Exkluzív interjú Tarsoly Csabával a csütörtöki Magyar Narancsban!

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2016. november 23.

Belpol

A Quaestor-ügy a bedőléstől a hátbatámadásokon és iratmegsemmisítéseken át a bíróságig. Csak győzzék megemészteni!

Heti címlapsztorink egy hosszú interjú az előzetes letartóztatásban várakozó Tarsoly Csabával, a Quaestor-ügy elsőrendű vádlottjával. A Fővárosi Főügyészség eleinte nem engedélyezte, hogy Tarsoly nyilatkozzon a Magyar Narancsnak: lapunknak bírósághoz kellett fordulnia azért, hogy Tarsoly – a letartóztatása óta először – beszélhessen a nyilvánossághoz.

Tarsoly idén ősszel a bíróságon

Tarsoly idén ősszel a bíróságon

Fotó: MTI

A Quaestor-csoport tulajdonosa a Narancsnak elmondta, hogy mi történt a Buda-Cash csődje után, így azt is, hogy miként ajánlotta fel a segítségét a bajba jutott brókerházaknak és a felügyeletnek. Tarsoly beszélt a Quaestor felfüggesztése előtti és utáni napokról, iratmegsemmisítésekről és a könyvelésben nem szereplő házipénztárról, melyből a vád szerint több mint egymilliárd forint tűnt el.

Szokatlan őszinteséggel vallott politikusokról is: egyebek mellett hátbatámadás, be nem váltott ígéretek a „megfelelő helyekről” és kettős mércével dolgozó felügyelet kerül szóba az interjúban. Tarsoly szerint ő egy koncepciós per áldozata, melynek célja, hogy a Quaestor 100 milliárd forintot érő, megmaradt vagyonát bizonyos körök széthordhassák.

Részletek a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.