A telep Budapest délnyugati határában található, ahol a kelenföldi önkormányzat 1977-ben mintegy 130, egyenként 200 négyzetméteres telket osztott ki bérlőknek, akiknek még a legutóbbi, évi 45 ezer forintos bérleti díj is igen előnyös lehetőségnek számított; nem is csoda, hogy sok eredeti bérlő ma is itt van, vagy legalábbis a családtagjaik. "Az induláskor semmi sem volt itt, mindent mi építettünk rá" - mondja az egyik ház tulajdonosa. Az enyhén emelkedő, természetvédelmi - köztük Natura 2000-es - területekkel körbevett telepet fénykorában gazdag gyümölcsösök és rendben tartott kertek jellemezték, a bérlők közül sokan üdültek itt családostul fa- vagy alig 30 négyzetméter alapterületű téglaházaikban. A nyugodt környezet még azt is feledtette, hogy a villanyon kívül se víz, se gáz nem volt bekötve a ma is külterületnek számító helyen. "Megoldottuk. Kutat fúrtunk, és olajos radiátort hoztunk ki. Még telelni is lehetett kinn" - teszi hozzá forrásunk.
Enyém, tied
A változás 2006 nyarán kezdődött, amikor egy önkormányzati füles nyomán a bérlők tudomást szereztek arról, hogy a szocialista Molnár Gyula vezette kerület pályáztatás nélkül kívánja értékesíteni a tulajdonában álló területet. A beruházó (a fővárosban korábban több ingatlanfejlesztést is megvalósító) Nanette Real Estate az összesen 156 ezer négyzetméternyi területért mintegy másfél milliárd forintot is hajlandó volt leszurkolni, amennyiben azt "per-, teher- és igénymentesen" megkapja. Az értesülés utóbb igaznak bizonyult: az éves szerződést 2006 őszén már nem újította meg a kerület, mi több, a kontaktus egyik pontjára hivatkozva azt kérte a bérlőktől, hogy a telkeken található építményeket bontsák el, úgy adják őket vissza. Az önkormányzatnak - szintén a szerződés értelmében - az el nem bontott épületekre, kutakra, valamint az ingatlanon található növényzetre megtérítési kötelezettsége nincs. "Mi ezzel a paszszussal korábban sem értettünk egyet, de persze aláírtuk a papírokat. Nem is olyan egyszerű ez, mint amilyennek tűnik! Amikor az egész kezdődött '77-ben, akkor még tízéves szerződést kötöttünk, majd annak lejárta után még egy ugyanilyet. Az önkormányzat akkor építési engedélyt is kiadott, tehát mi jogszerűen építkeztünk a telken, ez az érték a miénk. Aztán '97 után jöttek az egyéves szerződések, amitől már megijedtünk mi is, éreztük, hogy ez kiszolgáltatott helyzetbe hoz minket. Erre az önkormányzatnál azt mondták, nem muszáj aláírni a szerződést, sorban állnak a telkekért az alacsony bérleti díj miatt. Nem volt sok választásunk, belementünk" - mondja a telkén Vásárhelyi Prodán Katalin, a pereskedő bérlőket képviselő Kamaraerdei Zöldet Védők Társasága vezetője. "Nézze ezt a hatalmas fát vagy azt a fenyőt, nézze meg a szőlőst, a körtefát vagy itt a zöldségest: nekem ehhez nem kéne ragaszkodnom? Végtére is ez nem az én munkám, nem az én tulajdonom? Kétszintes a ház, plusz a pince. Az emeleti teraszról csodálatos a panoráma - ezt is mi építettük, és ez nem kétmillió forintot ér. Bontsam le? Nem fogom!" - teszi hozzá.
Az általa vezetett pertársaságból az évek alatt egyre többen szálltak ki, több idős bérlő már nem szeretett volna bíróságra járni, némelyiküket egészségileg is megviselte a hercehurca, így inkább visszaadta a telkét. Az ügyben évek alatt született már ítélet a Fővárosi Bíróságon, az Ítélőtáblán, júliusban pedig a Legfelsőbb Bíróságon. A helyzet jogi bonyolultságát jól érzékelteti, hogy a legutóbbi verdikt új eljárást irányoz elő, és úgy tudjuk, amíg ebben nem születik jogerős ítélet, az önkormányzat se lép földtulajdona visszaszerzése érdekében. A perben továbbra is szereplő egyik tag azt mondja a Narancsnak: jogos az önkormányzat igénye, csakhogy a hivatkozott szerződés még egy hosszú távú konstrukció keretén belül lett megkötve; ha most újra leülnének, az egyéves lejáratú szerződéssel biztos nem sokan állnának neki építkezni. "Ezt a mozzanatot nem lehet figyelmen kívül hagyni."
"Úgy gondoltuk, megillett minket az elővásárlási jog - a bíróság ezt a kérésünket elutasította. Az önkormányzattal szerettünk volna megegyezést kezdeményezni, de ez nem érdekelte őket - összegez Vásárhelyi. - Megmondom őszintén, mi itt úgy voltunk, hogy csak menjen el a Molnár Gyula; addig kell kihúzni valahogy, amíg jön a Fidesz (2010 októbere óta a fideszes Hoffmann Tamás irányítja a kerületet, kormánypárti többséggel a háta mögött - N. G. M.), velük majd lehet beszélni, onnan az egyik képviselő nagyon biztatóakat mondott korábban, ám tavaly ősz óta ebben az ügyben nem változott semmi. Ugyanazt csinálják, ugyanúgy nem érdekeljük őket, mint a korábbiakat. Nincs párbeszéd, nem tekintenek partnernek minket. Két hete kaptam meg a végrehajtói levelet. Elkeseredett és csalódott vagyok, többszörösen is."
"Nekünk ezt megengedték"
A városból kifelé jövet a legtávolabbi telkekhez annál az elágazásnál lehet behajtani, melynek elején egy fehér műanyag székben fiatal prostituált ül. A lánytól húsz méterre hatalmas szemétkupac rohad, törmelék, háztartási szemét, alkoholosflaskák, arrébb ruhák is oszlanak, másutt virágzik a parlagfű, az utcán lévő növényzet elhanyagolt, láthatóan nem gondoz itt senki semmit. Többen már bontják a házukat, sőt valaki 40 ezer forintért adta el víkendházát, amelyet az új tulaj hamarosan egy külvárosi telekre szállít. Az egyik elvadult kert bejáratánál már nincs kapu, valakik elvitték a közeli fémtelepre, a takaros víkendház ajtaját pedig berúgták. És ez nem egyedi eset, tucatjával vannak a telepen kifosztott, elhagyott nyaralók. Több helyütt még a berácsozott ablakok is benyomva, az egyik faházra pedig ezt festette fel tulajdonosa: "4-szer betörtek, nincs benn már semmi". Néhányan sejtik, kik a betörők, de bizonyítani nem tudják. Több bérlő is azokra az "idehozott" roma családokra mutogat, akiknek, vélik, "felsőbb" szándék szerint épp az a szerepe, hogy pusztítsák le a környéket, és zavarják el a bérlőket.
A helyiek által viccesen Szomjas Gáspárnak nevezett (közvilágítás nélküli) utcában találom meg az egyik illegálisan beköltözött családot. "A rendőrség tudja, hogy itt vagyunk. Az önkormányzat is, a tulajdonos is. 't megkérdeztük, azt mondta, jöhetünk. Az áramot lopjuk, azt is tudják. Nekünk ezt végül is megengedték. A lányom depressziós, gyógyszeren él, a gyereket ma én írattam be iskolába. Nem könnyen élünk, de mi nem lopunk, bárki bármit mond! Érdről jönnek a cigányok utánfutóval, azok szedik szét a házakat. Látjuk őket, sokszor volt, hogy rendőrt hívtunk, de mire azok kiértek, addigra ezek eltűntek. Mi bármikor elmegyünk innen, amint ad valaki nekünk egy kis lakást. Addig viszont maradunk. Gyerekkel nem tehetnek ki minket az utcára!" - erősködik Ildikó. Az asszony azt mondja, korábban hajléktalan volt, élt az utcán, aludt sátorban, évekkel ezelőtt lejjebb lakott, a buszmegállónál, csak azt a házat elbontották - így jöttek feljebb. Ebben a házban már három éve vannak - a ház tulajdonosa azonban ezt cáfolja.
"Tavaly még egy másik házban laktak az utcában, akkor kérdezett meg engem az asszony, hogy jöhetnek-e. Mondtam nekik, hogy azonnal felejtsék el a dolgot. Nyár végén be is zártuk a házat. Idősek vagyunk mi is, sokan megöregedtek közülünk, néhányan már nem tudták úgy gondozni a telket, mint korábban, talán ez is belejátszik a kialakult helyzetbe. Idén év elején azzal hívtak fel szomszédjaim, hogy valakik beköltöztek hozzánk. Sejtettük, kikről lehet szó, az esetet bejelentettük, a helyszínre már rendőrrel érkeztünk" - meséli a neve elhallgatását kérő tulajdonos. Kiérkezéskor azonban nemcsak azzal szembesültek, hogy elfoglalták az 1986-ban épített panorámás házukat, de odabentről eltűntek a bútoraik, a tűzhely, a hűtőszekrény, a kertben a fák ágai levágva hevernek. "'k eközben mindent tagadtak, a rendőrök meg ott álltak, de nem tettek semmit, szerintük a kilakoltatás elrendelése az önkormányzat feladata, ott viszont azt mondták nekünk, hogy az áldatlan állapot a mi hibánk is, és amíg nem bontjuk le a házat a szerződés értelmében, addig nem költöztetnek onnan ki senkit. Na de mit érek a kiköltöztetéssel, ha már lebontom az ingatlanomat? Arról nem beszélve, hogyan bontsam le, amíg ők ott vannak benne?"
A betörések alkalmával a tolvajok - akiket az is segít, hogy jószerivel se rendszeres lakó, se közvilágítás nincs a telepen - elsősorban a fémre utaznak, s amit találnak, azt kocsival a pár percre található MÉH-üzembe viszik - ahol tényleg óriási a tempó. Egymást követik a teherautók, gyorsan megy a pakolás és a papírozás, egyik oldalt több méter magasságban tornyosulnak a fémhegyek. Tucatnyian dolgoznak itt, ám az arcokat senki nem jegyzi meg, ami átvehető, megveszik, de ahogyan az egyik dolgozó mondja, nekik nem feladatuk ellenőrizni, ki hozta ide az anyagot, és honnan jött.
Vadkeleten
A XI. kerület és a Nanette Real Estate közti 2006-ban kötött üzlet a már ismert recept révén jött létre: az önkormányzat egy pályáztatás nélkül felkért offshore céggel alapított közös ingatlanfejlesztő társaságot (Kamara-Projekt Ingatlanfejlesztő Kft.), ebbe apportálták a kamaraerdei telket. (Mind a madárhegyi építkezés, mind a Kopaszi-gát projektje ilyen közös vállalkozásokban futott.) A HVG 2006. szeptember 2-i számában a szerződésre hivatkozva azt írta az üzletről, hogy a területért "a befektető kész 1,4 milliárd forintot tenni a közös alapba, az ingatlanok értékesítéséből befolyó hasznot pedig megfeleznék az üzlettársak. A terület hasznosíthatóságát a fővárosi önkormányzattal egyeztetett szabályozási tervek határozzák meg pontosabban, de Kamaraerdő egy laza beépítésű hegyvidéki-kertvárosi lakóövezetté válik." Érdeklődésünkre a korábban a Mandarinkertet vagy a Karolina-udvart fejlesztő, a Nanette leányvállalatának számító Olimpia Groupnál elmondták: továbbra is elkötelezettek a projekt mellett; de nem sietnek, jól tudják, jogilag mennyire kényes az ügy. Ebből a szempontból - mint mondták - rajtuk nincs teher, az önkormányzatnak kell olyan állapotokat teremtenie ott, hogy megindulhasson a több száz lakás építése.
Az önkormányzatnál azonban némi tanácstalanságot tapasztaltunk. Egyfelől úgy értesültünk, hogy az új eljárástól teszik függővé, mit lépnek, másrészt a kerület által felkért jogi képviselők értelmezésében 2006 óta a bérlők "rosszhiszemű, jogcím nélküli birtokosnak" minősülnek, továbbá a "Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati ítélete alapján az is véglegesen eldőlt, hogy az önkormányzat a haszonbérleti szerződésekben érvényesen zárta ki a megtérítési kötelezettségét a haszonbérlők által telepített növényzet és végrehajtott talajjavító beruházások értékére vonatkozóan, tehát a felperesek ilyen alapon támasztott igénye is megalapozatlan". A kerület "az önként nem teljesítőkkel" szemben a telkek kiürítésére irányuló végrehajtási eljárások megindítására megbízást adott egy ügyvédi irodának, amely első körben kiküldte a felszólító leveleket.
A kerületi rendőrség adatai szerint (bár pontos adatokat a BRFK több mint egy hét alatt sem tudott közölni lapunkkal) az elmúlt években a telepen történt garázdaságok nőttek; egyik munkatársuk szavaival "tipikus megélhetési bűnözés folyik a környéken", egyéb okok mellett azért, mert a kelenföldi rendőrkapitányság jelenleg mintegy 40-45 fős hiánnyal küzd, és a kamaraerdeihez hasonló külső területre már nemigen jutnak ki a belső nagy terek (Móricz, Kosztolányi) ellenőrzése miatt. A nyilvánvaló áramlopásról pedig annyit mondott forrásunk: "Ennek megállapítása nem a rendőrség feladata, ilyen ügyben az Elmű járhat el, és teheti meg a feljelentést indokolt esetben."
A telep mielőbbi konszolidálásáért az önkormányzat és a bérlők kompromisszuma kézenfekvő lenne: ennek hiányában ugyanis az újabb jogerős ítéletig akár évek telhetnek el. A szövevényes jogi helyzet következtében jelenleg szinte bárki beköltözhet a házakba, a tapasztalat szerint kitenni nem fogják őket - amikor a bérlők hatósági segítséget kértek, semmi nem történt. Eredmény csak akkor volt, amikor néhány bérlő a házfoglalók tudtára adta: ne számítsanak kellemes fogadtatásra, ha az ő házukba találnának beköltözni. Nem is költöztek be, "értettek a szóból". A magára hagyott telepen tehát az ököljog lett a leghatékonyabb rendező elv.
