). E tervezet értelmében a képviselők kinyilvánítanák, hogy a „gyermekéhezés megszüntetésével kapcsolatos garanciális szabályokat törvényben kell rögzíteni”, továbbá felszólítanák a kormányt, hogy úgy alakítsa az ország központi költségvetését, hogy lehetővé váljék a „napi egyszeri meleg étel biztosítása” a legrászorultabb kiskorúak számára. A szükséges törvényi és költségvetési módosításokat a tervezet szerint idén decemberben kellene a parlament elé terjesztenie a kormánynak.
A koncert napját, szeptember 26-át a Nemzeti Minimum napjának szeretnék nyilvánítani, amikor a gyermekéhezésre irányulna a figyelem, és amikor számot vetnének azzal, hogy „mire jutottunk az előző évben” – mondja Horgas Péter.
| A pályázat nem elég A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult mintegy 550 ezer főnyi gyermek több mint egyharmada nélkülöz időnként – derül ki Husz Ildikó és Marozsán Csilla említett tanulmányából. 36–54 ezer gyerek vélhetően csak az iskolában kap (meleg) ételt, ezért volna fontos nekik szünidőre is biztosítani a közétkeztetést. Az egyik erre alkalmas eszköz a szociális nyári gyermekétkeztetés, ami jelenleg is működik, pályázati rendszerben. 2013-ban a leghátrányosabb helyzetű települések önkormányzatai valamennyi rászoruló gyermek után, a hátrányos helyzetű települések a rászoruló gyermekek legfeljebb 50 százaléka után igényelhettek állami támogatást. Ennek ellenére két évvel ezelőtt a leghátrányosabb helyzetű településeknek csak a kétharmada, a hátrányos helyzetűeknek pedig a fele kért és kapott támogatást. Ezért a szakemberek azt javasolják, hogy ahol a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek aránya több mint 50 százalék, a gyermekvédelmi törvény írja elő kötelezően végzendő szolgáltatásként az önkormányzatoknak a szociális nyári gyermekétkeztetés bevezetését, a szükséges forrás biztosítása mellett. De miért nem pályáznak az önkormányzatok? Husz Ildikó szerint leginkább azért, mert a mélyszegénységben élő családoknak azt akarják üzenni a polgármesterek, hogy ne vállaljanak több gyereket annál, mint amennyit el tudnak látni saját erőből. Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke még nyíltabban fogalmaz: mert utálják azokat, akiknek enni kéne adni. Vecsei szerint, ha meg is születik a törvényi szabályozás, az önkormányzatoknak meg kell találniuk azokat a szervezeteket, amelyek ellátnák e feladatot. Ez különösen nehéz, hiszen számos településen, ahol messze van vagy nincs iskola, minden egyes családnak helybe kellene vinni az ételt. Ez azonban sok érintett család szégyenérzetét is kiválthatja, hiszen míg azt senki nem tudja, hogy teljes áron, kedvezménnyel vagy épp ingyen jut a gyerek a menzán ételhez, a szünidei ellátás, ha ügyetlenül szervezik, könnyen „szegénykonyhává” válhat. Husz Ildikó szerint az idős rászorultak étkeztetésének megoldása önkormányzati feladat, ehhez lehetne illeszteni a kötelező szünidei étkeztetést. Vecsei úgy véli, ha mostantól „mindenki csak zöld lámpákat nyomogatna az ügyben, akkor is egy évtized, mire a látható gyermekéhezés eltűnik”. Ferge Zsuzsa szociológus, aki egy ideig részt vett, majd kivált a szerveződésből, kevésbé optimista: azt mondja, eleve kudarcra volt ítélve a roppant jó szándékú kezdeményezés, mert nem lehet a gyermekéhezést, gyermekszegénységet kiemelni, és önmagában megoldani. A gyerek azért éhezik, mert a család is éhezik, azért fázik, mert a család is fázik, nem lehet neki külön ételt adni, és külön befűteni. Vecsei is felidézi, hogy számos esetben meg kell etetni a családot is, hiszen van rá precedens, hogy az apa eleszi a gyerek elől a kapott ételt. |
