Három, nagyjából egyforma, impozáns méretû malac (belõlük csak a hurkából 12 négyzetméternyi került az asztalokra), 40 tyúk, 320 kiló görögdinnye, 160 liter kóla és ugyanennyi narancslé, 450-500 liter sör, töménytelen mennyiségû tömény, bor és sütemény - valamint több száz liter ásványvíz, de abból eleinte kevés fogy. Ivády Gábor megadja a módját.
Pedig a boldogító "igen" már május elsején elhangzott - igaz, csak két tanú, egy kíváncsiskodó és persze (Levente atya közvetítésével) Isten elõtt. Annyira hirtelen jött a ceremónia, hogy se gyûrû, se a megfelelõ papírok nem voltak ott, s a szándék is csak az esketés elõtt két órával vált nyilvánvalóvá. A polgármester, akinek a környéken az uniós csatlakozást ünneplõ eseményeken illõ volt megjelenni, partneréül hívta az alig néhány hónapja a fõiskoláról ismert, ám neki borzasztóan tetszõ csoporttársnõjét. Az egerszalóki orgonaavatást követõ ebédnél azonban már kínosan feszengett, mert a mókának szánt bemutatkozás után a püspök tényleg Ivády menyasszonyaként kezelte a hölgyet. A feszültséget oldandó viccesen megkérdezte Ágotát, hozzámegy-e feleségül - aki, minthogy érti a tréfát, rávágta: csak ha még aznap sikerül elintézni. Két órával késõbb a kérdés komolyan is elhangzott, mert Ivády Gábor elintézte, hogy feleségül vehesse a nõt, akivel addig még csókot sem váltott korábban. Az oltár elõtt saját maguk megrökönyödésére is boldogan igent mondtak egymásnak. A házasságkötés hírére eltátotta a száját a falu és mindkét rokonság.
A 14 személyre terített, lócás asztalok egyikénél egy õsz hajú bácsi szóba hozza, hogy volt már Ivády-esküvõ idején katasztrófa is a faluban, s talán annak lehetett ilyen - igaz, ellenkezõ elõjelû - sokkoló hatása. Szerinte nem csoda, hogy késõbb tönkrement az a házasság. Mesélni kezdi, hogy még '62-ben, Ivády (Borsos) Béla és Ivády (Laczi) Klára esküvõjén kigyulladtak a téeszépületek, s noha a násznép hamar oltani kezdte a tüzet, a lóistállóban bennégtek az állatok. Tovább nem jutunk, mert a túloldalról ketten ridegen a mesélõ tudtára adják, hogy fogja be a száját, itt most nem illenék ördögöt festeni a falra. Hasonló tragédiára egyébként sincs esély, mert se téesz, se ló; a tehenek meg nem a faluéi, ráadásul kint legel mind a domboldali kukoricásban. Ettõl illan is a gyorsan jött feszültség, és már az egész asztaltársaság egy helyi anekdotán nevet.
Ivády Gábor katonatiszti mérnökcsaládba született, s hivatásos katona is lett belõle, de nem sokáig, miután a fegyelemnél és a néhány kockafejû feljebbvalónak való megfelelésnél jobban kezdte érdekelni az emberi lélek. Aztán egy bõ évtizeddel késõbb Budapestbõl, a reklámszakmából és a rendezvényszervezésekbõl lett elege, s minthogy kisgyerek kora óta leginkább a nagyszülõknél érezte jól magát, megvette Ivády Rudolf házát, és visszaköltözött õsei földjére.
Egy Ivádynak polgármesterré válni Ivádon 2002-ben sem lehetett túl nehéz feladat: mert ha a hétszilvafás nemesek leszármazottaira már nem is igaz az egykori adat, hogy 8:1 arányban létszámtúlsúlyosak más famíliákkal szemben, azért most is rengeteg a rokon. Ráadásul a faluba visszaköltözésekor is már ismert figura volt, sikeresnek, gazdagnak számított, fiatalos elképzeléseit pedig az elõdeivel meglévõ vérbeli kapcsolat szálai is erõsítették. Ez utóbbi itt nem anynyira meglepõ. Még akkor sem, ha velük ellentétben õ a Fidesz, és az országgyûlési képviselõség felé is aktívan kacsingat.
Az örömapa, Ivády Dénes az étkezések és italozások közti szünetekben megpróbál eligazítani a falu és a család történetében. A ház mögötti rétre kiterített 21 méter hosszú, 16 generációt és 21 hadat struktúrába rendezõ nyomtatványa azonban elsõre inkább ijesztõ, mint eligazító hatást kelt. (A had az azonos generációba tartozó, azonos nevû, itt lakó Ivádyak megkülönböztetésére szolgált. Általában valamilyen ragadványnevet takart, úgymint: Bialos, Bíró, Esküdt, Laczi, Antal, Birka stb. Ezt a hadnevet a leszármazottak magukkal vitték, és bár ma már a ragadványneveket hivatalos iratokban nem használják, Ivádon ez továbbra is meghatározó információnak számít.) Rontja még az ivádyság teljes megértésének lehetõségét, hogy a belházasságok miatt a rokoni szálak újabb dimenziókba emelik a családi összefonódásokat. Ezen a temetõ sírfeliratai sem segítenek, mert igaz ugyan, hogy az I. világháború 15 helyi hõsének (közülük csak egy volt nem Ivády) hadneveit egészében kõbe vésték, de a mintegy 300 további síron a kívülálló számára megfejthetetlen rövidítések és megjegyzések is olvashatók.
A faluban a mostani nagyszülõk generációjában is gyakori volt a közeli rokonok, néha unokatestvérek házasságkötése, de itt szembesülök azzal, hogy az ilyen esetekben valószínûsített genetikai problémák és degenerációk említése Ivádon komoly sértésnek számít. Szabadkozás és annak bizonygatása, hogy tudom, itt ilyesmi nem fordult elõ, nem nagyon segít. A harag oka meglehetõsen prózainak hangzik, azt mondják: csalódtak a médiában. Többek elmondása szerint az történt, hogy néhány éve egy "sztárriportersztár" járt erre a "sztárkamerájával", és noha Ivádyt nem sokat vett fel vele, az összes nem Ivády egészségügyi problémáját a világ elé tárta. Azzal a felhanggal, hogy: no lám, a vérfertõzés itt is milyen csúnya dolgokra képes. Ivády (Esküdt) Etelka ötödször is bizonygatja, hogy Ivády (Bialos) Gyulához, az unokatestvéréhez ment hozzá, a három gyerekük mégis sokra vitte, egyikük még egyetemet is végzett. Mások arról gyõzködnek, hogy a belházasságokat és az Ivádyak ilyen szempontból kivételes genetikai adottságait Nemeskéri János (az MTA egykori nagy hírû antropológusa) kutatta, ám másfél évtized után is csak annyira jutott, hogy a kiterjedt család valamivel egészségesebb, mint a környék többi, nem Ivády lakója.
A házhoz hívott anyakönyvvezetõ egyszer-kétszer, pillanatokra feloldja a ceremónia unalmát, de a vendégsereg inkább a hitvesi csók látványával szeretne minél többször betelni. A polgármesteren és fiatal, ugyancsak a fõvárosi életet feladó feleségén nyoma sincs az elmúlt napok feszültségének. Feledésbe merül, hogy a szövegpróbát a férjjelölt elfoglaltságra hivatkozva félbehagyta. Valóban egy nagy bulinak veszik az egészet, ami miattuk és értük van. Így nem számít most, hogy az ara már vívja elsõ csatáit az újdonsült rokonsággal, aminek tegnap - igaz, nem az õ részérõl, de - sírás lett a vége. A nagymama sopánkodása sem számít, hogy eztán nem fõzhet majd eleget az unokájára, és az sem, hogy az Ivádyakkal nagy rokonságot a nyakába vevõ örömanya nem békélt meg még teljesen a hirtelen jött sokasággal. Az elfogyasztott alkohol növelte oldódásban sokat segít, hogy az elmúlt két nap gépi lagzis zenéjét szombatra a tvisztet és rock 'n' rollt is bevállaló zenekar váltotta fel mára. A húslevest töltött káposzta követi, aztán a sültek jönnek és a sütemények, mind-mind összekötve tokajival, egri borokkal, vegyes pálinkával és vilmoskörte likõrrel, mint minden rendes falusi lagziban. A forróság megkímélte a násznépet, a méretek lassan megszokottá váltak, ahogyan az is, hogy mindenki mindenkit Ivádynak hisz. Fõként a messzirõl jöttek (a legtöbben Pápáról, Veszprémbõl, Egerbõl és a fõvárosból) komoly találgatásokba bonyolódó társaságokká alakulnak, ahol állandó téma, hogy vajon ki kinek a kije. Azon kapom magam, hogy Vida József fia vagyok (ott a feleség az Ivády-lány), s a magyarázkodásnál könnyebb és célravezetõbb elfogadni a nekem szánt rokonságot. Annál is inkább, mert a nem Ivádyk külön ülnek, szinte csak egymásnak maradnak, ami alól feloldást csak a táncparkett jelenthet, ami a 370 vendég részére meglepõen apróra sikeredett.
A vacsora és a mulatozás mellett fontos téma még, hogy vajon Orbán Viktor tényleg eljön-e. Ha jön, jó, ha nem, még jobb - ez az általános vélemény. A következõ választásra aspiráló Gábor félig-meddig hivatalosan is bejelentett parlamentiképviselõ-jelölt, de aligha hihetõ, hogy csak így, ismeretlenül meghívta az exkormányfõt a családi tûzhöz. Inkább azzal vétette magát észre, hogy akciózott már a martinsalakos házak, a mobilposták és az önkormányzati költségvetések ellehetetlenítése miatt, így szinte rendszeres kritikusa a jelenlegi kormánynak. A ház elõtt leparkoló fekete Merci mégis sugdolózást vált ki, valaki ezt nézte annak a bizonyos automobilnak. Aztán kiderül, hogy csak a pék érkezett. No meg az ivádi cigányok egy csoportja, de õk gyalog. Szokás, hogy a békesség, a nyugalom és talán még a termékenység érdekében is, az ifjú pár kóstolót visz nekik a kapuhoz minden fogásból. Ezt azonban a felsorakozott többség hiába várja. A központi asztal felé viccnek szánt bekiabáláson, mely szerint a mulasztás miatt a polgármester néhány biztos szavazót már megint elvesztett, csak nevetnek. Nem sokkal késõbb azonban Ivády Gábor, Ivád polgármestere, 2006 lehetséges parlamentere mégiscsak a kapunál áll, kóstolót vitt a kitartóknak.
Szabó M. István
