Kampányra készül az MSZP és az Együtt-PM

Erőfelmutatás

  • Rényi Pál Dániel
  • 2013. november 3.

Belpol

Október 23-án közösen ünnepel, majd közösen vág a 2014-es kampánynak az MSZP és az Együtt-PM pártszövetség. Megnéztük, milyen arzenállal indul csatába a balközép ellenzék.

"A mai nap üzenete az, hogy a Fidesz legyőzhető" - írta szombati közös közleményében az MSZP elnöke, Mesterházy Attila és az Együtt-PM pártszövetséget vezető Bajnai Gordon azok után, hogy a Kecskeméti Törvényszék helyt adott az ellenzéki pártok panaszának, és új szavazást rendelt el Baja Bokodi úti körzetében. (Az időközi önkormányzati választáson ugyan a Fidesz jelöltje, Kovács Csaba nyert, ám a bíróság szerint megalapozott volt a gyanúja annak, hogy olyan szabálytalanságok történtek a voksolás napján, amelyek döntően befolyásolták a választás kimenetelét.) Ez a kijelentés illeszkedik a baloldal vezető politikusainak elmúlt hetekben tett nyilatkozataihoz. Az augusztus eleji nyírbátori önkormányzati voksoláson aratott győzelmet a szocialisták már a remény jeleként értékelték, Bajnai Gordon pedig a koordinált indulás feltételeiről bejelentett megállapodás óta visszatérően arról beszél, hogy el kell hitetni a választókkal: van esély a diadalra. (A PM-es Karácsony Gergely a bajai választás tapasztalatai alapján a kormányváltást egyenesen "papírformaként" jellemezte.)

Az ellenzéki politikusok valószínűleg jól érzik, hogy a választók reményvesztettsége legalább akkora ellenfele az ellenzéki pártoknak, mint a Fidesz. A Medián szeptember eleji felmérése szerint a kormánypárt jövőre akár újra kétharmados többséget szerezhet a parlamentben, ráadásul míg a Fidesz az elmúlt egy év alatt 10 százalékponttal erősödött, a baloldal támogatottsága lényegében stagnál. Az ellenzék számára ennél is aggasztóbb jel, hogy a választók nem hisznek a sikerükben: egy "most megrendezett" választáson még az MSZP-sek szerint is a Fidesznek lenne a legnagyobb esélye a győzelemre, míg az elkötelezetlen szavazók alig 6 százaléka véli úgy, hogy az MSZP-nek van a legnagyobb sansza kormányt alakítani. (46 százalék nem tudja megmondani, ki a legesélyesebb, 41 százalék szerint viszont a Fidesz esélye a legjobb a kormányalakításra.) Az sem biztató számukra, hogy a kormányváltást kívánók kevesebb mint egynegyede gondolja, hogy a legjobb megállapodás született az MSZP és az Együtt-PM között. A kampányt előkészítő politikusok hangsúlyozzák: noha házon belül optimista a hangulat, kulcskérdés, sikerül-e megváltoztatni a választók negatív percepcióit. Azért is emeli tovább az ellenzék a bajai választás tétjét, hogy elhitesse a választókkal: működik az együttműködés, van remény.

Evangelizáció

Az MSZP a március 9-én, a Budapest Arénában megrendezett nagygyűléssel kezdte a felkészülést a kampányra - és jöhet ki bármilyen közvélemény-kutatási eredmény, a Jókai utcában hónapról hónapra bizakodóbbak. A tavasszal megalakult választás-előkészítő munkacsoportot az elnökség megbízásából a párt budapesti elnöke, Molnár Zsolt vezeti, az ő munkáját a frakcióigazgató Tóbiás József segíti. Csakúgy, mint négy évvel ezelőtt, a választási periódus idejére az MSZP-elnökség hatásköreit ezúttal is az országos választási bizottság veszi át. Az október 19-i kongresszus után megalakuló bizottságot Mesterházy Attila irányítja, mellette kampányvezetőként várhatóan tagja lesz a bizottságnak Molnár Zsolt, az összes alelnök és az EP-lista élére várt Szanyi Tibor is. Része lesz a munkában a párt kommunikációs igazgatójaként Déri Balázsnak és a választmányi elnök (egyben szegedi polgármester) Botka Lászlónak, akik elsősorban politikai-tartalmi kérdésekben adnak tanácsot a miniszterelnök-jelöltnek. A megyei szervezetek kézbentartása és a döntések becsatornázása Molnár Zsolt és a pártigazgató Velez Árpád feladata - ők utasítják és kérik számon a megyei kampányfőnököket. Az izraeli kampányszakember, Ron Werber elsősorban a kampány vizuális megjelenéséért - a színpadi elemekért, kamerabeállításokért - és még inkább az aktivisták "karbantartásáért" felel. Werber március óta van Magyarországon, és tudomásunk szerint nincs más nemzetközi megbízása, jelenleg kizárólag az MSZP kampányán dolgozik. Az elmúlt fél évben mintegy húsz tréninget tartott az egyes választókerületi szervezeteknek, az ő feladata ugyanis a kampányra négyezresre duzzadt aktivista kemény mag kondicionálása. Ez a munka kulcsfontosságú, hiszen ezek az aktivisták sarkallják munkára a további önkénteseket. A MSZP tagsága jelenleg 30-31 ezer között mozog, de a tágan értelmezett aktivistakör létszáma - Molnár Zsolt szerint - a kampány legforróbb heteire megközelítheti a százezret is. Hogy ez tényleg így legyen, a párt a kampány első hónapjaiban kevésbé a kommunikációs stratégiára, mint inkább az aktivistahálózat bővítésére és felrázására fókuszál. Általános vélekedés ugyanis a Jókai utcában, hogy a remény üzenetét nem óriásplakátokon és tévéreklámokban, hanem személyesen kell elvinni a választókhoz.

A Jókaiban

A következő hónapban a legégetőbb feladatok a Molnár Zsolt, Velez Árpád, Ron Werber trióra várnak. Mint az egyik kampányfelelős a Narancsnak elmondta, a legfontosabb cél, hogy tél elejére a párt minden legalább ezres lélekszámú település főterein nagy létszámban, "látványosan" jelen legyen. "Több tucat aktivistának kell vöröslenie egy-egy főtéren. Az embereknek látniuk kell, hogy valódi alternatívát jelentünk és lehet számítani ránk. Eleinte talán félnek majd odajönni hozzánk, nehogy a helyi kiskirály emberei kiszúrják őket. De ha csak a szemük sarkából látják, hogy ezek ott vannak és valódi erőt képviselnek, sokkal inkább elhiszik majd, hogy győzni tudunk, és könnyebben húzzák majd a mi nevünk mellé az X-et" - írta körül a közeljövő legfontosabb feladatát a stratéga, aki szerint tavasz óta töretlenül gyarapodik a hálózatuk, és "nagyon biztatóak" a belső felmérések adatai. A Narancs információi szerint ugyanakkor a kommunikációs stratégia messze nincs kész, a vázlatok egyelőre Mesterházy asztalán pihennek. Ezekből még csak annyi szivárgott ki, hogy januárra az MSZP markáns negatív kampánnyal készül, amellyel elsősorban a kevésbé iskolázott, a kormány szociálpolitikája miatt lecsúszott és egzisztenciájukban megingott rétegeket igyekszik megnyerni magának. "Bajnaiék azt hiszik, hogy negédes értelmiségi okoskodással ellensúlyozni lehet a Finkelstein-féle fideszes démonizálást, hogy szép szavakkal meg lehet dumálni a választókat. De nem: a választók erőt akarnak látni, azt, hogy tökös vagy és mersz visszavágni" - indokolta kérdésünkre ennek szükségességét egy másik szocialista kampányvezető, aki szerint az MSZP az egyetlen kormányváltó erőként, nagybetűs "Alternatívaként" igyekszik pozicionálni magát a választók előtt. Egyetlen olyan erőként, amelynek reális esélye van leváltani a kormányt. "Kicsit hasonló karakterű kampány lesz ez, mint volt a Fideszé négy éve. Kevés konkrétumot ígértek, de változást mindenképp. Ha el akarod küldeni a kormányt, csak mi vagyunk." Belső villongástól aligha kell tartani: noha Mesterházynak elnökségi tagokat - például Kunhalmi Ágnest vagy Gúr Nándort - is fel kellett áldoznia az együttműködés oltárán, erős embereit könnyen tudja kompenzálni az országos listán. Utóbbira az elnökség tesz javaslatot, és végül választmány terjeszti az októberi kongresszus elé, ahol ezzel hivatalosan is eldördül a szocialista kampány startpisztolya.

A Déli Pointnál

Ingadozóbb a hangulat a budai Déli Point irodaházban, ahol az Együtt 2014 és a PM nyár közepe óta immár közös irodahelyiségben készül a jövő évi kormányváltásra. Amint Karácsony Gergely idézett mondata mutatja, kifelé töretlenül optimisták, de a lesújtó közvélemény-kutatási adatok igencsak borzolják a kedélyeket. Többen keseregnek amiatt, hogy a pártot "divat lett rugdosni", és egyre rosszabb a megítélésük a független sajtóban. A teljes népességben a Medián szerint is csak 6 százalékon állnak, a Szonda Ipsosnál egyenesen 3 százalékig estek vissza. Jelen formájában a pártszövetségnek nem is az 5, hanem a 10 százalékos küszöböt kellene megugornia az Országházba kerüléshez, ezért hetek óta téma, végül milyen formában áll rajthoz az Együtt-PM. A zöldpárt társelnökei, Szabó Tímea és Jávor Benedek arról beszéltek a Narancsnak, hogy nincs napirenden az összeolvadás, az ő ambíciójuk ugyanis az, hogy 20 százalék magasságába tornásszák fel a szövetség támogatását. Az Együtt oldalán viszont óvatosabbak. "Mi biztosak vagyunk abban, hogy megugorjuk a 10 százalékot, de mi van, ha a választók nem?" - nagyjából így lehet összefoglalni a kétkedők vélekedését a Bajnai vezette pártban. A kampányt szervezeti szinten koordináló Szigetvári Viktor diplomatikusan annyi felvilágosítást adott, hogy az érintett pártok "felelősségük tudatában" lépnek ebben az ügyben - többet nem kívánt elárulni. Az biztos, hogy az alternatív megoldást sürgetők szerint szorít az idő: minél később történik a formai váltás, politikailag annál nehezebb lesz vállalni. (A felek abban mindenesetre már korábban megegyeztek, hogy kétharmad-egyharmad arányban osztoznak a kialkudott 31 egyéni képviselői helyen.)

A munka ettől függetlenül régóta zajlik. Szigetvári felelős a 31 egyéni jelölt felkészítéséért, a 90 feletti számú választókerületi szervezet karbantartásáért, és az újak megszervezéséért. Az Együttnek eddig a 30 alapító adta a komplett tagságát, de ez a szám a választókerületi vezetőkkel, a képviselőjelöltekkel és a szervezőkkel épp a napokban ugrott 300 fölé. Szigetvári szerint jelenleg nagyjából 3500-an szeretnének taggá válni, de az elnökség óvakodik a tömeges beléptetéstől, ezért a kampányban nyújtott teljesítmény függvényében zajlik majd a létszámbővítés, ami várhatóan csak a választásokra éri el az ezres nagyságrendet. Jelenleg az Együtt-PM önkénteshálózata 10-12 ezres, a párt legális támogatói adatbázisában pedig nagyjából 200 ezer háztartás szerepel. A kampányszakértő nem tagadta ugyanakkor, hogy vannak fehér foltok: Somogyban és Tolna megyében még sok munka vár a toborzókra, és Hajdú-Bihar, valamint Jász-Nagykun-Szolnok "vidékiesebb tájain" is van hova fejlődni.

A terepmunkát Bajnaiék sem bízzák a véletlenre: fontos szerep hárul az Együtt amerikai partnerére, a 270 Strategies tanácsadó cégre. A vállalatot alapító Mitch Stewart egyike a feltörekvő amerikai tanácsadó-generáció legjobbjainak, a "billegő államok" kampányainak irányításával kulcsszerepe volt Barack Obama elnök tavalyi újrázásában. Stewart a közös munka kezdete óta négyszer járt Budapesten, és rendszeres kapcsolatban áll Szigetváriékkal. Nem kisebb név a cég másik alapítója, Jeremy Bird sem, akit tavaly a Rolling Stone csak az Obama-kampány "titkos fegyvereként" emlegetett; a Demokrata Párt tavalyi kampányában az aktivisták központi irányításáért felelt. Szigetvári mellett Karácsony Gergely koordinálja a kommunikációs munkát: ő határozza meg a napi reakciókat és hirdetési stratégiát. A PM-es politikusnak Gyurcsány Ferenc egykori és Bajnai Gordon jelenlegi szövegírója, Gyurkovics Tamás, valamint a Haza és Haladás Egyesület alapítójaként Simó György ad tanácsokat. Politikai és stratégiai kérdésekben Bajnai Gordon döntően a fentiek véleményére támaszkodik, de az utóbbi időben rendszeresen részt vesz az egyeztetéseken Keszthelyi András is, aki szintén dolgozott korábban Gyurcsány Ferencnek, sportminisztersége alatt például ő volt a későbbi kormányfő kabinetfőnöke. Szigetvári és Karácsony egyaránt szívesen megmérették volna magukat egyéni körzetben, de Bajnai kérésére végül elálltak ettől: az elnökjelölt szerint ugyanis fontos, hogy mindketten kizárólag az országos kampány koordinációjára koncentráljanak.

A Bajnai-kampány tartalmi elemeinél viszont vannak belső viták arról, meddig kell mindenáron a "a középnek és a bizonytalanoknak játszani". A keményebb vonalasak szerint akár még jól is jöhet, hogy a Szolidaritás vasárnapi tüntetése durvábban sikerült a tervezettnél, mert - fogalmaz egy belső kritikus - épp "ideje eltenni az Audi-slusszkulcsokat és feltűrni az ingujjakat". Egy másik, a Bajnai-kampányra rálátó forrásunk ezt úgy fogalmazta meg, hogy "le kell hántani a pártról és Bajnairól az elitista, audis SZDSZ-es imázst, keményebben, egyértelműbben kell fogalmazni, és végre el kell felejteni az értelmiségi okfejtéseket".

A Victor Hugóban

Az ellenzéki pártok közül támogatottsága alapján egyedül a Demokratikus Koalíciónak lehet esélye beszállni, de szeptember elején Gyurcsány és Mesterházy között szinte el sem kezdődtek, már meg is szakadtak a tárgyalások. (A DK ragaszkodik ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc a szocialista pártlista befutó helyeinek egyikén szerepeljen, amiről az MSZP-ben hallani sem akarnak.) Jelen állás szerint új tárgyalási körre legfeljebb a kampány későbbi szakaszában kerülhet sor, ha egyáltalán. Annyi azonban mindenképp érzékelhető, hogy Gyurcsány harcos megszólalásaival gyarapodik a DK tábora - a friss Medián-számok szerint például a biztos pártválasztók között már 5 százaléknál járnak. Amint Varju László pártigazgató kérdésünkre válaszolta, 860 településen vannak jelen, és van egy mindenre elszánt, 8400 főt számláló párttagságuk.

A koordinált indulásról történt megegyezés óta az MSZP és az Együtt-PM mindenesetre érezhetően kevésbé egymással, egyre inkább a saját bázisukkal és jelöltjeikkel foglalkoznak. Konfliktusforrás azért bőven akad: morgás volt például amiatt, hogy az MSZP nem volt hajlandó támogatni Gulyás József volt SZDSZ-es képviselő szentendrei jelöltségét, a túloldalt pedig Kunhalmi Ágnes MSZP-elnökségi tag emésztette meg nehezen, hogy át kell adnia a második kerületi jelöltséget Szelényi Zsuzsannának. Ezen túl elsősorban olyan szocialista alapszervezetek környezetéből érkeznek elégedetlenkedő hangok, ahol a helyi jelöltet a pártszövetség adja. Mindezzel együtt is úgy tűnik, hogy sikerült megegyezni. Szigetvári Viktor és Karácsony Gergely, Molnár Zsolt és Tóbiás József nyár óta többször asztalhoz ültek, és a felek túl vannak egy-két közös akción is. Baján az Együtt kampányával megbízott Bogád Zoltán és a szocialista Déri Balázs a hírek szerint jól tudtak együttműködni, és a Jókai utcai székház elé hirdetett fideszes villám-sajtótájékoztatót is közösen torpedózták meg a balközép kommunikátorok. A párt és a pártszövetség megegyezett arról, hogy a két miniszterelnök-jelölt a következő hetekben-hónapokban közösen ismerteti a megyék egyéni jelöltjeit - legkésőbb november elejéig sor kerül a közös fővárosi jelöltek bemutatására is. Várhatóan közösen zajlik majd a választóköri delegáltak felkészítése is, és az első plakáttervek már az íróasztalokon vannak. Október 23-án pedig közös nyitánnyal indul a kampány.

Figyelmébe ajánljuk