Évi 180 millióért ki ne akarná karbantartani a Puskás stadion pályáját?

  • narancs.hu
  • 2020. július 7.

Belpol

Ráadásul a szerződés meghosszabbítható.

Először jelentek meg konkrét számok arról, hogy mennyibe is kerülhet a jövőben a 190 milliárd forintból felhúzott Puskás stadion fenntartása. A komplexumot kezelő Nemzeti Sportközpontok a különböző feladatokra ugyanis két tendert is kiírt a napokban, és a közbeszerzési dokumentumok szerint ezekre összesen 720 millió forintot szánnak a következő egy évben, írja a G7.

A kisebb összegű pályázat 180 millió forintról szól és pályakarbantartási feladatokra keresik a szerencsés nyertest, akinek többek között ennyi pénzért olyan dolgokról kell gondoskodnia, mint az öntözés, pályaápolás, növényvédelem, a labdarúgó mérkőzések előkészítése vagy a mérkőzések utáni helyreállítás.

A lap megjegyzi, hogy bár a közbeszerzést egy évre írták ki, a dokumentumban azt is rögzítették, hogy a keretmegállapodás legfeljebb két alkalommal tovább két évvel meghosszabbítható.

A másik, nagyobb összegű tender a rendezvénytechnikai szolgáltatásokról szól és 540 milliós keretösszeget határoztak meg hozzá. Itt a nyertesnek olyan feladatokkal kell számolnia, mint a Puskás Aréna sporteseményeihez illetve egyéb rendezvényeihez kapcsolódó hang-, fény-, színpad-, és vetítéstechnikai feladatok, valamint a rendezvényekhez kapcsolódó technikai eszközök biztosítása és üzemeltetése.

Márciusban ráadásul már leszerződtek az állami Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal (KEF), hasonló összegben és határozatlan időre - mélyebben nem részletezett üzemeltetési szolgáltatásokra, és emellett számos kisebb megállapodást is kötöttek. Az informatikai rendszer üzemeltetése például 50 millióba kerül, a belépőjegyek értékesítéséért pedig 56 milliót fizetnek a labdarúgó szövetségnek, de rendeltek néhány 10 millióért például jogi és stratégiai tanácsadást is, foglalja össze a lap, majd hozzáteszik: évi 5 millió forintot fizetnek azért is, hogy a Puskás Aréna használhassa a Puskás nevet, méghozzá egy olyan cégnek, amelynek legnagyobb tulajdonosa a Nemzeti Sport főszerkesztője, az Orbán Viktor által alapított felcsúti akadémia egykori kommunikációs igazgatója, Szöllősi György.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.