Gyülekezik a tömeg a Fudan Egyetem elleni tüntetésre

  • - koncz -
  • - palosm -
  • Fazekas
  • 2021. június 5.

Belpol

Egy éve nem volt tömegtüntetés Magyarországon.

A világjárvány elleni intézkedések miatt bő egy éve nem volt Magyarországon tömegdemonstráció, június 5-ére, szombatra viszont Jámbor András, a Szikra Mozgalom budapesti 6. választókerület előválasztási képviselőjelöltje hívta utcára az embereket, hogy a Diákváros mellett, és a "kínai gigaegyetem", valamint a Fidesz ellen tüntessenek. A tüntetés a Kossuth téren ért véget, az ottani eseményekről és a beszédekről ebben a cikkben tudósítunk. 

A Magyar Narancs helyszíni tudósítója 16 óra előtt pár perccel arról számolt be, hogy egyre többen gyűltek össze az Andrássy úton a Kodály köröndnél, nagyjából a Munkácsy Mihály utcáig állt a tömeg.

A Kodály köröndnél lévő kordonoknál ellenőrizték a védettségi és személyi igazolványokat. Azoknak, akiknek nincsen védettségi igazolványa, külön kellett gyülekezni a Hősök terénél, ők a menet legvégéhez csatlakozhattak.

Az emberek beszélgetnek, egyelőre a várakozás és a tűző nap határozza meg a hangulatot. Egy fiatal pár tudósítónk kérdésére azt mondta, azért jöttek el, mert szerintük ezzel az egyetemmel egy kommunista diktatúra kapna beleszólást Magyarország belügyeibe. "Ez elfogadhatatlan, mert Magyarország formálisan még demokrácia", mondta Anna és Jerry.

Fél óra-óra gyülekezés után 16:35-kor elindult a menet, aminek az elején több pártzászlót, EU-zászlót, tibeti zászlót, molinókat lehet látni "nem leszünk gyarmat", illetve "magyar pénzből, magyar egyetemet" felirattal. 

A tömeg eleje 17:10 körül ért a Deák Ferenc térhez. Felzendült a "Lakhatás alapjog, Orbán Viktor takarodj" és a "Gyertek velünk" rigmus.

 
Fotó: Németh Dániel
 

A vonuló tömeg első vonalából tudósítónk első blikkre minimum 4 ezer fősre becsülte a demonstráló tömeg nagyságát. A szervezők a vonulók két oldalán piros-fehér szalagot feszítenek ki, így választják el a tüntető, védettségi igazolványos embereket a többiektől. 

A Kossuth téren beszédet mondott többek között Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, illetve Karácsony Gergely főpolgármester, előválasztási miniszterelnök-jelölt.

"Az elmúlt fél év megmutatta, hogy a Fidesz-kormány aljasságának nincs határa: haverok által irányított alapítványokba szervezték ki az egyetemeinket, tönkretették és porig rombolták az SZFE-t, tízmilliárdokat herdálnak egy vadászkiállításra és most a lakásmaffia kezére játsszák az önkormányzati bérlakásokat. Azonban ezek közül is kiemelkedik a Diákváros ügye, amiről a kormány végig hazudott. Ott tartunk, hogy a Fidesz a magyar diákok lakhatását és jövőjét árusítja ki azért, hogy a kínai diktatúra elitegyetemét hozhassa az országba", írták a tüntetők az eseményről a Facebookon, ahol egyébként közel 19 ezren jelezték érdeklődésüket, és több mint 6 ezren nyomták meg az ott leszek-gombot.

Mint ismert, a Fudan kampuszát több százmilliárdos kínai hitelből építené fel a magyar kormány, a diákok többsége kínai lenne, míg a magyarok csak több millió forintos tandíjért cserébe tanulhatnának ott. A projekt miatt csökkenni fog a régóta tervezett, magyar diákok lakhatását segítő Diákváros területe is.

A Fudan Egyetem terjeszkedéséről itt írtunk hosszab cikket. "A sanghaji székhelyű Fudan Egyetem működése a legszembeszökőbb példája a neomaoista ideológiával felütött akadémiai kapitalizmusnak. A tudás megszerzésének és továbbadásának új, kínai módszerei­vel a nyugati demokráciák egyelőre nem tudnak mit kezdeni", áll a cikkben.

Pár nappal ezelőtt Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely kezdeményezésére a kínai Fudan Egyetem kampusza közelében lévő utcaneveket átnevezték, így az eddigiek helyett a Dalai Láma út, az Ujgur Mártírok útja, a Szabad Hongkong út és a Hszie Si-kuang püspök út közelében épülhet fel az intézmény. Peking az akcióra kemény szavakkal regált. 

Az összes Fudan Egyetemmel foglalkozó cikkünket itt találja összegyűjtve.

 
Fotó: Németh Dániel 
 

 
Fotó: Németh Dániel
 

 
Fotó: Narancs
 

 
Fotó: Németh Dániel 
 

 

 
 
Fotó: Németh Dániel 

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A tudatlanság hatalma

  • - turcsányi -

A Leidseplein (Leiden tér) Amszterdam kitüntetett helye, valaha ide futott be a leideni út, ma turisták éjjel-nappali gyülekezőhelye, fények és nyüzsgés, a létező világok legjobbika, kábé száz méterre innen lőtték fejbe 2021 nyarán Peter R. de Vriest, az ország egyik vezető bűnügyi újságíróját, aki épp egy híres maffiaper koronatanújának volt a tanácsadója.

A levegőben

Magyarországon elképzelhetetlen a zsigeri gyűlölet, amely a francia rendőröket övezi különféle (elsősorban, de nem kizárólag) szélsőbaloldali eszmék hívei közt.

Úgyszólván páratlan

Mivel itthon a téma jószerivel a futottak még kategóriájába sem tartozik, megemlítenénk, hogy jövő vasárnap rendezik Romániában az államfőválasztás megismételt első fordulóját. (A második menet, már ha semmi nem jön közbe, május 18-án lesz.)

Elfogytak az ötletek

A miniszterelnök minden évben tiszteletét teszi a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évindító konferenciáján – az idén ezt március 7-én tartották. A szokásos menetrend szerint a kamara elnöke, a gazdasági miniszter és a jegybank elnöke is szólnak a meghívottakhoz – s bár 2021 óta Matolcsy György már nem tűnt fel az emelvényen, Varga Mihály most igen.

Mindenki ellenzékben

Egy évvel az országgyűlési választások előtt a 15 éve kétharmados parlamenti többséggel kormányzó Fidesz kapkod, híres-hírhedt kommunikációja csak követni képes Magyar Péterét. A kormánypárt gyarapodó aljasságaival leginkább a már sokszor legyőzött parlamenti ellenzék foglalkozik.