Erdő Péter: Jézus megtanítja nekünk, kik vagyunk

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. december 24.

Belpol

A bíboros szerint tényleg fogynak a katolikusok, de nem olyan drámaian, ahogy a népszámlálás mutatta.

Jézus életével megtanítja nekünk, hogy kik vagyunk és mi a valódi, örök hivatásunk – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek.

Erdő Péter hangsúlyozta: az ember nem tudhat magáról mindent, de Isten, aki az embert a saját képére alkotta, igazán ismer minket.

Jézus azzal, hogy megszületett, végigélte egy ember életét, meghalt és föltámadt, „föltárta előttünk létezésünk titkát”. A titkot, hogy a világmindenség és benne az ember élete nem összefüggéstelen és véletlenszerű valóság, hanem benne van Isten tervében, és ez a terv nem ér véget a halállal.

Az isteni szeretet nagyobb az egész világmindenségnél és átöleli az emberiséget is, minden szenvedés és nehézség ellenére – mondta a bíboros.

Erdő Péter kitért arra: az ember méltósága abból fakad, hogy Isten a saját képére alkotta. Manapság sokan gondolják, hogy az emberi méltósággal nem összeegyeztethető a fizikai szenvedés, hogy a méltó élet a szenvedésmentes élet. Mi, keresztények azonban, az istenképiség felől határozzuk meg az emberi méltóságot, melynek jelei az értelem, a szabad akarat és a halhatatlan lélek.

Erdő Péter a 2022-es népszámlálás ősszel nyilvánosságra hozott adatairól azt mondta:

nem lepte meg az eredmény, mely szerint egymillióval kevesebb katolikus van Magyarországon, mint volt 2011-ben.

Ugyanakkor jelezte, nem ért egyet az alkalmazott módszerrel, és a kötelező állami népszámlálás keretében feltett fakultatív kérdésre adott választ nem tartja mérvadónak az ország katolikusainak számát illetően.

Az online kérdőívkitöltés meglátása szerint szintén torzít, hiszen a kötelező adatok megadása után sokan kételkedtek az anonimitásban és inkább nem válaszoltak a vallási hovatartozásukat firtató kérdésre.

„Mi, katolikusok, teológiailag Isten népeként” és a „megkereszteltek közösségeként értelmezzük magunkat”, és a „saját anyakönyveinkből sokkal pontosabb adatokkal rendelkezünk” a katolikusok számáról – jelentette ki.

Hozzátette: természetesen a magyarországi katolikusok fogyása létező tendencia, még ha nem is olyan drámai, mint a népszámlálási adatokból látszik.

A bíboros beszélt arról is, fontos, az egyházmegyei közösségek részéről felmerült igény és cél az erősebb közösségi élet. Minél inkább kisebbségi helyzetbe kerül egy keresztény közösség bárhol a világban, tagjai számára annál fontosabb, hogy ne csak a templomban találkozzanak, hanem az élet minden területén szorosan összetartozzanak.

Ugyancsak erősödik az igény a szakmai, hivatásbeli közösségekre, a katolikus orvosok, mérnökök, pedagógusok, pszichológusok közösségeire, melynek tagjai segítik egymást abban is, hogy a hivatásuk gyakorlása során felmerülő morális problémáikat a hit szellemében oldják meg.

Az érsekség e közösségek létrejöttét igyekszik segíteni például a Bízd rá magad! szolgálattal, melynek honlapján katolikus közösségeket lehet keresni, de a különböző élethelyzetekre, így például a házassági krízisre, illetve olyan állapotra, amikor beteg vagy autista gyermek van a családban, is ajánl katolikus szellemiségű segítséget, szakembert az internetes oldal.

Erdő Péter az ukrajnai háborúról szólva kiemelte: noha kevesebb figyelem kíséri, az egyház karitatív szervezetei továbbra is folyamatosan segítik a Kárpátalján élő magyarokat és az oda menekült ukránokat.

Az egyház különös gondot fordít az Ukrajnából Magyarországra érkezett menekültekre, különösen a gyerekekre. Több egyházmegyei iskolában vannak ukrán diákcsoportok, közülük kiemelkedik az esztergom-kertvárosi Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola, ahol száz ukrán diák tanul.

Jelezte, a háború közelsége a lelkipásztori munkában is megjelenik, „lelkipásztori életünkben érzékeljük, hogy a földre félelem borul, hogy sok emberen úrrá lett a rettegés” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a gyűlölet, a gonoszság egészen ijesztő, embert pusztító erői jelennek meg a háborús helyzetekben.

Ezért imádkozunk most különösen is a békéért – mondta, megemlítve, hogy vannak elkötelezetten, közösségben imádkozó csoportok. Az egyik ilyen lelkiségi mozgalom tagjai a második világháború óta járnak rendszeresen engesztelő imádságot végezni „népünk és a világ bűneiért, a békéért és a nemzet megmeneküléséért” a Normafához. Az ő csaknem 80 éves vágyuk teljesült decemberben, amikor elkészült a Szent Anna-réti engesztelő kápolna.

A bíboros az elmúlt év magyar katolikusok számára legfontosabb eseményének Ferenc pápa áprilisi magyarországi látogatását nevezte.

Hangsúlyozta, hogy az egyházfő ezzel a – 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utáni – második magyarországi útjával a magyar népet, a magyar katolikus közösséget akarta meglátogatni. Lelkipásztori és államközi látogatásra jött egyszerre, talán ezért is fogadta – a katolikus közösségen túl – az egész társadalom ilyen örömmel.

A látogatás helyszínei, a meglátogatott közösségek – az állami vezetőkön és a magyar egyház tagjain kívül a halmozottan sérült gyerekek, szegények, menekültek, fiatalok és a karitatív szervezetek – kiválasztása jelzi, hogy Ferenc pápa milyen csoportokra figyel különösen egész péteri szolgálata során.

A bíboros kiemelte azokat a pillanatokat, amelyek megmutatták, hogy Ferenc pápa ismeri a magyar nép történelmét és átérzi a mögöttünk álló hosszú évtizedek szenvedéseit. Megemlítette a jelentet, amikor a Szentatya kezet csókolt az 50-es években vértanúhalált halt pap, Boldog Brenner János szintén pap testvérének a Szent István-bazilikában.

Erdő Péter megrendítőnek nevezte a Kossuth téri szentmise zárását, amikor Ferenc pápa az esztergomi bazilika Bakócz-kápolnájának Szűz Mária-kegyképe előtt megújította Magyarország felajánlását a Szűzanyának.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.