A parlamenti kétharmad 98 százalékos különadót vetne ki a közszférában adott végkielégítések kétmillió forintot meghaladó részére. A kormánykoalíció ezzel kijelölte a jó erkölcs pénzügyi határát: kétmillió forintnál húzta meg. Néhány nap múlva a jó erkölcsbe ütközhet például a húsz-huszonöt-harminc éve dolgozó középiskolai tanár, orvos, tűzoltó, katona hasonló járandósága is.
Az Alkotmány várhatóan imigyen módosul: "A közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek részéről jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmek tekintetében törvény, az adott adóévtől kezdődően, külön mértékű kötelezettséget állapíthat meg." Biztosan van, aki egyből érti, még ha tud is magyarul. A javaslat indoklása szerint "az alkotmányozó a társadalmi igazságérzetet sértő, jó erkölcsbe ütköző jogviszonyok ellen kíván fellépni az adóztatás eszközével", és lehetővé kívánja tenni, hogy az ilyen módon szerzett jövedelmek "adóztathatóak legyenek az adott adóév egészére vonatkozóan".
2010. január elsejéig visszahatólag is kivetendő a különadó. Az alkotmánymódosítás ebben az évben egyértelműen a közszféra különböző területein végkielégítésként (az egyszerűség kedvéért a hasonló célt szolgáló járandóságokat is nevezzük így) kifizetendő összegek megkurtítására irányul. Kérdés persze,
miért vonatkoznak más
adójogszabályok a magán-, illetve a közszférában dolgozókra. Továbbá nem hívták össze az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, nem folyt érdemi tárgyalás sem a szakszervezetekkel, sem a munkáltatói képviseletekkel a különadó ügyében. Talán azért, mert a munkajogot csupán közvetve érinti, hiszen a dolgozó a végkielégítés összegét papíron megkapja, ám - két százalék híján - a kétmillió feletti részét adó formájában vissza kell juttatnia a költségvetésbe.
A munkáltató viszont köteles lesz kifizetni - netán a dolgozó kifejezett kívánsága ellenére is - a végkielégítést, és ezen túlmenően állnia kell a 27 százalékos egészségügyi hozzájárulást a teljes öszszeg után - azaz a kétmillión túli összegre is. Jogtechnikailag így szivattyúzzák vissza a köz bukszájába a "jó erkölcsbe" ütközött forintokat.
Távolról szemlélve ez persze nagyon népszerű lépés, hiszen tetszetős érv, hogy ez munka nélkül felmarkolható pénz. Lehoczkyné Kollonay Csilla, az ELTE munka- és szociális jogi tanszékének vezetője kifejezetten károsnak tartja ezt az általánosító felfogást: "A végkielégítés funkciója egyrészről az, hogy a munkaviszonyban egyazon munkáltatónál eltöltött időt elismerje, másrészről pedig az, hogy az álláskeresés idejére valamilyen pénzügyi segítséget nyújtson. Ennek mértéke rendszerint - itthon és mindenütt a fejlett világban - a munkáltatónál eltöltött időhöz igazodik." Aki több évig dolgozik egy helyen, azért is kap nagyobb összegű végkielégítést, mert számára nehezebb a váltás, mivel az addigi körülményekhez, szakmai orientációhoz szokott az illető. A magyar jog ezenkívül az életkort is honorálja azoknál, akik közelítenek a nyugdíjas esztendőkhöz, hiszen újbóli elhelyezkedésük gyakorlatilag lehetetlen. "További gondot jelent a munkáltató megszűnése, jogutódlás vagy a jogellenes megszüntetés esetén járó kifizetések megítélése. Ugyanis ilyen esetekben gyakran felmondási idő nélkül, azonnal szűnik meg a jogviszony, és a végkielégítés a bekövetkezett sérelem, elvesztett jogok és bizonytalan helyzet kompenzálására is szolgál" - mondja a szakértő.
A végkielégítések mértéke a botrányos BKV-ügyek kirobbanása után lett politikai ügy: 2009-ben két szocialista képviselő törvényjavaslatot nyújtott be, mely szerint a köztulajdonú vállalatoknál a vezető állású dolgozóknak a felmondási időre és a végkielégítésként járó összeg ne haladhassa meg az érintett hat hónapi átlagbérét. Az indítványt ketten jegyezték: Bárándy Gergely - és Hagyó Miklós. És bár bűnügyileg szigorúan ragaszkodunk az ártatlanság vélelméhez, furcsa, hogy - a BKV működéséért is felelős bukott városvezetőként - éppen az utóbbi lépett föl a nyilvánosságban a közpénzek védelméért. Senki nem tiltakozott emiatt a szocialista frakcióban? ,,Hangosan nem" - mondja egy akkori képviselő. Később a kormányzat is nekilátott egy törvényjavaslatnak, hogy szélesebb körben szabályozza e kérdést.
A végkielégítés alapja az átlagkereset, vagyis nem mindegy, hogy valaki havi kétszázezret vagy egymillió-kétszázezret keres. A mértéket - főként a szolgálati idő figyelembevételével - törvény írja elő. Ám attól fölfelé el lehet térni - például a kollektív szerződésben. (A kollektív szerződés a munkáltató és a munkavállalók képviselői közötti bonyolult alku része, mint például a MÁV-nál, vagy éppenséggel a BKV-nál.) Ez azonban nem vonatkozik feltétlenül az ott dolgozó "vezető állású" alkalmazottakra. 'k külön megállapodást - jellemzően "menedzserszerződést" - köthetnek, benne külön szabályozva a végkielégítés mértékét is. Ennek elvben az az értelme, hogy a versenynek kitett köztulajdonú cégek is megfizethessék a minőségi szakembereket. Az elvvel nincs is baj - az viszont, hogy a gyakorlatban ez miként működött bizonyos helyeken, más kérdés.
A közszférában ún. bértábla és a hozzá kapcsolódó, szintén törvényben rögzített egyéb javadalmazási rendszer szabályozza a járandóságokat. Az elfogadandó különadó a törvény által garantált, az érintett által nemigen befolyásolt, kirívóan magasnak sem mondható végkielégítéseknek is nekimegy - ráadásul a közszféra egészében. Nem véletlenül tiltakoztak a különböző érdekképviseleteik. A Pedagógusok Szakszervezete felvetette: azoknál, akik legalább húsz éve dolgoznak a köz szolgálatában, hárommillió-négyszázezer forintnál legyen a határ. Rogán Antal a parlament gazdasági bizottságának vezetőjeként ennek nyomán be is nyújtott egy ilyen indítványt, amit a kormányzat nem fogadott örömmel - és fegyelmezett fideszes képviselőként utóbb már Rogán sem támogatta.
Csakhogy azoknak a közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek, kormánytisztviselőknek, szolgálati jogviszonyban lévőknek, akiket a tervezett korlátozás hátrányosan érint (főleg azokat, akik több évtizedet lehúztak a munkahelyükön), szerzett jogaik vannak, amiket korábban jó néhányszor védelmébe vett az Alkotmánybíróság. "A szerzett jogoknak a közszférában még nagyobb a szerepük, hiszen a foglalkoztatási feltételek részletekbe menő, pontos szabályozása az előreláthatóság és kiszámíthatóság fontos feltétele" - teszi ehhez hozzá Lehoczkyné Kollonay Csilla.
Ha a méltánytalanul magas végkielégítések visszaszorítását különadóval akarják megoldani, a tanszékvezető asszony szerint annak csak a törvény szerint járó végkielégítés fölötti összegekre kellett volna vonatkoznia: "Így megakadályozhatók lennének a visszaélések, és a törvény nem hozná hátrányos helyzetbe - és fordítaná a törvény ellen - azokat, akik évtizedeket becsülettel dolgoztak. Hiszen semmi szín alatt nem tartozhat az erkölcstelen mértékű jövedelem kategóriájába az, ami húsz éve törvény szerint jár. Sőt, alanyi jogon járni fog ezután is." A különadó szerinte
több szempontból diszkriminatív
is: például azért, mert többet von el attól, akinek hosszabb volt a szolgálati ideje. "Aki hét éve dolgozik, annak egyébként is csak két hónap járna. Aki viszont húsz esztendeje, annak alapesetben nyolc hónap, a nyugdíjkorhatár előtti öt évben - a törvény szerinti emelt mértékben - plusz négy, azaz tizenkét hónap. Az egyenlő bánásmód kialakult elvei szerint alkotmányellenes az olyan különbségtétel, aminek tárgyilagos mérlegelés szerinti indoka nincs, tehát önkényes. Ezt mondta ki több ítéletében az Alkotmánybíróság. Márpedig itt ilyen különbségtétel van, hiszen megfelelő ok nélkül - illetve a jó erkölcsre hivatkozva - többet vesznek el attól, akinek hosszabb a szolgálati ideje." Úgy gondolja, az még nem egyenlő bánásmód, ha mindenkire azonos szabályt alkalmazunk: "Már Arisztotelész megmondta: nemcsak az diszkrimináció, ha a törvény eltérően bánik azonos helyzetűekkel, hanem az is, ha azonosan bánik eltérő helyzetűekkel."
Lehoczkyné Kollonay Csilla az Európai Szociális Chartát ellenőrző független nemzetközi szakértői bizottság tagjaként azt is megjegyezte, hogy a Chartának a tisztességes bérezésről szóló 4. cikkelye értelmében a részes államok elismerik minden munkavállaló jogát a munkaviszony megszűnése esetén megfelelő méltányos felmondási időre vagy megfelelő összegű kompenzációra. A 15 év munkaviszony után tervezett nyolcheti bér a Chartába ütközően csekélynek minősül - igaz, Magyarországnak ezzel nem lesz gondja, mert a tisztességes bérről szóló cikkelyt máig nem ratifikálta.
És még
A pénzügyi, gazdasági törvénycsomag részeként nemcsak a közszféra végkielégítéseire vonatkozó különadóról, hanem a bérplafonról is dönt az Országgyűlés, mégpedig a statisztikai hivatal által kimutatott előző évi bruttó nemzetgazdasági átlagkereset tízszeresében határozva meg azt. Volt ehhez hasonló eddig is hatályban: a köztulajdonú gazdasági társaságokra szabott, 2009 őszén született törvény ugyancsak a jegybank elnökének az illetményére fókuszált. Az ilyen helyeken dolgozók havi díjazása legfeljebb a Magyar Nemzeti Bank elnöke "tárgyévi összes keresete egytizenkettedének az egynegyede" lehet - ami kétmillió forint körüli összeg volt.
