„Ez az ország nem marad így”

Tarr Béla workshopja a Freeszfe hallgatóinak

Belpol

Augusztus elején indult Tarr Béla workshopja a Free­szfe húsz hallgatójával. A tervek szerint szeptember végén húsz filmet mutatnak be.

„Nem vagyunk meglepve, de nagy szomorúsággal vesszük tudomásul, hogy egy önképző egyesület felelőtlenül, egy felsőoktatási akkreditációval nem rendelkező, államilag elismert diplomát kiadni nem jogosult tanfolyamba édesgeti az SZFE diákjait” – reagált a Színház- és Filmművészeti Egyetem arra a bejelentésre, hogy szeptembertől negyvenegy diák hagyja ott az intézményt. Véletlen egybeesés, hogy épp ekkor indult Tarr Béla közös munkája is húsz Freeszfe-hallgatóval.

Nincs tanítás

A workshop ötlete a tavaly őszi egyetemfoglalás idején merült fel, miután a rendező is őrt állt a Vas utcai épületben. „Fölajánlottam, hogy csinálok nekik ingyen és bérmentve, jókedvvel egy workshopot, és meglátjuk utána, hogy miként szokjuk meg egymást, hova fog ez alakulni. Majd idővel, hogy mennyire, hogyan és miként tudunk együtt dolgozni. Hogy igaziból megszeretjük-e egymást” – nyilatkozta márciusban Tarr a hvg.hu-nak, de nem bocsátkozott részletekbe. Később is csak annyit lehetett tudni, hogy a Freeszfe hallgatói közül bárki jelentkezhet, nem feltétel a filmes szakirány. A workshop résztvevői így mindenféle szakról érkeztek azzal a céllal, hogy a nagyjából másfél hónapos közös munka után mindenki elkészítsen egy filmet.

„Valahol teljesen lehetetlen vállalásnak tűnik. Húsz különböző ember vesz részt benne, különböző háttérrel, érdeklődéssel, mániával; nekem mindegyikükre egyformán oda kell figyelnem, és mindenkivel úgy kell beszélnem, hogy az hasson. Mindenki különböző, és meg kell találni hozzájuk a különböző kulcsokat. És ebben a különbözőségben van az erőnk” – próbálja Tarr Béla leírni, hogy pontosan hogyan fest ez az egész. Közös tevékenység szinte egyáltalán nincs, legalábbis olyan, amelyen mindenki részt vesz, Tarr pedig előad. Talán a legelső alkalom volt csak ilyen, amikor augusztus 9-én, a Bem moziban levetítették a Werckmeister harmóniákat, majd a rendező beszélt a filmről. Pontosabban ismertette azt a metódust, ahogy a film elkészült.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.