Ezrek tüntettek a Fudan és Fidesz ellen: "Lakhatást, demokráciát, jogállamot!"

  • - koncz -
  • - palosm -
  • 2021.06.05 18:31

Belpol

A Fudan Egyetem ügye a Fidesz végső és teljes erkölcsi öngyilkossága, mondta Karácsony Gergely a Kossuth téren.

Hosszú idő után rendeztek tömegtüntetést Budapesten, a Magyar Narancs tudósítója szerint több ezren, a szervezők szerint több mint tízezren demonstráltak a Kossuth téren, miután a Kodály köröndnél gyülekeztek délután 3 órától. 

16:35-kor indult el a menet, aminek az elején több pártzászlót, EU-zászlót, tibeti zászlót, molinókat lehetett látni "nem leszünk gyarmat", illetve "magyar pénzből, magyar egyetemet" felirattal. A tömeg eleje 17:10 körül ért a Deák Ferenc térhez. Felzendült a "Lakhatás alapjog, Orbán Viktor takarodj" és a "Gyertek velünk".

A tüntetést Jámbor András, a Szikra Mozgalom budapesti 6. választókerület előválasztási képviselőjelöltje szervezte a Diákváros mellett, és a "kínai gigaegyetem", valamint a Fidesz ellen.

A Kossuth tér 18 óra körül, ha szellősen is, de megtelt, tudósítóink fesztiválhangulatról számoltak be. Közvetlenül az országház előtti területet elkordonozták, az előtt építették meg a pódiumot. A parlament lépcsőjén és az épület környékén mintegy száz készenléti rendőr biztosította a rendet.

Az esemény dramaturgiája érezhetően Karácsony beszédére és a többször is visszatérő híres tienanmen téri emblematikus fotóra volt felépítve.

 
Fotó: Németh Dániel
 

Az első beszédet a szervező Jámbor András mondta: "mi nem arról álmodunk, hogy 800 milliós széfet emeljünk be a lakásunkba, hanem hogy a válságba jutottak valódi segítséget kapjanak".

Jámbor szerint, ha kell, a testükkel fogják megakadályozni a Fudan Egyetem felépülését és a Diákváros csökkentését.

"Az nem szabadságharc, ha kiárusítjuk a dolgozók jogait a tőkének", mondta. Jámbor szerint nem az a kérdés, hogy Orbán vagy Gyurcsány, hanem az, hogy az oligarchák pénzét visszaadjuk-e az embereknek. A cél, elkergetni a népet fosztogató Orbán-kormányt, mondta. 

Mint ismert, a Fudan kampuszát több százmilliárdos kínai hitelből építené fel a magyar kormány, a diákok többsége kínai lenne, míg a magyarok csak több millió forintos tandíjért cserébe tanulhatnának ott. A projekt miatt csökkenni fog a régóta tervezett, magyar diákok lakhatását segítő Diákváros területe is.

A Fudan Egyetem terjeszkedéséről itt írtunk hosszab cikket. "A sanghaji székhelyű Fudan Egyetem működése a legszembeszökőbb példája a neomaoista ideológiával felütött akadémiai kapitalizmusnak. A tudás megszerzésének és továbbadásának új, kínai módszerei­vel a nyugati demokráciák egyelőre nem tudnak mit kezdeni", áll a cikkben.

Pár nappal ezelőtt Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely kezdeményezésére a kínai Fudan Egyetem kampusza közelében lévő utcaneveket átnevezték, így az eddigiek helyett a Dalai Láma út, az Ujgur Mártírok útja, a Szabad Hongkong út és a Hszie Si-kuang püspök út közelében épülhet fel az intézmény. Peking az akcióra kemény szavakkal regált. 

Az összes Fudan Egyetemmel foglalkozó cikkünket itt találja összegyűjtve.

 
Fotó: Németh Dániel
 

Kollégiumok építése helyett a csúcselitnek húznak fel egy külön egyetemet, több generációra eladósítva a magyarokat, mondta Bereczki Áron a Hallgatói Szakszervezet képviseletében. "Harcolnunk kell a rendszerszintű kizsákmányolás ellen, elég volt abból, hogy a diákságot a végsőkig facsarja a rendszer", mondta.

Gede Máron nyugdíjas, hajléktalan és Őze Sándor diák a lakhatási szervezetek nevében beszéltek, ugyanis nyugdíjas és diák egyaránt a lakhatási válság kiszolgáltatottja. "A leginkább rászorulóknak nem jár a babaváró hitel és a felújítási támogatás", mondta Őze.

"Az oligarchia luxusban él, és nem szolidáris. Nem lehetne a Fudan Egyetemre fordítandó pénzt szociális bérlakások építésére fordítani?", tették fel a kérdést.

Gede szerint a NER vezetői számára a kastély az emberhez méltó. Lakhatást, demokráciát, jogállamot követelve zárták beszédüket, ami után felcsendült az Orbán takarodj a tömegben.

 
Fotó: Németh Dániel
 

A moderátor, Barabás Richárd, a Párbeszéd újbudai alpolgármestere azt mondta: Újbuda 15 éves költségvetése menne el a Fudan Egyetem építésére.

Itt mi vagyunk a többség, kezdte beszédét Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, aki szerint a Fudan Egyetemhez kapcsolódó beruházáshoz az Orbán-bányákból szállítanák majd az építőanyagot. Szerinte a Fudan Egyetem a kínai kormány trójai falova, és valójában az a szerepe, hogy a kínai pénzügyi elit és a titkosszolgálatok működését kiterjesszék Európára is. 

Baranyi ehelyett a rászoruló vidéki egyetemisták lakhasára költené a pénzt. A polgármester a Fidesz-szavazókhoz is szólt. Azt kérdezte tőlük, hogyan néznek szeme például azzal az ellentmondással, hogy szerintük Gyurcsány adósította el az országot, de most Orbán ilyen összegű hiteleket vesz fel. Hogy lehet, hogy a keresztényüldözésnek külön államtitkárságot szentelő kormány provokációnak tekinti, ha egy üldözött katolikus püspökről neveznek el utcát?, kérdezte.

Beszéde végén Baranyi párhuzamot vont a rendszerváltáskor bukó kommunista vezetők és Orbán között, szerinte Orbán is hatalmas vagyonokkal a zsebében fog megbukni jövőre. 

 
Fotó: Németh Dániel
 

Karácsony Gergely főpolgármester először a híres tienanmen téri fotóról beszélt, és a parlamentet a hajdan volt magyar demokrácia emlékeként írta le. Egyértelművé tette, hogy nem a kínai emberek ellen tüntet "ez a sok ezer ember".

"Itt tüntettünk a CEU elüldözése, az SZFE szétverése és az egyetemek kiszervezése ellen. Amit akarunk, az a Diákváros, és amit nem akarunk, az a magyar adófizetők pénzéből felépített elitegyetem", mondta. Ennyi pénzből fel lehetne számolni Magyarországon a gyermekszegénységet, tette hozzá.

"A Fudan Egyetem ügye arról szól, hogy leszünk-e szabad nemzet. Arról, hogy uralkodhatnak-e Magyarországon olyanok, akik uralkodásként fogják fel a politikát szolgálat helyett. A Fudan Egyetem ügye a Fidesz végső és teljes erkölcsi öngyilkossága", mondta el Karácsony a tüntetés legerősebb mondatát.

Aztán arról beszélt: nem érti, hogyan keveredhettek ilyen messzire a Bibó-kollégisták a Bibó-elvektől. Attól az alaptételtől, hogy a hatalom erkölcs nélkül káros. 

Ezután Karácsony is felemlegette a keresztényüldözés elleni államtitkárságot, majd rögtön utána Borkai Zsolt szexbotrányára is emlékeztetett.

"Nincs pusztítóbb, mint az a hatalom, aminek nincs erkölcsi mércéje, és a magánérdeket szolgálja a közérdek helyett". Karácsony a Fidesz-szavazókhoz is szólt, és azt mondta: egy közös hazánk van. 

Az biztos, hogy nekünk "nem az lesz a célunk, hogy egyik oldal legyőzze a másikat, hanem az, hogy a 99 százalék leváltsa az 1 százalékot, ha úgy tetszik, a Fidesz-szavazók érdekében is".

A Fudan-üggyel kezdjük Magyarország visszavételét, jelentette be a főpolgármester és miniszterelnök-jelölt, és mindenkit buzdított az előválasztásom való részvételre és aztán majd a szavazáson való részvételre is, mert így lehet fellépni ez ellen a rendszer ellen.

"Nem tankok, hanem propagandagépek elé kell állnunk", mondta, miközben a szervezők kivetítették a híres fotót a háttérben.

 
 
Fotó: Németh Dániel

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk