Magyar Narancs: Miért indították el a kampányt?
Setét Jenő: A válasz nagyon egyszerű. Abból indultunk ki, hogy a 2001-es népszámláláson 190046 fő vallotta magát cigány származásúnak. Úgy gondoljuk, ez messze elmarad a valóságtól. Társadalomkutatók például 6-800 ezer főre becsülik a hazai cigányság lélekszámát. Amikor gondolkodni kezdtünk azon, mi lehet e nagy különbség oka, többek között arra jutottunk, hogy ha az állampolgárok egy csoportja a népszámlálásról nem rendelkezik a szükséges információkkal, akkor nincs abban a döntési helyzetben, hogy például a nemzetiségi kérdésre válaszoljon. Azt gondoltuk, hogy a válaszadási hajlandóságot növelheti egy tájékoztató kampány - ami egyébként része a többi nemzetiséggel közösen folytatott, Sokszínű Magyarország címet viselő kampánynak.
MN: Van valami gyakorlati jelentősége, ha a kampány hatására nem 190 ezren, hanem mondjuk 500 ezren vallják magukat romának?
SJ: Arra szeretnénk fölhívni a figyelmet, hogy ha minden más nemzetiség esetében magától értetődő, hogy valaki oda tartozónak vallja magát, akkor ennek így kell lennie a cigány közösség életében is. A kampányunk egyik vidéki helyszínén szándékosan azzal a provokatív mondattal nyitottam: én nem vagyok cigány. Másodpercekig csönd volt, kínos mocorgás, aztán jöttek a beszólások. Hát erről van szó: ha egyszer valaki roma ember, akkor legyen számára a világ legtermészetesebb dolga, hogy azt minden helyzetben vállalja. Egyébként én például a népszámláláson cigánynak és magyarnak is fogom vallani magamat: az a határozott álláspontom, hogy a nemzetiségi hovatartozásom és a magyar állampolgári minőségem akkor teljes értékű, ha egyikről sem kell lemondanom. Ennek a kampánynak elsősorban emocionális és morális indítékai vannak. Nem tudom azt mondani az embereknek, hogy a népszámlálást követő napon lényegileg más lesz a társadalmi helyzetük a romáknak - nem is vállalkozunk ilyen állítások megfogalmazására. Amúgy meg jelenleg mi magunk sem tudjuk, mennyien élünk az országban, viszont azt látjuk, hogy mindenki zsonglőrködik a cigányok becsült számával: vannak, akik nagyon sokat, vannak, akik nagyon keveset mondanak be. A forráselosztásoknál például mindig nagyon alulbecslik a romák számát. Találkoztunk olyan megyei cigány vezetővel is, aki a frissen megválasztott megyei cigány önkormányzat elnökeként leült tárgyalni a megyei önkormányzat vezetőjével. A megyében ennyi és ennyi cigány él, én őket képviselem, mondta. Mire a másik fél figyelmeztette, hogy ön annyi embert képvisel, amennyi a cigány választói névjegyzékben van - ami, ugye, a töredéke a tényleges számnak.
MN: A cigányok korábbi passzivitásának két oka is lehetett: az ön által is említett információhiány, másrészt az, hogy például a kérdezők egyáltalán elmentek-e a roma háztartásokba.
SJ: Az előbb is erre utaltam röviden: akkor tudok valamiről érdemi döntést hozni, ha az ahhoz szükséges információk birtokában vagyok. A népszámlálás egy tízévente bekövetkező társadalmi aktus, amiben, és ezt a leghatározottabban így gondoljuk, nekünk is részt kell vennünk. A kampány elindulása előtt szerte az országban több száz roma közösségi vezetővel egyeztettünk abban az alapkérdésben, hogy ők támogatnának-e egy ilyen fölvilágosító kampányt. Az ötlet meglehetősen nagy támogatást élvezett. A 2001-es alacsony adat okaként még azt is megemlíteném, hogy akkor a jelenleginél bonyolultabb módon kérdeztek rá a nemzetiségi hovatartozásra. A mostani népszámlálási kérdőív 34-37. kérdése viszont roppant egyszerűen, közérthetően fogalmazza ezt meg. Továbbá a 2001-es népszámlálásban véletlenszerűen vettek részt roma emberek kérdezőbiztosként. Idén arra törekszünk, hogy a népszámlálók körében is megteremtsük a kellő roma reprezentációt. Úgy látjuk, hogy mindezen tényezők egymást erősítve jelentősen növelhetik a cigány emberek válaszadási hajlandóságát: vagyis ha tudják, mikor van a népszámlálás, és milyen kérdésekre számíthatnak. Ha tisztában vannak azzal, hogy a nemzetiségi kérdésre történő válaszadás teljesen önkéntes, arra senki nem kötelezheti őket, meg azzal is, hogy a kérdőívre nem kerülhet a nevük és egyetlen személyes adatuk sem. Az is fontos, hogy tudják: egyszerre vallhatják magukat magyarnak és cigánynak is anélkül, hogy bármelyik identitásukat versenyeztetnék a másikkal.
MN: Hogyan fogadják a cigány származású állampolgárok a kezdeményezésüket? Nem eleve bizalmatlanok mindenféle állami akcióval szemben?
SJ: A magyar állampolgárok összességéről is elmondható, hogy általában ódzkodnak válaszolni, ha az állam kérdez valamit. Még ha csak azt kérdezi is, hogy mondjuk mekkora lakásban élnek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársainak is ez a tapasztalata. Egy kisebbségi közösség tagjában különösen él ez a gyanakvás az olyan érzékeny adatok firtatásakor, mint hogy milyen nemzetiségűnek vallja magát valaki. Ezt az ellenérzést nekünk tényként kell kezelnünk.
MN: Hogyan próbálják ezt a félelmet oldani?
SJ: Racionális érvekkel. Sok esetben ugyanis összekevernek dolgokat. Vannak, akik azt állítják, hogy a népszámlálás egy etnikai alapú listázás. Nos, etnikai lista valóban létezik: a kisebbségi önkormányzatok megválasztását szolgáló, négyévente összeállított kisebbségi választói névjegyzékek tényleg azok, mert akik ott regisztrálják magukat, azok ezt névvel, személyi igazolvány számmal, személyi számmal, lakcímmel teszik. A 2010-es kisebbségi önkormányzati választásokon 197 ezer roma vétette föl magát e választói névjegyzékbe. Ehhez képest a népszámlálás semmi esetre sem etnikai listázás: egyrészt nem kizárólag a roma embereket kérdezik, hanem Magyarország teljes lakosságát. Másrészt, mint azt már említettem, a nemzetiségi kérdésre adandó válasz teljesen önkéntes (csakúgy, mint a vallási hovatartozásra és az egészségi állapotra vonatkozó kérdések megválaszolása is - a szerk.). És van még egy lényeges különbség. A szociológiai kutatásoknál alkalmazott egyik megközelítés szerint cigány az, akit a környezete annak tart. A "cigány" ebben az értelmezésben egyfajta szociális, életviteli kategória szinonimája. A népszámlálásnál viszont mi, cigány emberek döntjük el, hogy egyáltalán válaszolunk-e, és ha igen, akkor minek valljuk magunkat.
MN: Önök mennyire, hogy is mondjam, határozottan beszélik rá az embereket arra, hogy cigánynak vallják magukat?
SJ: A kampányban részt vevő valamennyi koordinátorunkkal, munkatársunkkal, aktivistánkkal szemben elvárás, hogy ezeket a legszemélyesebb döntéseket tiszteletben kell tartani a kampány során is. Ezt nagyon komolyan így gondoljuk: én magam írásban is többször kifejtettem, hogy akinek bármilyen fenntartása vagy aggálya van, az ne válaszoljon a nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó kérdésre. Lesznek, akik nem válaszolnak, lesznek, akik csak magyarnak vallják majd magukat. És sokan vagyunk, akik azt mondjuk, hogy a mi cigány identitásunk egyenértékű bármelyik más nemzetiség identitásával: olyan érték, amit nem rejtegetni kell, hanem megvallani. A cigányok 600 éve élnek Magyarországon, részt vettek az ország valamennyi szabadságküzdelmében, a II. világháború utáni újjáépítésben, és számos kulturális értékkel gazdagították Magyarországot. Mitől lenne a mi identitásunk nem azonos értékű bárki máséval? Tagadhatatlan, egyik fontos célunk, hogy felmutassunk több százezer olyan cigány embert, aki másképp tekint az identitására, mint ahogyan azt a média vagy a társadalmi környezet gondolja, elvárja. Azt szeretnénk, ha minél többen lennének szolidárisak a saját közösségükkel, ami aztán a közösségi kohéziót, az összetartozás érzését erősítheti.
MN: A romák között kik nem támogatják a kampányukat?
SJ: Alapvetően három csoportba sorolhatók az ellenzők. Az idősebb korosztálynak, amelyik vagy megélte a második világháborút, vagy a szüleitől örökölt nagyon eleven emlékeket a borzalmakról, nagyon erősek a fenntartásai mindenféle összeírással szemben. Ezek a félelmek, azt hiszem, érthetőek. Rendkívül érdekes viszont az az ellenzői csoport, amelyiknek a tagjai jobbára választott roma vezetők, politikusok. 'k többnyire a kisebbségi névjegyzékeken alapuló választásokon jutottak mandátumhoz. Legalábbis ellentmondásosnak tartom a magatartásukat, hiszen ha nem aggodalmaskodtak a nyilvánvalóan etnikai regisztrációk miatt, akkor miért érvelnek az adatvédelmi jogszabályokkal körbebástyázott anonim népszámlálás ellen? Aminek a civil kontrolljában ráadásul számtalan szervezet, mi magunk is részt fogunk venni. Harmadrészt vannak azok, akiknek a fenntartásai az információhiányból fakadnak. Sokan tehát attól tartanak - egyébiránt alaptalanul -, hogy a népszámlálási "listázás" a diszkrimináció kiindulópontja lehet. Ezek a félelmek vitathatatlanul erősen élnek sok roma emberben: például amikor kijöttek az első hírek a tervezett közmunkaprogram részleteiről konténervárosostul meg fegyveres munkafelügyelőstül, sokan estek pánikba, és megerősítve látták abbéli meggyőződésüket, hogy a népszámláláskor a "listázást" elkerülendő nem szabad cigánynak vallaniuk magukat. Én viszont azt az álláspontot képviselem, hogy ha kimaradunk a népszámlálás társadalmi aktusából, azzal nem csökken a hátrányos megkülönböztetés. Sem azt, sem a pogromszerű cselekmények veszélyét nem kerülhetjük el azzal, ha inkább nem valljuk cigánynak magunkat. Aki ugyanis ártani akar nekünk, az a népszámlálás nélkül is megtalálja a romákat. Újra és újra hangsúlyozzuk ilyenkor: a népszámlálás eredményeként nem egy lista születik arról, hogy ki vallotta magát cigánynak, hanem egy statisztikai számadat. Érvként megemlítjük a volt jugoszláv tagköztársaságokban tapasztaltakat is: a miénkhez hasonló tájékoztató kampány eredményeként a legutóbbi szerbiai népszámláláson az ottani romák közül kétszer annyian vallották magukat cigánynak, mint korábban. Pedig ott az elmúlt évtizedben etnikai alapú háború dúlt, tömegmészárlásokkal. Amúgy a gyilkosok ott sem a népszámlálási adatokból indultak ki, hanem abból, hogy mondjuk a szomszéd azt mondta: gyertek, mert aki mellettem lakik, az bosnyák. Továbbá minden olyan országban, ahol magyar kisebbségi közösségek élnek, népszámlálás idején az ottani magyar kisebbségek is azért kampányolnak, hogy minél többen vállalják identitásukat. Megjegyzem, Erdélyben a magyar szervezetek az ottani magyar anyanyelvű cigányokat is kapacitálják, hogy magyarnak vallják magukat. Én mindezt a maga helyén és természetességében kezelem: minden kisebbségi közösségnek fontos, hogy a népszámlálásokon fölmutassa önmagát a többségi társadalom, illetve a saját közössége felé. Arra kell törekedni, hogy a kisebbségi hovatartozását mindenki méltósággal, félelmek nélkül vállalja.
MN: Említette, hogy kampányuk részben érzelmi indíttatású. Az elmondottak is azt mutatják, hogy fontos céljuk magának a közösségszervezésnek az élménye, ennek az átélése. Mindez lehet akár a közösségként öntudatra ébredés egy kezdeti mozzanata is. Ha vége a kampánynak, hogyan tovább?
SJ: Az első perctől azt hangoztatjuk, hogy a romákat terhelő számtalan probléma ellenére mi csak egyetlen feladatra vállalkoztunk: arra, hogy a romák minél aktívabban vegyenek részt az októberben kezdődő népszámláláson. Az újságírók ilyenkor azt várják, mondjak egy számot, hogy milyen adatot tartanék sikernek. A helyzet az, hogy én már most eredményesnek tartom a kampányunkat. Az elmúlt húsz évben a roma közösségek több mint egy tucat politikai kampányban vettek részt az országgyűlési választásoktól kezdve a helyi és kisebbségi önkormányzati választásokon keresztül az európai parlamenti választásokig. Vagyis kizárólag politikai kampányokban, amikor mindig az volt a tét, hogy valamelyik politikai erő vagy valamelyik politikai szereplő hatalomra jusson. Ez a kampány merőben különbözik az eddigiektől. A roma közösségek életében először valósult meg egy olyan civil, társadalmi célú kampány, amelyben az összes roma platform részt vesz. Senki sem alá- vagy fölérendelt, hanem mindenki mellérendelt, egyenrangú partneri státuszban dolgozik. Ez olyan eredmény, amiben az induláskor én magam sem mertem hinni. Sikernek értékelem azt is, hogy sok roma közösségben tudnak a népszámlálásról, és tisztában vannak a jelentőségével. A beszélgetésben fölmerült már, hogy lesznek roma kérdezőbiztosok: nos, folyamatos a jelentkezés erre a munkára.
MN: Hogyan fogadják helyben a számlálóbiztosnak jelentkező romákat?
SJ: Kezdem a jó hírrel: sok településen lesznek cigány kérdezőbiztosok. Tény viszont, hogy ezzel párhuzamosan a települések egy jelentékeny hányadában nem zökkenőmentes a cigány emberek kérdezőbiztos-jelöltté válása. Több okból is. A népszámlálás szakmai irányítója ugyan a KSH, de az operatív lebonyolítás a települési jegyzők feladata. Úgy érzékeljük, hogy a jegyzők magatartását több minden motiválja. Egyrészt szeretnék ezt az egész kötelezettséget letudni minél kisebb kockázattal, vagyis elsősorban a már tíz évvel ezelőtt is népszámláló munkatársaikat bíznák meg ismét. De a jegyzők egy jelentős részéből már önmagában az is ellenkezést vált ki, hogy cigány emberek kívánnak jelentkezni népszámlálónak. Van olyan település, ahol jelentős lélekszámú cigány közösség él, még sincs egyetlen cigány számlálóbiztos sem - pedig a jelöltjeink között volt például jogi doktor cigány fiatal is. Jellemzően a főváros egyes kerületeiben vagy a megyei jogú városokban nagyobb valószínűséggel lesz a roma jelentkezőből kérdezőbiztos, mint a kistelepüléseken.
MN: Tudnak valamit tenni annak érdekében, hogy az elutasítottak újabb próbálkozása sikeres legyen?
SJ: A kérdés az, hogy a megyei kormányhivataloknak, a megyei KSH-központoknak vannak-e eszközeik a beavatkozásra. Ne feledjük, hogy a települési jegyzők a helyi önkormányzatok törvényes működésének elsődleges őrei. Na de nemcsak a népszámlálásról alkotott a magyar Országgyűlés jogszabályt, hanem az egyenlő bánásmód követelményéről is. Ennek a betartása ugyanúgy kötelező a helyi jegyző számára, mint a népszámlálásról szóló jogszabályé. Egzakt jogszabályi helyet nem tudok arra mondani, hogy miként lehet jogorvoslattal élni ilyen esetben, de mivel minden megyei koordinátorunknak van kapcsolata e megyei hivatalokkal, az információáramlás megoldott. Hogy aztán az állami intézmények rendszerszerűen kezdenek-e valamit a hozzájuk beérkező jelzésekkel, arra egyelőre nem tudok válaszolni.
MN: Azért csak megkérdezném még egyszer: nem gondolkodnak a továbbiakról? Ha, tegyük föl, sikerrel járnak a közösségépítésben, a népszámlálás után a lelkesedés gyorsan kihunyhat, ha az emóciók nincsenek karbantartva.
SJ: Tény, hogy az ország különböző pontjain a cigány emberek jelentős része pozitívan áll a munkánkhoz. Sokkal kevesebb fenntartással találkozom mondjuk egy vidéki fórumon, mint a Facebook-oldalunk politikai múltú szereplőinek a hozzászólásaiban. A cigány emberek egy része lelkesen éli meg, hogy végre valami, ami hatalom- és politikamentes, és ami egyfajta közösségi élmény megélésére ad lehetőséget. Elismerem, mindez esetenként több és nagyobb elvárást támaszt, mint amire mi vállalkoztunk. A jelenlegi stádiumban azonban óriási a leterheltségünk: október 1-jéig a munkatársaimmal és a kampánystábbal 150 fórumot kell megtartani. Ez minden energiánkat fölemészti, és egyszerűen nincs idő arra, hogy távlati stratégiai tervekben gondolkodjunk. Ha lezárul a népszámlálás, és a kampányt működtető csoporttal értékeljük a munkát, bizonyára fölvetődik, hogy a továbbiakban is van-e lehetőség egy ilyen partneri státuszon alapuló hálózat működtetésére. De egyelőre csak az foglalkoztat, hogy becsülettel vigyük végig azt, amire vállalkoztunk.
